Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elérte a járvány az SZFE-t, egyre több orvos hiányzik a kórházakból – koronavírus összefoglaló szombaton

Szombaton kiderült, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetemet elfoglaló egyetemi polgárok közül tíz embernek pozitív lett a koronavírus-tesztje, miközben a kormány sikerpropagandájával szemben az ország egyre több egészségügyi intézményéből jelentenek aggasztó híreket.

Tizenketten meghaltak, az új fertőzöttek száma 950, így összesen 23 077-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma, míg az aktív fertőzöttek száma 17 248 – a rekordokat döntögető esetszámok ellenére azonban Orbán Viktor miniszterelnök nem tart a második hullámtól. Koronavírus-összefoglalónk szeptember 26-án, szombaton.

Upor László rektorhelyettes úgy nyilatkozott a Blikknek, hogy az SZFE-n eddig elvégzett 109 tesztből tíz lett pozitív.

Arról egyelőre nincs hír, hogy ez milyen hatással lesz az egyetemfoglalásra, ami a hónap eleje óta tart, és az eddigi nyilatkozatok szerint marad is, míg az egyetem alapítványának élére kinevezett, az egyetemi polgárok által illegitimnek találtatott kuratórium a helyén marad – az SZFE-vel kapcsolatos eseményekről rendszeresen beszámolunk a Mércén, ezen anyagainkat itt találjátok.

De nemcsak az SZFE-ről érkeznek aggasztó hírek: a győri kórházban annyi orvos és ápoló kapja el a koronavírust – így esik ki az ellátásból – hogy az már a kórház működését veszélyezteti Tamás László János főigazgató-főorvos szerint. Mint mondta,

„A betegszám sokszorosa a tavaszinak, esnek ki az ellátásból az intenzív orvosok, miközben jelentősen emelni kell a koronavírusos betegek intenzív ágyainak a számát”,

miközben az ellátandó feladat nagyjából a 3-4-szerese a tavaszi legrosszabb napoknak, miközben a pénteken feltöltött videó szerint előző nap hat orvos, és legalább tíz ápoló esett ki a szolgálatból a járvány miatt. A győri Hírcity videóját az alább tudjátok megnézni:

A szegedi szívsebészeti osztályon pedig zárlatot rendeltek el, nem vesznek fel új betegeket sem, addig legalábbis biztosan, míg a koronavírusra pozitív vagy kontakt orvosok vissza nem térnek, és el nem múlik a fertőzés gyanúja az osztályon – addig is négy másik centrumot jelölt ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ a betegek fogadására.

Máshol is fennakadások vannak, és nem is feltétlen azért, mert az intézményekben felütötte volna a fejét a járvány: a tisztifőorvos nagyszámú személyzetet von el a kórházakból, vagyis a nem koronavírusos betegeket fogadó helyeken is szakemberhiány lép fel.

A Népszava szerint csak a fővárosból mintegy kétszáz szakembert vezényeltek a járványos megbetegedéssel foglalkozó három intézet valamelyikébe, így a kórházak az egyes ellátások átszervezésére,  felfüggesztésére kényszerülnek, holott jelenleg nincs hatályban a tavaszihoz hasonló rendelkezés, ami egyes ellátásokat központilag függesztene fel.

A lap információi szerint szinte minden budapesti ellátó kapott kirendelő határozatot az elmúlt napokban, és az azonnali hatályú utasítással intenzív terápiás orvosokat, szakápolókat, belgyógyászokat irányítottak át munkára a Szent János és a Dél-Pesti Centrum kórházba, valamint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe.

Annak ellenére, hogy jelenleg 577 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük harmincat lélegeztetőgépen – amiből úgy tűnik, annak ellenére, hogy a kormány nem tart a második hullámtól, igyekszik jó előre felkészülni – egy nyilatkozó, átirányított orvos elmondta,

amikor munkára jelentkezett az új helyén, azt mondták neki, jöjjön vissza később, talán hétfőtől be tudják osztani, addig nincs rá szükség. (…) úgy érzi egyre nagyobb a káosz az ellátás szervezésben, eközben a terepen dolgozók rettenetesen magukra vannak hagyva.

De olyan kórházról is tudnak, ahonnan, noha kijelölték covid-os betegek ellátására, szintén átvezényeltek dolgozókat. Ilyen például az Uzsoki, aminek intenzív osztályáról egy komplett 12 fős műszakot vezényeltek át, de a Bajcsy-Zsilinszky, a Jahn Ferenc és a Budai egészségközpont is megszenvedi a járványhelyzeti vezénylést a lap szerint.

A feljebb vázolt csaknem ezer fős magyarországi egynapi regisztrált fertőzött-növekmény annak fényében is beszédes, hogy Németországban öthavi rekordot döntött a regisztrált fertőzöttek száma: a Magyarországhoz képest bő nyolcszoros népességű országban egy nap alatt valamivel több, mint két és félszer annyi beteget találtak, mint nálunk. Franciaországban azonban ennél is gyorsabb ütemben fertőz a kórság, egy nap alatt több, mint 14 000 fertőzöttet azonosítottak be – noha az elvégzett tesztekhez viszonyítva a pozitívak aránya csökkenő tendenciát mutat.

Világszerte pedig immár csaknem egymillióan haltak bele a koronavírus okozta megbetegedésbe, és több, mint 32 millió fertőzöttet tartanak számon, szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a valós szám ennek 5-15-szöröse is lehet – amit tekinthetünk akár jó hírnek is, mert azt jelenti, hogy a valós halálozási ráta három százaléknál jóval kisebb.

Ami pedig szintén jó hír: az RTL Klub híradója szerint szegedi kutatók fontos felfedezést tettek a koronavírussal kapcsolatban, ami szerint kapcsolatba kerül olyan fehérjékkel, amikről eddig nem tudták, hogy ily módon is tudnak működni. Ezzel pedig újabb lehetőség nyílt meg a szakemberek között, hogy a fertőzés terjedése elleni módszereket fejlesszenek ki – a videót az alább tudjátok megnézni:

 

Címlapkép: Mérce