Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A DK és a Momentum csörtéje miatt marad el a mai fővárosi közgyűlés

Ez a cikk több mint 1 éves.

Sűrű elnézéskérések közepette halasztotta el a helyszínen szerda délelőtt a fővárosi közgyűlés ülését Karácsony Gergely főpolgármester, miután a Demokratikus Koalíció és a Momentum marakodása miatt nem jelent meg elég képviselő a Városház utcai díszteremben.

A háttérben a két párt politikai megegyezésének hiánya áll a Telex információi szerint.

A időközi választások jelölti helyein kellett volna ugyanis dűlőre jutnia a politikusoknak, de ez a jelek szerint nem ment nekik, így a Momentum végül nem támogatta a DK-val közösen politizáló Bősz Anett főpolgármester-helyettesi kinevezését, ezért a DK bojkottálta a közgyűlést.

A Momentum sajnálkozott egy sort a közgyűlés elmaradásán, mert szerintük így egy sor fontos kérdésben egyelőre nem születhet döntés, úgy is, mint a roma gyakornoki program, a budai fonódó villamos meghosszabbítása, vagy a BKK tőkehelyzetének rendezése.

A Demokratikus Koalíció szerkesztőségünkhöz is eljuttatott mai közleményében azzal magyarázza mai bojkottot, hogy szerintük Budapest kormányozhatósága forog kockán, ha nem támogatja az ő jelöltjüket a Momentum, egyébként nem tisztázták, hogy miért nem lehetett ennek ellenére határozni egy sor másik, szintén fontos kérdésről. A közlemény így fogalmaz:

„Itt állunk egy törvénytelen kormánnyal szemben, a szabadság szigetén, Budapesten. Ebben a helyzetben nem szabad pártpolitikai érdekek miatt veszélybe sodorni az ellenzéki többséget és Budapest kormányozhatóságát. A Momentumnak meg kell értenie, hogy vigyáznunk kell Budapestre, mindarra, amit együtt elértünk, és ez sokkal fontosabb az időközi választásokkal kapcsolatos vitáknál.”

Arról, hogy Budapest főváros mennyire nehéz helyzetben van, már legalább hetek óta tudni lehet. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, április közepén (egy szerencsésen megtartott, senki marakodása miatt nem elhalasztott közgyűlésen) Karácsony Gergely arról számolt be, hogy igen szorult anyagi helyzetben van az önkormányzat, többek között a helyi iparűzési adó elvétele miatt.

Arról is szót ejtett akkor Karácsony, hogy a BKV esetében az energiaárrobbanás 14 milliárdos kieséssel járt, ennek a kompenzálására is szükség lesz. A főpolgármester szerint szerint 200 milliárd forintot vontak el a fővárostól pandémia idején.

Mindezek miatt „pokoli nehéz két és fél év” következik a városvezető szerint, még akkor is, ha sikerül a korábbinál konstruktívabb együttműködést kialakítani a kormánnyal.

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor