Az azeri külügyminiszter szerint csak addig tart a karabahi tűzszünet, amíg a felek kicserélik a halottakat
Azerbajdzsán miniszterelnöke viszont korábban arról beszélt, hogy a konfliktus fegyveres szakaszának vége.
Azerbajdzsán miniszterelnöke viszont korábban arról beszélt, hogy a konfliktus fegyveres szakaszának vége.
A csatornákon rohamrendők személyes adatai szivárogtatták ki. Az Apple szerint viszont csak megkérték az alkalmazás készítőit, hogy töröljék az érzékeny adatokat.
A Szegedi Tudományegyetem adataiból legalábbis ez olvasható ki.
Tavaly szeptemberben már közel álltak a sztrájkhoz a gyár dolgozói.
A miniszterelnököt kívánják jobb belátásra bírni az uniós klímavédelmi célok támogatása terén.
Az egyetemi autonómiáról szóló országos információs kampányt is hirdettek.
A különleges gazdasági övezetről szóló rendelet ugyanakkor nem tűnt el, csak átalakult: azóta ugyanis törvény lett belőle, a panasz azonban még a hatályát vesztett rendelet visszásságait kifogásolta, így az AB sem tudja érdemben vizsgálni azt.
A TASZ szerint a rendőrség bírságolási gyakorlata dermesztőleg hatott azokra, akik a véleménynyilvánítási szabadságukkal felelősen kívántak volna élni.
Ezzel ellehetetleníti az egyedülállók és az azonos nemű párok gyermekvállalását.
Nemrég derült ki, hogy a sürgősségi ellátás sem lesz ingyen azoknak, akiknek 6 hónapot meghaladó TB tartozása van. A szervezetek szerint ez felháborító, a kormány több százezer elesett ember életét veszélyezteti.