Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Háromgyerekes, ikerterhes lengyel nő halt bele abba, hogy orvosai nem merték eltávolítani halott magzatát

Ez a cikk több mint 2 éves.

A 37 éves Agnieszka T. január 25-én hunyt el a lengyelországi Częstochowa kórházában, miután ikerterhessége egyik magzata korábban, még decemberben meghalt, de a testét nem távolították el orvosai az anyaméhből. Hat nappal az első magzat után a másik is elhunyt. Agnieszka T.-nek három gyermeke volt.

„Igazságot és jóvátételt követelünk feleségünk, édesanyánk, nővérünk és barátnőnk haláláért. Ez az eset újabb bizonyíték rá, hogy a kormányunknak vér tapad a kezéhez.”

– írták Facebookon az elhunyt hozzátartozói, akik feltették a kérdést: „Ki a bűnelkövető itt? Ki felelős ezért? A kórház? Az Alkotmánybíróság? Az abortuszellenes törvényt Lengyelországban megszavazó parlamenti képviselők?”


A Női Sztrájk lengyel feminista szervezet Twitteren nyilatkozott az esettel kapcsolatban, ebben PiS-gyilkosoknak nevezve az abortuszszigorítást törvénybe foglaló lengyel kormánypárt tagjait.


A szervezet azt is közölte, hogy hamarosan tüntetést szerveznek a lengyel alkotmánybíróság épülete elé az abortuszt gyakorlatilag ellehetetlenítő törvény alapját képező alkotmánybírósági határozat visszavonásáért.

A lengyel ellenzék pártjai és politikusai közül többen is határozottan felemelték a szavukat az esettel kapcsolatban. Robert Biedroń, az Új Bal nevű párt társelnöke a miniszterelnököt szólította fel a törvény módosítására:

„A częstochowai Agnieszka asszony, akinek komplikációk léptek fel ikerterhessége alatt, már nem fog többé hazatérni három gyermekéhez, mert az embertelen vallásos abortusztiltások nőket gyilkolnak meg Lengyelországban. Miniszterelnök úr, meg fogja változtatni a törvényt most, vagy megvárja, amíg több nő is belehal?”

Magda Biejat, a Razem párt politikusa keserűen úgy fogalmazott

„Megint meghalt egy nő, mert a női élet nem számít. (…) Az orvosok az abortusztiltás hatására úgy döntöttek, hogy nem tesznek semmit, hogy megmentsék az életét.”

Az esettel kapcsolatban rendkívüli parlamenti gyűlést tartó Polgári Platform párt szerint „a lengyel állam ismét csődöt mondott.”

Nem rég, tavaly novemberben halt meg legutóbb Lengyelországban egy várandós nő egy pszczynai kórházban, miután orvosai a család állítása szerint kivártak a magzat abortálásával.

Az akkor elhunyt Izabela korábban a kórházból többször is írt a családjának, hogy az orvosok nem akarnak csinálni semmit, amíg a magzatnak van szívhangja, majd ugyanerről számolt be később az ágyszomszédja is. A kórházban a nő végül szeptikus sokk következtében elhunyt.

Amint a tragikus hír nyilvánosságra került, nők ezrei vonultak Varsó utcáira, „Ne többet” („Ani jednej więcej”) jelszóval az Alkotmánybíróság elé vonultak, és kormányellenes jelszavakat skandáltak. Az épület elé érkezve mécseseket gyújtottak az elhunytra emlékezve.

Mint ismeretes, a lengyel alkotmánybíróság 2020 október 22-én döntött úgy, hogy az akkor érvényes, eleve rendkívül szigorú abortuszszabályozást tovább szigorítja. Amióta a törvény jogerőre emelkedett, Lengyelországban csak akkor kérhető művi terhességmegszakítás, ha az nemi erőszak következménye, vagy ha a magzat kihordása életveszélyt jelentene a nő számára. A korábbi szabályozáshoz képest ez annyiban szigorúbb, hogy a beteg magzat elvetetését sem engedélyezi, még akkor sem, ha az biztosan nem életképes.

A döntést követően a rendszerváltás óta nem látott méretű tüntetések robbantak ki az országban: nem egyszer százezres tömeg gyűlt össze a nagyvárosokban. A tüntetések két fő követelése az abortuszszabályozást érintő alkotmánybírósági döntés érvénytelenítése, valamint a Jog és Igazságosság kormányának lemondása.

(Wyborcza.pl)