Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elvette az Állami Számvevőszék a DK költségvetési támogatását

„Nem igazolta” a Demokratikus Koalíció a 2017-18-as évre közzétett költségvetési adatok valódiságát, ezért az Állami Számvevőszék az ellenzéki párt állami támogatását felfüggesztette.

Erről számolt be Holman Magdolna, az ÁSZ főtitkára a Magyar Távirati Irodának. Hozzátette, az ellenőrző szervnek főleg az a kifogása, hogy a leadott költségvetési számok nem tükrözik Gyurcsány Ferenc pártjának valós bevételi, és kiadási tételeinek helyzetét.

Holman közölte azt is, a felszámolás alatt lévő Együtt – a Korszakváltók Pártja a párttörvényben előírt elszámolási kötelezettségét nem teljesítette 2017-2018-ban.

Elmondta azt is, a felfüggesztésről a párt elnökét már tájékoztatták a felfüggesztésről. A DK azonban még áprilisban azt közölte, a költségvetési kimutatásokhoz az ÁSZ olyan iratok eredeti példányát követeli most tőlük, amelyek a párt székházában 2018-ban kitört tűzvészben megsemmisültek, de amelyek, Sebián-Petrovszki László pártigazgató akkor elmondta, ugyanakkor a kimutatások másolatai az ÁSZ-nál megvannak, kérték is tőlük ezeket, de választ kérésükre nem kaptak.

Nem ez az első, az ellenzéki pártok állami támogatását, tehát fő bevételi forrását, megnyirbáló intézkedés, a rendkívüli jogrend áprilisi bevezetése után egyszer a kormány már elvette ezen pártok állami támogatásának a felét a koronavírus-járványra hivatkozva. Most a DK-nál a teljes összeg folyósítását is felfüggesztették.  Sebián-Petrovszki a lépésre már áprilisban is számított, elmondása szerint azt sejti, hogy az ÁSZ „duplán is büntetné” a DK-t.

A fideszes Számvevőszék elveszi a teljes állami támogatásunkat!

A fideszes Számvevőszék elveheti a teljes állami támogatásunkat!Előre szólunk: megbüntetni meg lehet minket, de elhallgattatni nem!Kövesd élőben, és oszd meg Sebián-Petrovszki László pártigazgató és országgyűlési képviselő online sajtótájékoztatóját! 🇭🇺🇪🇺

Gepostet von Demokratikus Koalíció am Samstag, 18. April 2020

Az ÁSZ korábban a Momentum Mozgalomnál és a Jobbiknál is rendszeresen hivatkozott „költségvetési és elszámolási rendellenességekre”, amikor 2018-tól kezdődően rendszeresen élt az állami támogatás felfüggesztésének vagy elvételének fenyegetésével irányukban.

 

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán