Puzsérék szerint Berki Krisztián indulása tetőtől talpig bűzlik
Matematikailag legalábbis nehezen jön ki.
Matematikailag legalábbis nehezen jön ki.
Nem lesz könnyű dolga a volt igazságügyi miniszternek.
A királynő pedig aláírta a megállapodás nélküli brexitet tiltó törvényt.
Majdnem egy év telt el a hajléktalanokat vegzáló törvény bevezetése óta, a határozattól „elvárt” javulás pedig nem következett be.
Öt éves a Közélet Iskolája, a kezdetekről, a legfontosabb eredményekről, és a nem túl távoli jövő terveiről kérdeztük a társalapító Udvarhelyi Tesszát.
Ha a parlament ma este megszavazza az előrehozott választásokat, az ő tisztsége egyébként is véget ér a jelenlegi parlament feloszlatásával, de ha mégse így történne, akkor is a távozást érzi fairnek.
Saját elmondása szerint arra akarta ráébreszteni az embereket, milyen könnyen befolyásolható a véleményük a virtuális térben, a választási bizottág szerint viszont beavatkozott a választói akarat kialakításába.
Szeptember 27-én Sopronban, Szekszárdon, Szegeden és Nyíregyházán is utcára vonulnak azok, akik szeretnék felhívni a társadalom és a döntéshozók figyelmét: a klímaválság nem a jövő problémája, most kell cselekednünk.
Az óriási várólisták ellenére sincs a rászorulókat előtérbe helyező lakáspolitika ma Budapesten.
Olyan súlyos mulasztások történtek az eljárás során, hogy az egész ügyet újra kell tárgyalni.