Szolidárisabb jogrendszert kívánunk mindenkinek!
A rendszerváltás utáni magyar jogvédelem nagy hiányossága, hogy a gazdasági elosztásból fakadó igazságtalanságok áldozatai védtelenek maradtak.
A rendszerváltás utáni magyar jogvédelem nagy hiányossága, hogy a gazdasági elosztásból fakadó igazságtalanságok áldozatai védtelenek maradtak.
Egy robbanás után kiderült, hogy egy kisgyerekes családok által lakott sorház talaja vegyi anyagokkal súlyosan szennyezett, az épület lakhatatlan. Az egykori lakók a mai napig fizetik a törlesztőrészleteket, kártérítés nincs.
Eközben a beruházás költségei immár 45 milliárd forintra rúgnak.
Pedig az iskolába csak azok mehetnek be, akiknek a minisztérium megengedi, ezt viszont a diákok sínylik meg.
A szocialista egészségügy a forradalmi folyamat része volt, elválaszthatatlan a politikai és társadalmi törekvésektől.
Egy évvel ezelőtt jelentette föl alkalmazottja a magas beosztású honvédet, aki éveken át kényszerítette őt szexuális viszonyra.
Az észszerű cselekvés minimuma az, hogy megegyezünk egy közös valóságban: márpedig a tömegtájékoztatás által indukált pánikreakció, valamint az ezzel járó morális ámokfutás jelenleg ezerszer veszélyesebb erre a közös valóságra, mint bármennyi gődényista vagy fényevő együttvéve.
A magyar külügyminisztérium a moszkvai álláspontot megismételve a „kazah államot jól koordinált akcióban” megtámadókról beszél.
Az eldobhatóság politikája az Edwardsville-i raktár hat munkásának tragédiájában is megmutatkozott.
Bár a fiktív lakcím létesítést a Fidesz legalizálta tavaly, az mégis lehet jogsértő.
A tanárok egy százalékát kellett kényszerszabadságra küldeni, egyetemi hallgatók és maradó kollégák túlterhelésével foltozzák a hiányt.
A financializációra és a globális értékláncokra épülő neoliberális gazdasági rendszer a koronavírus és a klímaváltozás sokkjai hatására egyre kevésbé képes olcsó erőforrásokat biztosítani a gazdasági növekedéshez.
Ungár Péter úgy véli az új iskolaérettségi törvény nem veszi figyelembe a sajátos nevelési igényű gyermekeket.
Nő a disznóhús ára.
Nem mindenkinek adatik meg identitása megélése – és ezt fontos figyelembe vennünk.
Ha a tünetek egyhék vagy nem túlságosan zavaróak, vissza lehet térni az iskolába és a kórházakba.
Ugyanott tartják ideiglenesen őrizetben az oltásellenes teniszbajnokot, mint két tucat menekültet. A Đoković körüli médiafigyelem több mint ezer ember szenvedésére hívta fel a figyelmet.
Az 1892-ben létrejött Lengyel Szocialista Pártban zajló viták közül kiemelkedik kettő, amely 1905-ben sorsdöntőnek bizonyult: az együttműködés az orosz szocialista szervezetekkel és a fegyveres erőszak kérdése.
12 magyar vár kimenekítésre Kazahsztánból, közülük 10-en a tüntetések epicentrumában, Almatiban ragadtak. A kazah belügyminisztériuma szerint eddig 44 halálos áldozata van a tüntetéseknek és 4400 embert tartóztattak le.
Kanász-Nagy Máté szerint a kormány gazdasági és szociális politikája régóta hibás alapokon nyugszik.
Több öngyilkossági kísérlet és éhségsztrájk is volt az elmúlt hetekben.
A Kazahsztáni Szocialista Mozgalom társelnöke a tüntetéseket kirobbantó nyugat-kazahsztáni munkássztrájkokról beszélt, illetve a tarthatatlan szociális és gazdasági helyzetet megteremtő kapitalista érdekekről.
A Figyelő közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeti aktivistákat és egyszerű munkavállalókat „idegen, gonosz hatalmak” zsoldosainak állított be a 2018-as választás után.
A török ügyészség szerint az újságíró egyik kezével kamerázott, másikkal lőtt egy kurdokat támogató tüntetésen.
A közoktatásban és a katasztrófavédelemben is súlyos a helyzet. A szakszervezetek szerint a fenyegetés nem vezetett eredményre.
A kazah elnök „antiterrorista” akciót hirdetett, továbbra is folynak az utcai összecsapások. A volt elnök elmenekült az országból.
A koronavírus-járványon túl is mozgalmas évet tudhatunk magunk mögött. A Mérce riporterei az ország több pontjáról követték a legfontosabb ügyek alakulását.
A váratlan minimálbér-emelés komoly bérfeszültségeket okoz a MÁV-Volán csoportnál. A pattanásig feszült helyzet a szolgáltatásokat is veszélybe sodorhatja.
Igazán egyedi elképzelései vannak a sajtó szerepéről a Ringier-t vezető Marc Waldernek egy kiszivárgott videó alapján.