A magyar felsőoktatás és tudományos élet csendes, de kritikus bázisa, a doktoranduszok közössége megelégelte az évtizedes elhanyagolást. Több mint tíz éve változatlan, megalázó ösztöndíjak, megélhetési válság, pályaelhagyás és elvándorlás jellemzi a hazai doktori képzést. Egy újonnan alakult, alulról szerveződő egyetemközi doktorandusz csoport nyílt levelet indított, amelyben azonnali rendszerszintű beavatkozást, és a doktori ösztöndíjak a mindenkori garantált bérminimum szintjére történő emelését követelik.

Miért pont most? Egy tarthatatlan rendszer utolsó rúgásai

A doktoranduszok szervezkedése nem előzmény nélküli, a probléma gyökerei mélyre nyúlnak. Az elmúlt évek átfogó elemzései feketén-fehéren megmutatták a doktori képzési rendszer válságát/anomáliáit: a PhD-képzésekre jelentkezők és a fokozatot szerzők száma is drasztikusan zuhan. Ahogy az egyetemi oktatók fogalmaznak: a PhD-képzésre nagyon széles körben vesznek fel hallgatókat a létszám növelése miatt, a színvonal csökkenését, illetve a képzés elvégzésének strukturális akadályait pedig jól mutatja, hogy egyes doktori iskolákban a felvett hallgatók kétharmadának, de

általánosan legalább 50 százalékuknak végül nem sikerül fokozatot szereznie.

A nemzetközi és hazai trendek, ahogy arról  a Pusztai–Fináncz–Tóth-féle 2022-es kutatás is beszámol, egyértelműen bizonyítják, hogy a doktori képzés funkciója az elmúlt évtizedekben nemzetközi és hazai viszonylatban is átalakult, a hazai finanszírozás és megbecsültség azonban nem követte le ezeket a változásokat. Ezt tetézi a közelmúltbeli egyetemi modellváltások hulláma és az olyan intézmények kálváriája, mint a BME, ahol a dolgozók és szakszervezetek komoly ellenállásba kezdtek a bizonytalanság és a forráskivonások ellen. Bár a Fidesz-kormány leváltását követően a doktoranduszok képviseletét papíron hivatalosan ellátó, az egyetemi doktori önkormányzatokat országosan tömörítő Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) is megfogalmazta állásfoglalását a felsőoktatás helyzetéről, az eddigi érdekérvényesítési kísérletek elbuktak vagy elerőtlenedtek.

A legfrissebb, 2025-ös MTA-FKA (Fiatal Kutatók Akadémiája) felmérés eredményei is megerősítik:

a magyarországi és az országhoz kötődő (fiatal) kutatók helyzete egzisztenciálisan és infrastrukturálisan is kritikus.

Miért kellett az alulról jövő, külső nyomás?

A doktorandusz csoport szerint: „hosszú ideje láthattuk a doktoranduszokat jogilag képviselő, az egyetemi döntéshozó szervek egyikében, a Szenátusokon is szavazati joggal rendelkező képviselőt delegáló hallgatói önkormányzatok (kari és egyetemi DÖK-szervezetek) jóhiszemű törekvéseit az ösztöndíjak emelésére. Ezek a próbálkozások azonban többnyire elbuktak vagy eljelentéktelenedtek. Az amúgy is szűkös egyetemi belső erőforrások átcsoportosítását célozták, így egyetem-specifikusak maradtak, és maximum szerény, 20-30 ezer forintos korrekciókat értek el. A képviseleti szervek sokszor túlságosan hamar feladták az általános ösztöndíjemelési célokat a bizonytalan, ígért tudományterület-specifikus pályázatokért cserébe.”

Egy másik ok, amire a szerveződő doktoranduszok igyekeznek felhívni a figyelmet, az a megélhetési körülmények romlása az elmúlt években, a lakhatási válság, az infláció és a stagnáló bérek mind az egyetemi környezetben, mind azokban az akadémián kívüli állásokban, ahol doktoranduszként dolgozni kényszerülnek a hallgatók.

„Úgy láttuk, hogy kívülről, nyíltan és határozottan kell beleszólnunk a folyamatokba. Tarthatatlanná vált, hogy több mint tíz éve változatlanul 140 ezer (a képzés első két évében – szerk. megj.), majd 180 ezer Ft-os (a második két évben – szerk. megj.) ösztöndíjat kapunk. Cserébe elvárják tőlünk az oktatást, a kutatást, a témavezetést és a konzultációs feladatok ellátását. Ez nem ösztöndíj, ez az egyetemek működését fenntartó láthatatlan munka alulfizetése.” – állítják a nyílt levél szerzői.

Azzal, hogy a doktori képzés mellett sokan félállásban, teljes állásban vagy akár több munkahelyen is dolgoznak, értelemszerűen megnehezül az egyetemen doktoranduszként végzett munka színvonalas elvégzése.

„Ebben a helyzetben a doktoranduszok alapvető egzisztenciális biztonsága egyszerűen nem garantált. Ez közvetlenül veszélyezteti a minőségi munkavégzést, a doktoranduszok többsége kénytelen mellékállásokat vállalni az egyébként is hatalmas idő- és koncentrációigényű tudományos és oktatási alapfeladatai mellett.”

Az alacsony ösztöndíjak tehát egyfajta csapdahelyzetbe sodorják a doktoranduszokat:

a megélhetéshez az ösztöndíj mellett a legtöbb esetben szükség van a 3munkavállalásra. Ám ha a doktorandusz nem olyan szerencsés, hogy a kutatási területével összekapcsolódó, ne adj’ isten az egyetem vagy más akadémiai intézmény által biztosított állásban tud dolgozni, akkor második munkahelye elveszi az energiáját a doktori kutatástól, tanítástól és egyéb egyetemi feladataitól. Így csökken annak az esélye, hogy minőségi munkát tudjon végezni, vagy egyáltalán fokozatot tudjon szerezni.

A követelések: garantált bérminimum szintű ösztöndíjat minden PhD-hallgatónak!

A nyílt levél aláíróinak legfőbb követelése, hogy

a doktorandusz-ösztöndíjat alanyi jogon, a mindenkori garantált bérminimum (jelenleg 373 200 Ft/hó) szintjén kell rögzíteni minden doktorandusz számára, tudományterülettől függetlenül.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy ezt az összeget a jelenlegi egyetemi finanszírozási keretek nem bírják el.” – mondták el a szerveződő doktoranduszok. Ezért a levél kezdeményezői közvetlenül a döntéshozókhoz fordultak, és az egyetemi költségvetések strukturális kiegészítését, plusz források biztosítását követelik.

A nyílt levelet éppen ezért közvetlenül Dr. Lannert Judit oktatás- és gyermekügyi miniszternek, Dr. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszternek, Dr. Katz Sándor felsőoktatási államtitkárnak címezték. Ahogy ezt láthattuk, az illetékes miniszterek a napokban ültek le tárgyalni a felsőoktatásban tanulók hivatalos képviseleti szerveivel, illetve a számos doktorandusz taggal rendelkező és a doktori ösztöndíjak ügyét szintén képviselő felsőoktatási szakszervezetekkel is.

Egységesség és szolidaritás: az egész egyetemi szféra veszélyben van

A törvényben rögzített, egységes doktori ösztöndíj-minimum nemcsak a megélhetést biztosítaná, de radikálisan csökkentené az egyetemek, karok és szakterületek között jelenleg fennálló igazságtalan különbségeket, amelyeket a tudományterület-specifikus pályazatokhoz való hozzáférhetőség hozott létre. Egy jogszabályi garancia biztosítaná, hogy a hallgató megélhetése ne az intézménye aktuális (alapítványi vagy állami) fenntartójától vagy az egyetemi struktúrák éppen aktuális átalakításától függjön.

A nyílt levél szerzői ugyanakkor hangsúlyozzák: a doktoranduszok helyzete nem választható el az egyetemi ökoszisztéma többi szereplőjének helyzetétől. Levelükben ezért az ösztöndíjak rendezésével párhuzamosan követelik minden egyetemi munkavállaló – oktatók, kutatók és az oktatást támogató, az egyetemi működést biztosító, adminisztratív és technikai munkakörökben dolgozó kollégák – fizetésének átfogó felülvizsgálatát és emelését is. E nélkül ugyanis a magyar felsőoktatás utánpótlásának biztosítása és a minőségi munkaerő megtartása végképp lehetetlenné válik.

Kiemelt képünk illusztráció. (Urbán Tamás / Fortepan)