Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A politikai hatalom és a Gonosz

A politikával kapcsolatban nem szoktunk gonoszról beszélni. Sokkal inkább beszélünk gazdasági érdekekről, ideológiákról, eszmékről, közvéleményről, esetleg „politikai termékekről” – de gonoszról nem. Most azonban az úgymond homoszexuális propaganda ellen irányuló új jogszabály (amelyhez immár népszavazás is kapcsolódik) kapcsán több publicisztikában, elemzésben megjelent a gonosz fogalma. Beszélhetünk-e megalapozottan a gonosz és a politika kapcsolatáról?

Hogy van köztük kapcsolat, arra Szókratész már 2500 évvel ezelőtt felhívta a figyelmet.

„S a városnak és polgárainak ügyében is nem azon kell-e iparkodnunk, hogy magukat a polgárokat lehetőleg jóvá tegyük?”

– kérdezi Szókratész Kalliklészt a Gorgiaszban. Miután az aktívan politizáló Kalliklész kelletlenül helyesel, Szókratész neki szegezi a kérdést:

„nos, tett-e már jobbá valamely polgárt Kalliklész?”

Vajon Magyarország miniszterelnöke mit felelne, ha Szókratésszel megkérdeznénk: nos, tett-e már jobbá valamely polgárt Orbán Viktor? Kalliklész egyébként úgy válaszolt: „kötekedsz velem, Szókratész.” Nem épp barátságos válasz, de legalább válasz. A miniszterelnök viszont ennél kevésbé kellemetlen kérdésekre sem válaszol egy bő évtizede.

A gonoszság arcai

De mi is a jóság és gonoszság? A jóságot legegyszerűbben úgy határozhatjuk meg, hogy összhangban áll az általános emberszeretet és tisztelet követelményével, a gonoszság pedig éppen ellenkezőleg, nincs vele összhangban.

Kicsit meghökkentő talán, hogy külön beszélek a szeretetről és tiszteletről, de hamarosan világos lesz, miért tettem ezt.

Beszéljünk először az embertársaink tiszteletéről. Kant azt mondja Az erkölcsök metafizikájában, hogy

„felebarátom tiszteletének kötelességét az a maxima [vagyis szabály, elv] tartalmazza, hogy a másik embert ne alacsonyítsam le célom puszta eszközévé (ne kívánjam tőle, hogy célom szolgálatában megalázkodjék)”.

S mennyire jól mondja!  A Mérce híradásai gyakran éppen e szabály durva áthágásairól szólnak. Olyan esetekről, amikor a munkáltató a maga célja (azaz a minél nagyobb profit) érdekében puszta eszközzé alacsonyítja le a dolgozót, nem fizet méltányos bért, nem tiszteli a jogait, egyszerűen nem veszi emberszámba. Ez színtiszta gonoszság.

E szabályt azonban úgy is át lehet hágni, hogy nem látható azonnal világosan a cél, amelynek az eszközévé teszik a másik embert. Például az iskolai (bullying), vagy a munkahelyi zaklatásnál (mobbing) éppen úgy nem látható a racionális cél, mint mondjuk a grúziai Pride ellen zavargóknál, akik újságírókat vertek, illetve öltek meg. Ha nincs is jól megragadható anyagi érdek, valamiféle lelki célról mégiscsak szó lehet: az elkövetők képzelt fölényérzete a megalázottal szemben, vagy az együvé tartozás jóleső érzése, amelyet a saját csoporton kívül állókkal szembeni agresszió erősít meg. Ezek is a gonoszság formái.

No, de mi köze mindennek a politikához? Mindenekelőtt tisztán látni kell, hogy a napi politika nem a mesék és a hollywoodi filmek világa. Nem, a politika világa alapvetően és jellemzően nem a Jó és a Gonosz harca. Arra azonban nagyon is találhatunk példát, hogy a közvetlenül gonoszra alapozott politika küzd olyan politikai erővel, amely nem a gonoszra alapozott.

Amikor egy politikai erő szándékosan szembemegy az általános embertisztelet elvével (egyelőre maradjunk csak a tiszteletnél), akkor lényegében a választói lelkében lévő gonoszságra igyekszik apellálni. Jót teszek veled – mondja nyíltan vagy rejtetten –, egyúttal ártok azoknak, akik nem olyanok, mint te és én. Felértékellek téged, mégpedig annak árán, hogy másokat megalázok.

Egy gonoszságra alapozó politikai erő azt üzeni a médiáján keresztül, hogy a hajléktalanok visszaélnek a türelmünkkel, de ez nem mehet így tovább; a prominens politikusa kijelenti, hogy a melegek nem egyenrangúak, a minisztere a történelmi tényekre fittyet hányva fejtegeti, hogy Magyarországról nem deportáltak romákat Auschwitzba, és sorolhatnánk tovább a példákat vég nélkül.

Eddig a tisztelet kötelességének megszegéséből fakadó gonoszságról beszéltem. A tisztelet kötelessége Kant szerint „voltaképpen csak negatív”, ahhoz a jogi kötelességhez hasonlít, hogy „senkit ne rövidítsünk meg abban, ami az övé”. Ennél többet követel a felebaráti szeretet kötelessége: ez egyenesen azt kívánja tőlem, tegyem magamévá embertársam céljait, amennyiben azok nem gonoszak – mondja Kant. Vagyis segítsem őt céljai elérésében. Ha egy ember fuldoklik a vízben a közelemben, és tudok úszni, akkor a felebaráti szeretet kötelessége alapján őt ki kell mentenem. Ha nem segítenék neki, pedig hatalmamban állna, akkor gonosztettet követnék el.

A Covid-válság alatt nagyon sokan a szónak az átvitt értelmében fuldoklottak, ellehetetlenült a megélhetésük. A kormány mégsem mentette ki őket, jóllehet az anyagi forrásai megvoltak hozzá. Hatalmában állt volna, hogy segítsen nekik. Ez is a gonoszság egyik formája. S talán ezen a ponton érdemes megjegyezni a baloldalon folytatott „identitáspolitika kontra gazdasági egyenlőtlenségek” vita kapcsán, hogy (egyetértve lényegében Kapelner Zsolttal) a baloldalnak nem kell választania a kettő között, hiszen a gonoszság különböző formáiról (avagy mondhatjuk úgy is, hogy az elnyomó struktúrák különböző elemeiről) van szó, amelyek mindegyike ellen küzdeni kell.

A gonoszság ördögi körei

Fontos világosan látni, hogy a gonoszság – nem misztikusan, hanem pusztán abban az értelemben, ahogy eddig beszéltünk róla – ott van mindenütt és mindenkiben. Senki sem szent, ha csak ritkán is, de mindenkivel előfordul, hogy elfeledkezik arról, amit Kant „mások iránti erénykötelességeknek” nevezett. Az igazi baj akkor kezdődik, ha a politika az emberi gyengeséget használja gyúanyagául, ha teljes egészében a minden emberben szükségszerűen jelen lévő gonoszságra alapozódik.

A baj akkor fokozódik, ha ez a politika elkezdi átalakítani az emberek lelkét (következetes materialisták kedvéért: tudatát), s ezáltal a teljes társadalmat.

A rosszabbá tett emberek fogékonyabbá válnak a gonoszabb politikára, ami azután még rosszabbá teszi őket. Az önmagát gerjesztő ciklust a propaganda tovább erősíti. Ez a gonoszság ördögi köre. A gonoszság rákként terjed a társadalomban. Lassan széles körben elfogadott normává válik, olyan Törvénnyé, amely ellen, aki szót emel, maga is könnyen a gonoszság célpontjává válhat. Végül a gonoszság tekintéllyé alakul, nincs szüksége többé sem érvekre, sem kényszerre, már jelszavakra, szlogenekre és emotikonokra sem ahhoz, hogy maradéktalanul érvényesüljön.

A gonoszság megszilárdult politikai rendszereiben már nincs sok esélye az ellenállásnak. A modern technológia a gonoszság rendszereit a valaha volt leghatékonyabb rendőr- és megfigyelőállamokká alakítja, kevés teret hagyva a lázadásra. Az ellenállást a gonoszság kifejlett rendszerében leginkább a közélettől való visszavonulást jelentheti, mert így van mód a gonosztettektől tartózkodni  – mutat rá Hannah Arendt A személyes felelősség szerepe a diktatúrában című esszéjében. Magyarországon nyilvánvalóan nem tartunk még itt. A gonoszság politikai rendszere még nem szilárdult meg, bár egyre szilárdabb. A gonoszságra alapozott politika ugyan sikeres, de ma még legyőzhető. Érdemes ellenállni, érdemes küzdeni, mert ma még van esély – később már nem lesz.

„A világban elkövetett gonoszságokkal szembeni ellenállás maga is szükségszerűen gonoszságot von maga után” –írja Arendt.

Nehéz a gonoszságtól szabadulni. A gonoszság ördögi körét nyilvánvalóan olyan politikai erő törheti meg, amelynek meghatározó vezetői valamelyest szókratészi módon gondolkodnak, s a politika célját abban is látják, hogy lehetőség szerint inkább jobbá, mint rosszabbá tegyék az embereket. Múlt helyett a jövő felé fordulás, gyűlölködés és ellenségkeresés helyett közös célok és együttműködés, visszatérés az általános embertisztelet és szeretet elveihez, vagyis visszatérés az emberi jogok, szociális jogok komolyan vételéhez – ezek lehetnek a cölöpei egy új, sikeres, a gonoszságot maga mögött hagyó politikának.

Címlapkép: A Nemzeti Konzultációban való részvételre buzdító plakátkampány. Forrás: Paróczai Anikó Facebook