A tőke korlátozása nélkül nem elérhetők az ambiciózus klímacélok, erre von der Leyennek is rá kell jönnie
Az uniós klímavédelmi küzdelem legnagyobb ellenségei a nagyvállalatok, akik a világ más részeire szervezik ki szennyező tevékenységeiket.
Az uniós klímavédelmi küzdelem legnagyobb ellenségei a nagyvállalatok, akik a világ más részeire szervezik ki szennyező tevékenységeiket.
Magyarországon már jó ideje a valóságért folytatunk harcot. Azért küzdünk, hogy ne politikusok írják a valóságot, hanem a valóság a politikát.
Az Európai Unió Bírósága kimondta: nem felel meg a hálózatsemlegességi előírásoknak, ha a szolgáltatók bizonyos alkalmazások és szolgáltatások használatához korlátlan adatkeretet biztosítanak, miközben más internetes tartalom a díjcsomagban foglalt adatkeret kimerülése után már nem, vagy csak lassítva érhető el.
Egy friss tanulmányból az is kiderül, hogy politikai preferenciák tekintetében nem sokat változtak a kerületi erőviszonyok a tavaly októberi önkormányzati választásokhoz képest.
A rozsdaövezetek fejlesztését célzó program kapcsán kormánypárti politikusok először beszéltek bérlakásokról és a megfizethetőségről. Misetics Bálint, a főpolgármester főtanácsadójának hozzászólását közöljük.
És bejelentett néhány egyéb kormányzati intézkedést is.
A létezett szocializmus egyik kevésbé ismert aspektusa a cigányság hol nyíltabb, hol rejtettebb konzekvens elnyomása.
Korábban már több fővárosi kerület is próbálta szabályozott keretbe terelni az elektromos rollerbérlést.
A kormánypárti Demokratának adott interjút a sokat kritizált színházi vezető.
Akiket a járvány alatt megtapsolunk, még nem kapnak attól rendes fizetést.
Ursula von der Leyen grandiózus terveket jelentett be az elkövetkezendő évtizedekre.
Elemzők szerint nem annyira a nép, mint a füstös hátsó szobák használóinak akarata érvényesült.
A Fordulat frissen megjelent, a Szolidáris Gazdaság Központtal közösen szerkesztett új száma arra tesz kísérletet, hogy megmutassa az ökológiai és gazdasági válságra reagáló mozgalomépítés egy lehetséges irányát.
A G7 elemzéséből kiderül, a külföldi kézben lévő vállaltok többet termelnek exportra és sokkal több adókedvezményben részesülnek, mint a magyarok.
A mentőmellény nélküli menekülteket szállító csónakot a Sea Watch emberei vették észre, mind az olasz mind a máltai hatóságok elmulasztották a segítségnyújtást.
A Római-part az egyik legnagyobbb szakasz, ahol a fővárosiak hozzáférnek a Dunához.
Nem lehet elvárni, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben még több pénzt adjanak ki az emberek valamire, ami amúgy is sokak számára nyűgnek számít.
A bűntetőeljárást különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt folytatták le.
Angela Merkel, von der Leyen, és Charles Michel az országban zajló jogsértéseket is szóba hozták Hszi Csin-pingnek.
Eltitkolt koronavírusos fogvatartottakról és méheltávolításról számolt be.
A koronavírus által súlyosan érintett szakmában dolgozók petíciójukat akarják átadni a miniszterelnöknek.
Országszerte óriási problémát jelentenek a kollégiumaikba visszatérő egyetemisták és főiskolai hallgatók körében létrejövő új gócpontok.
A 2016-ban betiltott halászatból élő több száz családot azóta hitegeti, de máig nem kártalanította a kormány.
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén több döntés is született a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban.
Nem a magánegészségügy profitjának a védelmére, hanem ingyenes tesztelésre lenne szükség.
Bár Kásler Miklós miniszter szerint két hónapnak elégnek kellett volna lennie a lemaradás behozására, legtöbb műtéti várólista inkább csak nőtt.
Az energiaárakat pedig 30 százalékkal kellene csökkenteni a két párt közös javaslatcsomagja szerint.
A menekültek 2015-ös megjelenésére egyre inkább úgy emlékszünk, mint amikor elkezdődött a magyarok és a migránsok történelmi háborúja. Pedig ez a kép nem a közelmúltunkról vall, hanem arról, hogy a propaganda milyen mértékben írja át a valóságot.
Azok, akik nem fogadják el az új feltételeket, végkielégítést kaphatnak, azt azonban a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény nem teszi egyértelművé, kinek jár a pénz. Mindeközben sok helyen a maradókon spórolhat a munkáltató.