Palkovics szerint egy munkahelyi baleset is sok, tavaly huszonegyezer is volt belőlük
Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője arról kérdezte az innovációs és technológiai minisztert, mit tesz a kormány a balesetek megelőzése érdekében.
Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője arról kérdezte az innovációs és technológiai minisztert, mit tesz a kormány a balesetek megelőzése érdekében.
Az áldozatot számonkérő mismásolással csak a legrosszabb társadalmi beidegződéseket erősíti.
A filmek vetítése után meghívott vendégekkel beszélgetünk kultúra és kapitalizmus szövevényes kapcsolatáról, és talán arról is, hogy mi a kultúra a kapitalizmuson kívül.
A rászorulók részesülnének az alapvető élelmiszerekre szóló kuponokból.
Az alacsonyabb keresetű dolgozók különösen megérzik a válságot.
A török elnök híresen érzékeny a személyét érő bírálatokra.
Nem tudni, mikor lesz új elnök.
Bár számítottak rá a pedagógusok, hogy nem kap önálló minisztériumot az oktatás az új Orbán-kormányban sem, az meglepte őket, hogy a Kásler Miklós vezette EMMI feloszlatásával végül tényleg a Belügyminisztériumhoz került a terület.
Körültekintően kell tájékozódnunk, hogy eligazodjunk a propagandaháborúban – állítja Noam Chomsky nyelvész, filozófus.
Élisabeth Borne a megszorításokról vált ismertté. A baloldal azt reméli, ez növelheti esélyeit a júniusi nemzetgyűlési választásokon.
Ötödször is miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés.
A helyszínen tartózkodók beszámolói szerint letartóztattak mindenkit, aki palesztin zászlót lengetett, „Szabad Palesztinát!” követelt vagy keffijét (palesztin sálat) viselt.
Egyre több független vizsgálat zajlik, hogy kiderüljön, ki a felelős, és eddig igen sok nyom vezet az izraeli hadsereg felé.
A búza ára már az indiai bejelentés előtt is több mint hatvan százalékkal emelkedett idén az ukrajnai háború hatására.
Az északi szociáldemokrata pártok fordulatával született meg végül a döntés.
Egy ilyen háborút már nem szabad pénzzel és fegyverrel tömni, a mielőbbi lezárásán kell dolgozni.
A németországi lakosság ötöde él ebben a tartományban, ahol a CDU-nak sikerült megőriznie a kormányzó többségét.
Krempaszky Zsanett mentőtiszt, akit súlyosan bántalmazott kollégája, a munkahelye mégis arra kényszeríti, hogy együtt dolgozzon az erőszakos férfival, akár egy műszakban.
„El sem hiszem, hogy 64 évesen még mindig emiatt kell tüntetnem.”
A hét közepén meggyilkolt Sirín Abu Aklét még a koporsóban sem hagyták nyugton.
Kiélezett küzdelem várható.
1920-ra Benjamin proto-marxista és forradalmi politikai radikalizmus irányába fordult. Híres 1921-es esszéje „Az erőszak kritikájáról” tanúskodik e fordulatról gondolkodásmódjában.
Habermas szerint nem szabad engedni Putyin zsarolásának, de annak sem, hogy ezen a ponton eldöntöttnek tekintsük vitáinkat Ukrajna felfegyverzéséről.
Megtartották a Kossuth téren a köztársasági elnök beiktatási díszceremóniáját. Ünnepi beszédében Novák Katalin tíz pontban ismertette Magyarország háborús álláspontját, de a teremtés rendjére is kitért.
Sikeres negyedévet tudhat maga mögött az építőipar, de a válság kezd begyűrűzni a szektorba, különösen a lakásépítések torpanhatnak meg.
Amikor népirtásra gondolunk, természetes, hogy gyászoljuk az áldozatokat. (…) Ám a jelenséget csak úgy lehet teljességében megérteni, ha azt az elkövetők nézőpontjából is vizsgáljuk.
A Progresszív Internacionálé ellenzi a világ felosztását egymással versengő tömbökre, mert az csak féktelen fegyverkezést jelenthet.
Van olyan megye, ahol a fiatalok harmadának csak általános iskola végzettsége van.
Orbán Viktor bejelentette az új miniszterek névsorát.
A szlovák oktatási rendszer összeomlásától is tartanak, pedig bruttó bérük a magyar pedagógusbérek többszöröse.