Orbán Viktor: augusztus 1-től kapható a harmadik oltás
Az egészségügyi dolgozóknak pedig kötelező lesz az oltás.
Az egészségügyi dolgozóknak pedig kötelező lesz az oltás.
Nem az a kérdés, hogy Jókai genderszempontból „problematikus”-e, hanem az, hogy hogyan tudjuk az irodalomórákat alkalmassá tenni a kérdések megvitatására.
Összeesküvéséért, szorongás szándékos kiváltásáért, magánélethez való jog megsértéséért, szexuális zaklatásért és jogellenesen okozott halálért perli fia volt munkahelyét a 40 évesen elhunyt dolgozó édesapja.
2016. július 15-én Erdoğan elnök a facetime-on jelentkezett be a CNN élő adásába, hogy híveit a puccs leverésére szólítsa fel. Sikerrel járt, kultusza azóta is erre épül.
Valós időben követték az eseményeket a rendőrséggel együtt.
Ha a Mekit el lehet foglalni, az Amazon sem lehet akadály.
Az Európai Bizottság döntésének következménye az lehet, hogy Magyarország lemaradhat az uniós közösségi támogatásokról.
Boris Johnson kormány ráadásul a szociális juttatások csökkentését tervezi.
Július 31-én egyúttal az új szolgálati jogviszony ellen is felemelik a hangjukat.
Furkant 19 évesen háromszázkilenc kadét társával, a katonai puccsban való részvételük miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az anya szerint ártatlanul.
Sem környezeti, sem szociális szempontból nem kielégítő az Európai Bizottság ambiciózusnak beállított csomagja.
A glifozátot annak ellenére használják, hogy bizonyítottan rákkeltő hatású.
Energiaszegénység, rasszimus, szegregáció, mélyszegénység, sztereotípiák.
A „roma George Floydként” emlegetett férfi – akinek ugyancsak a nyakára térdeltek a rendőrök – halála miatt a romákkal szembeni rendőri brutalitásra hívták fel a figyelmet európai roma szervezetek.
Országos ingyenes tesztelés nem lesz, a harmadik oltásról a mai kormányülésen döntenek.
A tárcavezető a „tisztességes adóverseny” korlátozásának elutasításáról beszélt.
Szerbiában a Rio Tinto vállalat és a helyi lakosság érdekei ütköznek össze egy értékes érc kitermelése kapcsán. A jadarit-érc lítiumban gazdag, így nem csoda, hogy a globális nagytőke rá akar telepedni – de a helyiek is kitartanak földjük és jövőjük mellett.
A miskolci kórház pedig megsértette annak az anyának a méltóságát akitől újszülött csecsemőjét szakították el.
Szerintük kiskapukat keresnek a homofób törvény kikerülésére, miközben annak alkalmazását még teljes bizonytalanság övezi.
Benjamin mindig is üdvözölt mindent, ami hasonlított a világi fölszabadulásra.
Összefogtak a kurd népállam ellen Kazahsztán fővárosában.
A Köznevelési Stratégiai Kerekasztal ülésén hangzott el a fontos kérdés, ami Soros György valamint a TASZ felelősségét firtatta.
Nem lenne meglepő, ha 2022-ben előkerülnének az ellenzéki városokban elmaradt fejlesztések a kampány során.
Szél Bernadett képviselő „elmerült a hulladékbizniszben”.
A kapitalizmust is egy új gazdasági modell buktatja meg napjainkban.
A kormánnyal kritikus Ahmed Samir Santawyt júniusban 4 év börtönre ítélte egy különleges bíróság „terrorizmus támogatásért”.
Egyre nehezebb olyan rendszerben tanítani, ahol a megbecsülést egy Kásler Miklós által megírt levél jelenti, nem pedig a rendes bér.
A független tévécsatornának dolgozó operatőr arccsontjait eltörték egy szélsőjobboldali támadás során a Pride előtt. A kórházból az újságírót műtét után kiengedték, másnap azonban holtan találták lakhelyén.
Na jó, meg négy államtitkár nevét, aki látta már azt a dokumentumot, amit mi nem láthatunk.
Kuba elnöke, Miguel Diaz Canel egyelőre óvatosan fogalmaz a tüntetésekkel kapcsolatban.