„Hanyas vagy?” – az EMMI előtt demonstráltak a tanári társadalom elöregedése miatt
A PDSZ szervezésében 100 tanár tette fentről is láthatóva a szakma égető problémáját.
A PDSZ szervezésében 100 tanár tette fentről is láthatóva a szakma égető problémáját.
A gödiek végre talán megtudhatják, hogy kerültek veszélyes anyagok a talajvizükbe.
Túlterheltek, fáradtak és csüggedtek a légiforgalomban dolgozók.
A támadsára nem sokkal a homofób törvény elfogadása után került sor.
A Szövetség szerint nem csupán a munkavállalói jogokat védi a tervezet, de a szakszervezetiséget is előremozdítaná.
Pedig extra erőfeszítéseket kellene tenniük.
Pedig helye talán lett volna.
Ha a Végrehajtói Kar nem tesz eleget a bíróság döntésének, akkor az őket perlő K-Monitornak is végrehajtóhoz kell fordulunk az ítélet végrehajtásáért.
A koronavírus-válság alatt világszerte sokunknak nem volt hol „otthon”, nem volt hol „biztonságban” maradnia. A probléma gyökerei azonban korábbra nyúlnak vissza.
Hiányzik belőle minden, ami a helyzetüket rendezné.