Greenpeace: az EU új Közös Agrárpolitikája a természet halálos ítélete
Nem csak a civil szervezetek, de az EU mezőgazdasági biztosa is visszalépésnek nevezte az új uniós tervezetet.
Nem csak a civil szervezetek, de az EU mezőgazdasági biztosa is visszalépésnek nevezte az új uniós tervezetet.
A bírósági eljárás jelentősége globálisan sokkal nagyobb lehet, mint az amerikai elnökválasztás.
A rendszer kritikusai szerint nem hatékony módja a kibocsátások csökkentésének.
A miniszterelnök szavai mellett a rendőrség munkájával, valamint az önkormányzati önkénnyel sem elégedettek.
Gulyás Gergely szerint az egészségügyi ellátórendszer sikerült felkészíteni tavasszal, a kórházi ágyak 47 százaléka most is üres, így biztosított minden kórházba kerülő fertőzött megfelelő ellátása.
Közben a brüsszeli Politico szerint „készülőben van” az a megállapodás, amelyik valamilyen formában jogállamisági kontrollhoz kötné az uniós források elosztását.
A hagyományos ipari szektor visszaszorulása a mai napig rányomja a bélyegét Észak-Franciaországra.
A krízis hatásait az Egyesült Államok még mindig heveri, a Sackler-család cége, a Purdue Pharma viszont csődeljárás alatt áll, így az összeg lényegében behajthatatlan rajtuk.
A gépjárműadó és a szolidaritási adó után ez újabb érvágás lehet az önkormányzatok számára.
A nyugati parti hiphop őshazájában ma is rengeteg ember él a létminimum környékén, ez a legújabb terv a helyzetük javítására.