Noha a kormány június elején felfüggesztette az úgynevezett devizahiteles végrehajtásokat, a kilakoltatások veszélye korántsem feltétlenül hárult el. Sokaknak ugyanis nem devizaalapú hitelszerződések miatt felhalmozódott tartozás okán árverezik el a házát, a kormány azonban az ő ügyükkel mindeddig nem foglalkozott, így ma is több mint tízezer ingatlan vár arra, hogy eladják lakói feje fölül.

A Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont (PK) július 2-án közzétett kimutatása szerint ráadásul területi alapon jelentős szórás figyelhető meg az ingatlanárverések felfüggesztése terén.

„A Tiszafüredi, a Mezőtúri és a Váci Járásbíróság területén több mint 75%-kal csökkentek az ingatlanárverések. Itt mindmáig az egykori devizahitelek lehetnek a lakásvesztéssel fenyegető eladósodottság hátterében.

A skála másik végén, a Budakörnyéki Járásbíróság területén viszont semennyivel sem csökkent az ingatlanárverések száma. Kelet-Magyarország súlyosan eladósodott területein a térkép szürke színei az országos átlagnál kisebb mértékű csökkenést mutatnak. Itt tehát döntően nem devizahiteles típusúak az adósságok”

– állapította meg a PK.

Június 1. és július 1. között – tehát a még folyó devizás perek és végrehajtások az adós kérésére történő felfüggeszthetőségének bevezetése utáni egy hónapban – összességében országosan mintegy húsz százalékkal, 19,2 ezerről 15,3 ezerre csökkent az ingatlanárverések száma a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elektronikus árverési rendszere alapján. Az intézkedés tehát átlagosan ötből csak egy súlyosan eladósodott háztartást érhetett el.

Czirfusz Mártont, a PK többek között lakhatási kérdésekkel foglalkozó munkatársát kérdeztük az adatok hátteréről.

„A visszaesés legnagyobb része az úgynevezett folyamatos ingatlanárverésekben volt, amelyek száma egyik hónapról a másikra 17 ezerről 14 ezerre csökkent. Ilyenkor az történik  a végrehajtás során, hogy amikor megpróbálja a végrehajtó elárverezni az ingatlant, de senki nem akarja megvásárolni, ezért átkerül a folyamatos ingatlanárverés kategóriájába, vagyis bármikor lehet rá licitet tenni. 

Vannak például olyan ingatlanok a rendszerben, amelyek nagyon rossz állapotú házak, olyan településeken, ahova senki nem akar költözni. Ezeknek az adósoknak a tartozása is folyamatosan növekszik még tovább, miután nem sikerül elárverezni az ingatlanjukat. Az ilyen, évek óta beragadt ingatlanoknak köszönhetően látjuk a nagyobb csökkenést most azáltal, hogy ezeket a korábbi, devizahitelekhez köthető végrehajtásokat felfüggesztették. 

Ez tehát egy kistelepülési kör – emellett is meglepő, hogy a budapesti agglomerációban nem látunk érdemi csökkenést az ingatlanárverésekben. Valószínűleg azért, mert a jobb módú családok a devizahitelek tíz évvel ezelőtti rendezésekor ki tudtak keveredni az adósságokból, vagyis nem adósodtak el olyan mértékben, hogy árverésre bocsátották volna az ingatlanjaikat”

– magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy Budapesten és környékén nehezebben is „ragadtak be” az árverésre bocsátott ingatlanok, tekintve hogy a térség jóval vonzóbb az ingatlanvásárlók számára. Magyarán, mivel korábban elárverezték őket, nincs minek a moratórium hatálya alá esnie.

Czirfusz Márton azt is hangsúlyozta, hogy az, hogy tíz évvel azután, hogy a devizahitelesek ügyét – elvileg – rendezte az előző kormány, még mindig ezrével vannak, akik ilyen adósságban ragadtak, jól mutatja az adósságspirál folyamatát. Az pedig, hogy ők „mindössze” a lakások elárverezésében érintettek ötödét teszik ki, azt szemlélteti, hogy már nem a devizahitel a háztartási eladósodásnak a fő alkotóeleme.

Tehát mint a fenti adatokból kitűnik, bár a kilakoltatások esetében a devizások ügyei vannak a figyelem központjában, ők csupán a jéghegy csúcsa.

„Önmagában a devizahiteles végrehajtások felfüggesztése nem oldja meg a lakásvesztéssel fenyegetett, eladósodott háztartások problémáit. Szerintünk a háztartási eladósodásra kell társadalompolitikai választ keresni, nem pedig a devizahitelekre”

– olvasható a PK közleményében. Czirfusz pedig lapunknak részletesebben is elmondta, számos egyéb ok miatt is kezdeményezhetik adósok ingatlanjainak árverését.

A devizahitelek mellett ott vannak többek között a forintos lakáshitelek, de teremthetnek jogalapot egyéb számlatartozások – például rezsi, telefon, közös költség –, fogyasztási hitelek, de olyan is előfordulhat, hogy egy magánszemély ad kölcsön pénzt másnak, majd a követelés behajtása az adós ingatlanjának árverezéséig fajul.

Az új kormánynak pedig az ő helyzetükkel is kezdenie kell valamit, ha nem akar félmunkát végezni a kilakoltatások és a rászorulók ingatlanjainak elárverezése elleni szabályalkotás terén.

„Általánosságban az eladósodás kérdésével kapcsolatban szükség volna például központilag finanszírozott adósságkezelési szolgáltatásra. Jó volna, ha a döntési jogkörök az önkormányzatok kezében lennének, mint szociális feladat, amire a központi költségvetésből valamilyen finanszírozást kapnak. Fontos, hogy az eladósodott háztartásokat szociális munkával is támogassák a tekintetben, hogy hogyan tudnak ezektől az adósságoktól megszabadulni, illetve hogyan tudják megakadályozni, hogy ezek az adósságaik újraépüljenek. Ez talán a legfontosabb tényező. 

A Tisza ígérete, miszerint a végrehajtói rendszert is újragondolják, lehet további eleme a megoldásnak, de az, hogy a végrehajtói rendszer állami vagy nonprofit lesz, önmagában nem feltétlenül segít az eladósodott háztartásokon, illetve abban, hogy ne termelődjenek újra ezek az eladósodások. 

A harmadik elem pedig egy átfogó foglalkoztatáspolitikai, lakáspolitikai és szociálpolitikai megoldás: ha ezeknek a háztartásoknak van rendszeres jövedelmük, amelyből meg tudnak élni, akkor nem vagy kevésbé valószínű, hogy adósságokat fognak felhalmozni”

– fejtette ki Czirfusz Márton a kormányzat esetleges átfogóbb feladataival kapcsolatban, hozzátéve, hogy a végrehajtás terén az intézménnyel kapcsolatos közbizalom visszaépítésére is szükség van a Schadl-ügy után.