Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A brit Oktatásügyi Minisztérium megtiltotta a kapitalizmus-ellenes tananyagok oktatását

Az Egyesült Királyság oktatásügyi minisztériumának kötelező iránymutatása alapján tiltottnak számít majd a közoktatásban a magukat antikapitalistának valló szervezetektől származó tananyagok oktatása.

Az Oktatási Minisztérium (Department for Education – DfE) által iskolavezetőknek és tanároknak köröztetett iránymutatása a kapitalizmus ellenzését „politikai extremizmusnak” kategorizálta, és egyenlően kezeli az antiszemitizmussal, a szólásszabadság ellenzésével és az illegális tevékenységekre való buzdítással.

Az iránymutatás többek között így fogalmaz:

„Az iskolák semmi körülmények között nem használhatnak olyan forrásokat, amelyek olyan szervezetektől származnak, amik szélsőséges álláspontra helyezkednek ügyek kapcsán. Ugyanez a helyzet akkor is, ha maga az anyag nem szélsőséges [kiemelés tőlem – a szerk.], mivel a használata megerősítheti, illetve támogathatja az [azt kiadó] szervezetet.”

John McDonnell, a brit Munkáspárt oktatási ügyekkel foglalkozó politikusa, korábbi árnyékminiszter szerint az utasítás konkrétan törvényen kívül helyezte a brit történelem egyes kulcseseményeit, és jól szimbolizálja a Konzervatív Párton belül növekvő autoriter eszméket.

„Ezen az alapon illegális lenne olyan nagy fejezeteit említeni a brit történelemnek, mint a brit szocializmus története, a Munkáspárt és a szakszervezeti mozgalom, mivel ezek bizonyos pontokon mind-mind a kapitalizmus eltörléséért szálltak síkra.”

– tette hozzá a politikus, aki „a kultúrharcban tett újabb lépésnek” minősítette a leiratot.

A kiadvány több újságíró, aktivista és politikus éles tiltakozását váltotta ki.

A brit kormányszerveknek nem ez az első hasonlóan megkérdőjelezhetően demokratikus húzása a politikai ellenfeleik ellen folytatott ideológiai harcban: ahogy arról év elején a Mérce is beszámolt, brit rendőrségi szervek korábban az Extinction Rebelliont, azaz a klímakatasztrófa elkerüléséért küzdő aktivistákat bélyegezte meg gyakorlatilag terroristákként.

A tavaly novemberi dátummal ellátott dokumentum rendőrök, kormányzati hivatalok dolgozói, valamint tanárok számára készítették, hogy könnyebben felismerjék és jelentsék a nemzetbiztonsági kockázatot hordozó szervezetek tagjait. Ezen szervezetek listáján kapott helyet eredetileg az Extinction Rebellion  nemzetközi mozgalma is.

A terrorelhárítás tájékoztatója felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy különösen figyeljenek oda azokra, akik

„erőteljes, érzelmes hangon beszélnek környezetvédelmi ügyekről, például a klímaváltozásról, az élővilágról, fajok kihalásáról (…)”

A kiadvány emellett komolyan tanácsolja, hogy az „iskolakerülőkre” és „tervezett iskolai kivonulásokban résztvevőkre” is figyeljenek oda. Ezzel alighanem a Fridays for Future mozgalom, vagy hasonló kezdeményezések tagjaira utalhatnak, melyeknek elindítója a svéd Greta Thunberg volt, aki iskolasztrájkkal igyekezett felhívni a figyelmet a klímakatasztrófára.

A tájékoztató kiadványban listázott szervezetek között olyanok lelhetők fel, mint a National Action, ami egy neonáci erőszakszervezet, vagy a militáns dzsihádista hálózatot működtető Al-Muhadzsirun.

(The Guardian)