Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Udvarhelyi Tessza: A politizálás egy küzdőtér, amelyben a fő cél az emberek jólétének megteremtése

Ötödik születésnapját ünnepelte a minap a Közélet Iskolája. Ma, amikor egyre szűkül a nyilvánosság, amikor az állampolgárok egyre kevésbé érezhetik, hogy van beleszólásuk a közügyekbe, mindennél fontosabb, hogy létezzenek (és fejlődjenek) azok a szervezetek, amelyek a társadalmi igazságosság és a szolidaritás elve alapján, a közösség érdekeinek előtérbe helyezésével, az embereket a közéletben való aktív részvételre ösztönzik. A Közélet Iskolája ilyen szervezet, és mi a Mércében nem lehetünk elég hálásak azért, hogy vannak. Az elmúlt években megannyi alkalommal segítették a munkánkat, nélkülük például sosem vehettünk volna részt a Feketemosó létrehozásában, mint ahogy a Szabad Október Fesztivál sem lenne ugyanaz a KIA  nélkül.

Boldog születésnapot kívánunk!

Az évforduló alkalmából Udvarhelyi Tessza, a Közélet Iskolája társalapítója és ügyvezetője válaszolt a kérdéseinkre.

Honnan indult, milyen igény szülte meg az alapítókban a Közélet Iskolája létrehozását?

A Közélet Iskolája ötlete A Város Mindenkiében végzett munkámból ered, ahol 2009 óta dolgoznak együtt hajléktalan, lakásszegénységben élő emberek és szövetségeseik. Amikor az a csoport elindult, sokunknak teljesen újdonság volt az aktivizmus, ráadásul nagyon nagy különbségek is voltak köztünk iskolázottságban és tapasztalatban. Emiatt először teljesen organikusan kialakult egyfajta belső képzési rendszer, hogy saját magunkat képezzük, fejlesszük és egymásnak tudást adjunk át. Azután ez elkezdett kicsit tervezettebben működni, és elneveztem AVM Akadémiának, aminek a keretében minden félévben megterveztük, hogy milyen képzésekre van szükségünk, mire hívjunk külső embert, mit tartunk meg magunk, stb. Ezek között a képzések között az angolórától a polgári engedetlenségről való képzésen át a mozgalmi történelemóráig minden volt. Egy idő után azt kezdtem érezni, hogy milyen kár, hogy ezek az típusú fejlődési lehetőségek csak az AVM tagjai számára elérhetőek, hiszen olyan jellegű tudásokat teremtettünk együtt és szereztünk meg, amik minden aktivistának nagyon hasznosak lennének. Ez 2012 körül volt, amikor az AVM éppen nagyon erős volt, de kevés volt a hozzá hasonló szervezet, ami az elnyomásban élő emberek megszervezésén dolgozott volna:

sokan voltak aktívak a különböző szabadságjogi és jogállami témákban, de az elosztási egyenlőtlenségek és az osztályalapú elnyomás kevésbé jelent meg az aktivista színtéren.

Azt éreztem, hogy egy kicsit légüres térben mozgunk – amolyan fény vagyunk az éjszakában, de ha nem teremtjük meg azoknak a szervezeteknek a szövetét, akik hasonló módon, hasonló szemlélettel dolgoznak különböző területeken, akkor egy idő után le fogunk zuhanni. Ez a két felismerés vezetett el oda, hogy úgy döntöttem, érdemes lenne egy új szervezetet alapítani, ami kifejezetten a hátrányos helyzetű emberek politikai oktatását és az aktivizmushoz szükséges tudások és képességek megszerzését segíti az AVM-mel szoros együttműködésben (hiszen akkor még kifejezetten az volt a célom, hogy az AVM modelljét terjesszük), de attól szervezetileg függetlenül. Ezután csatlakozott hozzám Dósa Mariann, és többéves tervezés és forrásteremtés után 2014-ben tudott elindulni az Iskola.

Öt év távlatából hogyan értékelitek az elvégzett munkát?

Úgy fogalmaznék, hogy a mi dolgunk az alapoktatás, vagyis annak a szemléletnek az átadása, hogy érdemes szerveződni a társadalmi igazságosságért és képesek vagyunk kiállni magunkért, illetve olyan készségek és tudások fejlesztése, ami ahhoz kell, hogy képesek legyünk tudatosan, közösen fontos ügyekért kiállni. A résztvevők visszajelzései alapján ezt abszolút sikeresen csináljuk.

Ami pedig a számokat illeti, ez elmúlt öt évben több ezer résztvevő fordult meg az eseményeinken és képzéseinken, nagyon sokan visszajárnak, de szerencsére folyamatosan vannak új diákok és szervezetek, akikkel kapcsolatba lépünk. Az eddig kiadott két könyvünk (Velünk beszélj, ne rólunk! és Anya kiáll és beszél) lényegében teljesen elfogyott a boltokból, de e-könyv formájában bármikor elérhetőek. Két hosszútávú részvételi akciókutatást szerveztünk – az egyikből a Kassák Múzeum leginkább látogatott kiállítása lett, a másikból pedig egy új érdekvédelmi csoport, az Önállóan lakni – közösségben élni nőtt ki. Az 5 év alatt két tucat szervezetnek segítettünk a stratégiai tervezésben és sokukkal visszatérően dolgozunk együtt. Mindezt egy nagyon pici stábbal, nagyon pici irodával és a lehető legszerényebb körülmények között valósítottuk meg, és a szervezeti folyamataink is rendkívül stabilak és átláthatóak.

Udvarhelyi Tesszával korábban a magyarországi mozgalomépítés lehetőségeiről beszélgettünk, erről készült interjúnk ide kattintva olvasható.

Ami a képzéseink tartalmát illeti, úgy érzem, hogy miközben az alapvető értékeinket és céljainkat mindig szigorúan szem előtt tartjuk, a képzéseink témáiban rugalmasan alkalmazkodunk ahhoz, amire az aktivistáknak vagy civil szervezetek önkénteseinek, munkatársainak szüksége van. Vannak nagyon jól bevált, de folyamatosan frissen tartott alapképzéseink (ilyenek például a Hogyan szervezzünk csoportot?, az Érdekvédelem és bázisépítés vagy a Stratégiai tervezés), de folyamatosan új képzéseket is tervezünk és indítunk (mint például Az elnyomás arcai vagy éppen a választásokkal kapcsolatos képzéseink).

A Közélet Iskolája aktuális képzéseit itt lehet követni.

Mi az, amit máshogy csinálnál ma már, mint öt évvel ezelőtt?

A Közélet Iskolája alapításakor már elég sok tapasztalatom volt a civil szervezetek és az aktivizmus területén a korábbi fizetett és önkéntes munkáim kapcsán, ezért nagyon sok szempontból kifejezetten olyan döntéseket hoztunk, amikkel megpróbáltuk elkerülni a korábbi hibákat, és úgy érzem, hogy ezek a döntések hosszú távon helyesnek bizonyultak. Ilyenek például a finanszírozással kapcsolatos elveink, amik egyelőre nagyon jól beváltak és azt eredményezik, hogy teljesen a saját magunk ura tudunk lenni, nem befolyásolják a tevékenységünket a pályázati kényszerek. Amire jó lett volna jobban odafigyelni már az elejétől kezdve az a saját magunk és az iskola képzőinek még intenzívebb képzése. Úgy látom, ma elég nagy hiány van olyan emberekből, akik megfelelnek a mi két szempontunknak: van tapasztalatuk az érdekvédelem és/vagy az aktivizmus terén, és mindezt tanítani is tudják – ráadásul nem power point előadások segítségével, hanem a kritikai pedagógia szemléletével és módszertanával. Tehát a saját tanáraink megtalálására és képzésre már az elejétől sokkal jobban oda kellett volna figyelni, hogy mindig legyen utánpótlás és fejlődési lehetőség is. Ugyanez igaz a saját magunk promóciójára is – erre elég kevés figyelmet fordítottunk, és csak az utóbbi néhány hónapban, egy új munkatársunk segítségével tudunk egy kicsit jobban láthatóak – és nem utolsó sorban szervezetileg is „szépek” – lenni.

Mire vagytok a legbüszkébbek?

Amire én most a legbüszkébb vagyok – mert tulajdonképpen azt jelzi, hogy készen állunk egy igazi szervezeti léptékugrásra – az az, hogy belevágtunk a Közélet Iskolája országos terjeszkedésének megalapozásába. Az elmúlt egy évben nagyon sok előkészítő munkát végeztünk, interjúkat készítettünk, szervezeteket látogattunk és képzéseket is tartottunk Miskolcon, és ha minden jól megy, akkor jövőre el is tud indulni a Közélet Iskolája miskolci tagozata. Ez azért különösen fontos a számunkra, mert próbálunk kilépni abból a modellből, amit sok budapesti szervezet követ, hogy „lemegyünk” vidékre képzéseket tartani vagy „vidéki roadshow-t” tartunk. Mi ehelyett azt szeretnénk, ha saját identitással, szervezeti felépítéssel és helyi munkavállalók részvételével alakulna meg az új szervezeti egységünk.

Hosszú távon azt szeretnénk, ha a Közélet Iskolája a lehető legtöbb megyeszékhelyen megtalálható lenne – ehhez a miskolci indulás az első lépés, ami alapján meg tudjuk majd tervezni a következőket is.

Az elmúlt öt évben láttunk nagy fellángolásokat és borzasztó apátiát is – hogyan áll jelenleg Magyarországon az állampolgári aktivizmus?

Valószínűleg nekem eléggé elfogult a nézőpontom, mert önkéntesként és a Közélet Iskolájában végzett munkám során is nagyon-nagyon sok emberrel találkozom, akik odaadóan és hatalmas erőfeszítéssel küzdenek a számukra fontos ügyekért. Szinte minden hétvégén van képzésünk az Iskolában, és ott rengeteg olyan aktivistával, önkéntessel, érdekvédővel és közösségszervezővel találkozunk, akik okosan, tudatosan és lelkesen dolgoznak. Erről a tapasztalatomról már a Mércén is írtam, és fontosnak tartom nem elfelejteni ezt a másik, aktív, empatikus és igazságra törekvő Magyarországot. Az Iskola diákjainak a száma is növekszik minden évben. Mindez azonban sajnos nem feltétlenül jelenti azt, hogy sokkal több az aktív állampolgár ma Magyarországon, mint mondjuk 5 éve volt (hiszen közben például az én aktivista baráti körömből is sokan elfordultak a közélettől vagy külföldre vándoroltak), de azt igen, hogy akik aktívak, azoknak van igénye az önfejlesztésre, a színvonalasabb és tudatosabb munkára és szerintem ez már önmagában is fontos eredmény.

Amik továbbra is fájóan hiányoznak a magyar közéletből azok a jól felépített, tömegbázissal rendelkező és demokratikusan működő társadalmi mozgalmak.

A Közélet Iskolájában mi a következő szempontokat azonosítottuk, amik szerintünk sikeressé és eredményessé tudnak tenni társadalmi mozgalmakat és szerveződéseket (akár a kisebbeket is):

  1. Van víziójuk és stratégiájuk, vagyis tudják, hova tartanak, milyen társadalomban akarnak élni és ezt hogyan fogják ezt elérni.
  2. Tudatosan végzik az érdekvédelmet: ismerik a lehetséges érdekérvényesítő és közösségszervező eszközöket és ezeket jól átgondoltan, egymásra épülve használják.
  3. Demokratikusan működnek: a döntéseket közösen, előre lefektetett szabályok szerint hozzák és lehetővé teszik, hogy minél több ember tudjon aktív szerepet és felelősséget vállalni a szervezetben.
  4. Tömegbázist építenek: sok emberrel vannak kapcsolatban, akiket képesek mozgósítani és akik aktívan hozzájárulnak a mozgalom vagy szervezet építéséhez. Az adott ügyben érintettek vannak a középpontban, vagyis a velünk beszélj, ne rólunk! elv minden tevékenységünkben érvényesül.
  5. Képesek és akarnak is szövetségeket építeni más osztályhelyzetű, nyelvű, etnikai hátterű, nemi identitású emberekkel, mert tudják, hogy így erősebbek.
  6. Radikális eszközök: nem riadnak el attól, hogy ha szükséges, akkor az uralkodó szabályokat és normákat is felrúgva álljanak ki az igazukért.

A társadalom viszonya a politikával sokszor nagyon ambivalens, a politikusok távolinak, az egyes ügyek megugorhatatlannak tűnnek. Hogy lehet ezt a távolságot megtörni a társadalom és a politika között? És miért van erre szükség?

Erről már több alkalommal is írtam, többek között az Új Egyenlőségen is, és nagyon fontosnak tartom a „civilség” és a „politika” közötti határvonal tudatos és aktív átlépését mindkét irányban. Én például 2004 óta veszek részt lakhatási jogi aktivistaként a közéletben, és éppen ekkortól számítom azt is, hogy politikus vagyok. Pedig soha nem indultam választott tisztségért, és pártnak sem voltam tagja. Mégis, amivel nap mint nap töltöm az időmet, azt politikának tekintem. A civilséget pedig nem valamilyen elkülönült szakmának, hanem az állampolgári lét lényegének. Vagyis civil = állampolgár, politika = közélet.

Az, hogy ma Magyarországon a politikának rossz hangzása van, azoknak a felelőssége, akik ezt a rossz hírnevet megalapozzák, és nem általában a „politikáé” mint műfajé. Az én fejemben a politizálás egy küzdőtér, amelyben a fő cél az emberek jólétének megteremtése – és persze lehet ezt jól vagy rosszul csinálni, lehet megtagadni ezt a célt vagy elfogadni, lehet etikusan vagy csaló módon is játszani. Az állampolgárok dolga ennek a küzdőtérnek a visszafoglalása, újraalkotása, belakása, kritizálása és adott esetben elismerése. Ha minden tisztességes játékos elhagyja a pályát, akkor tényleg csak a csalók maradnak, ezt pedig azt jelenti, hogy senki sem fog dolgozni a közös jólétünkért.

Erős kormányzati ellenszélben dolgoztok nap mint nap. Milyen akadályokba ütköztök?

Minket mint szervezetet, és engem személyesen is értek már támadások a kormánypárti sajtó vagy akár egy-egy politikus, önkormányzat részéről. Volt már itt hamis vádaskodás és megbélyegzés is, de a napi működésünket (vagy akár a jókedvünket!) ez nem befolyásolja erősen. Ami valamelyest nehézzé teszi a munkánkat, az az Auróra folyamatos támadása, amit – mint most már biztosan tudjuk – a józsefvárosi önkormányzat szervez. Mivel nekünk az irodánk és a képzőtermünk is az Aurórában van, nem könnyű úgy élni, hogy fogalmunk sincs, hogy aznap éppen milyen mondvacsinált indokkal fogják zaklatni az ott dolgozókat vagy próbálják ellehetetleníteni a hely működésének pénzügyi alapjait. Én nem gondolom, hogy az Auróra egy tökéletes hely lenne, azt viszont igen, hogy a csapat, ami működteti, nagyon fontos és hiánypótló tevékenységeknek ad helyet, nem fél a politikától és sokféle véleményre és csoportra nyitott – és ilyen helyekre ma egyre inkább szükség van Budapesten, és egész Magyarországon.

+1: Hogyan készültök az idei önkormányzati választásokra?

A 2019 őszi önkormányzati választásokra már régóta készülünk. 2017-ben a józsefvárosi Mártát a Magdolnának! kampány tapasztalataira alapozva kiadtunk egy kampányszervező kisokost civil szervezeteknek, ami több száz példányban fogyott el. 2018 szeptembere óta összesen három képzést tartottunk civil szervezeteknek arról, hogy hogyan tudnak részt venni az önkormányzati választásokon – ennek a sorozatnak a lezárása 2019 végén lesz egy, a korábbi résztvevőinkkel és a Civil Kollégium Alapítvánnyal közösen tartott értékelő alkalmon. Idén tavasszal megszerveztük a Közös városunk konferenciát, ahol nemzetközi vendégek segítségével gondolkoztunk azon, hogyan lehetne az önkormányzatokat végre az emberek szolgálatában állítani. Ahogyan pedig egyre közeledik október 13, vagyis a választás napja, mi is egyre inkább arra fogjuk a barátainkat és követőinket biztatni, hogy éljenek az állampolgári jogaikkal, és menjenek el szavazni.

A Közélet Iskolája születésnapjával egy időben jelent meg Udvarhelyi Tessza és Dósa Mariann A kutatás felszabadító ereje című kötete, amely egyszerre szól aktivistáknak, érdekvédőknek, közösségszervezőknek, közösségfejlesztőknek, civil szervezetek munkatársainak, kutatóknak és mindazoknak, akik meg akarják változtatni a társadalmat, amiben élünk. A könyv olyan kérdésekre keresi a választ, mint például hogyan válhatnak olyan emberek kutatóvá, akik sosem jártak egyetemre, vagy éppen hogyan függ össze a kutatás és az aktivizmus, és lehetséges-e lebontani a kutató és kutatott közötti hierarchiát?

Címlapkép: Várady István
Olvass tovább!