Több, a hazai lakhatási mozgalmak szempontjából mérföldkőnek számító kezdeményezés köthető a nevéhez, de nagyban gondolkodik, ezért szeretné, ha más elnyomott csoportok is át tudnák venni az általa és társai által kidolgozott modellt. Nemrég derült ki, hogy ő a 36. magyar Ashoka-tag, január 12-én avatják. Különlegesnek tartja, hogy most először egy vállaltan politikai kezdeményezést díjaztak: Udvarhelyi Tesszával az Ashoka-tagság előnyeiről és a magyarországi mozgalomépítés lehetőségeiről beszélgettünk.

Fotó: Várady István

Mit jelent az életedben ez a díj?

Egy nagyon hosszú időszak lezárását. Erre a díjra vagy jelentkezni lehet, vagy mások jelölhetnek. Én 3-4 évvel ezelőtt jelentkeztem rá, de nem kaptam választ. Két évvel ezelőtt azonban ők kerestek meg, hogy régóta figyelnek, és már beszéltek rólam több emberrel is, amiről én egyébként nem is tudtam. Akkor szóltak, hogy most már én is jelölt vagyok. Innentől az elmúlt két év folyamatosan erről szólt. Interjúztattak, aztán mindenféle terveket és koncepciókat kellett írnom, aztán újra interjúztattak és megint írnom kellett. Noha ez a folyamat elég sok energiát felemésztett, nagyon hasznos volt, mert sok rendszerszintű dologra rákérdeztek, hogy miért csinálom azt, amit csinálok, miért úgy csinálom, és így tovább. Az Ashoka részéről ez tudatos döntés, hogy a kiválasztás folyamata egyben egy szervezet- és személyiségfejlesztő tréning is. Összességében elég megterhelő folyamat, úgyhogy amikor megkaptam a díjat, először megkönnyebbülést éreztem, hogy ennek vége van.

És azóta?

Sok visszajelzést kapok, többen gratuláltak, ami nekem szokatlan. És sokan örülnek, hogy ezt a díjat most egy mozgalmi ember kapta meg. Azóta elkezdtem róla én is egy kicsit másképpen gondolkodni, hogy ez tényleg menő, valóban fontos elismerés, hogy az a fajta társadalmi tevékenység, amit csinálok, releváns és elismerésre méltó. Amennyire én tudom, Magyarországon eddig sok olyan ember kapta meg ezt a díjat, akik valamilyen szociális, egészségügyi vagy civil területen dolgoztak és egy innovatív szolgáltatást vagy fejlesztést mutattak fel. Ebből a szempontból különleges, hogy most egy ennyire vállaltan politikai-közéleti kezdeményezést díjaztak, mert az én munkám célja a konkrét, szegénységben élő embereket érintő ügyek megoldásán túl a politikai kultúra megváltoztatása és a hosszú távú, rendszerszintű átalakulások beindítása. Szerintem ezt a díjat nem lehet úgy felfogni, hogy csak én kaptam, hanem egyben a magyarországi mozgalmi kezdeményezések is. Persze nem akarom ezt túldimenzionálni, mert az Ashokának nincsenek politikai céljai, de az mindenesetre szerintem nagy dolog, hogy az olyan kézzelfogható eredmények mellett, mint egy intézmény, iskola vagy módszer kifejlesztése, azt is elismerésre érdemesnek tartják, ha valaki egyszerre gondolkodik az emberek helyzetének javításában, a közösség viselkedésének megváltoztatásában és a szélesebb mozgalomépítésben.

Akkor szerinted végül magáért a mozgalomépítésért kaptad ezt a díjat?

Igen, azt hiszem, hogy legfőképp azt ismerték el ezzel, hogy tudok nagyban gondolkodni és közben módszeres is vagyok. Egy sor olyan szervezetet tudtam kitalálni és másokkal együtt elindítani, amelyek együtt dolgoznak és erősítik egymást. Rendszereket próbálok összekötni egymással.

Vannak olyan kiemelt pontok a pályádon, amikre nagyon büszke vagy?

Nagyon büszke vagyok arra, hogy A Város Mindenkié csoportot létre tudtuk hozni, és ilyen fontos szervezet vált belőle. Az elszomorít, hogy a jelenlegi politikai helyzetben a hatása nem akkora, mint amekkora a benne rejlő erőből következne, de abban biztos vagyok, hogy ez a csoport már a létezésével és a szorgos, kitartó munkájával is hozzájárul egy jobb Magyarországhoz, miközben a legkiszolgáltatottabb embereknek adjuk vissza a hitet a saját állampolgárságukban. Emellett persze arra is nagyon büszke vagyok, hogy még további három szervezet létrehozásában is részt vehettem, amik az AVM-ből nőttek ki, de ma már önállóan működnek, közös stratégiai célokért, különböző módszerekkel, egymást kiegészítve és támogatva. Ezek az Utcajogász, a Közélet Iskolája és az Utcáról Lakásba Egyesület.

És most mi a fő tevékenységed?

A Város Mindenkién kívül a Közélet Iskolájában dolgozom a legtöbbet, mert az jelenti számomra és a mozgalom számára is a léptékugrást. Ez a szervezet, túllépve a lakhatás témáján, általában a demokratikus és igazságos politikai kultúra fejlesztésén dolgozik és azon, hogy megerősítse az emberekben a demokratikus működéshez szükséges tudatosságot és képességeket. Egyébként magát a díjat is elsősorban erre kaptam, illetve a több különböző szervezet kitalálására és összehangolt működtetésére.

Miért pont a Közélet Iskolájával?

Azt éreztem, hogy a szervezeteink egyedül, segítség nélkül nem tudnak nőni. Meg azt is, hogy ha csak a lakhatási mozgalom építésére koncentrálunk, akkor könnyen megeshet velünk, hogy légüres térben mozgunk, hogy valójában nincsenek más mozgalmak, amikkel egymás mellett és egymást erősítve küzdhetünk. Azt gondolom, hogy a Közélet Iskolája abban az értelemben a jövőt képviseli, hogy minden hátrányt szenvedő csoportnak segít a politikai tudatosodásban és abban, hogy megismerje és adaptálja többek között azt a módszert, amivel mi is elkezdtük kiépíteni a lakhatási mozgalmat. Az Ashoka szempontjából szerintem ez volt a fontos lépés: nem az történt, hogy felépítettem egy szervezetet és aztán azt „simogattam” tovább, hanem abba az irányba mozdultam el, hogy miként lehetne ezt sokszorosítani, továbbvinni.

Hova lehet még továbbterjeszteni az AVM-modellt?

A minimumnak azt tartom, hogy minden elnyomott csoport létrehozzon egy az érintetteket mozgósító, nagy bázissal rendelkező érdekvédelmi szervezetet (mint az AVM) és egy aktivista elköteleződésű, profi jogvédő szervezetet (mint az Utcajogász), amik szorosan és tudatosan együttműködnek és egy jól kitalált stratégiai munkamegosztást követnek. Az persze hab a tortán, ha van „saját” iskolájuk és még egy olyan szervezetük is, ami modellprogramokat hoz létre a problémák megoldása érdekében, mint nálunk a Közélet Iskolája és az Utcáról Lakásba Egyesület. A magyarországi roma mozgalomnak például azt hiszem borzasztóan nagy szüksége lenne egy ehhez hasonló, jól összehangolt mechanizmusra, mert tapasztalataim szerint a roma érdekvédők között sajnos elég nagy a széthúzás, amit az egyre nagyobb forráshiány csak tovább súlyosbít.

Ugyanígy fontos lenne a fogyatékos emberek mozgalmának fejlődése is, ahol vannak ugyan nagy érdekvédelmi intézmények, de azok nem feltétlenül vállalják fel a konfrontációt. A Közélet Iskolájában mozgáskorlátozott emberekkel dolgozunk együtt egy részvételi akciókutatásban, és sokszor az a benyomáson, hogy nem érzik úgy, hogy megfelelően képviselve lennének. Hasonló a helyzet a közmunkásokkal is, akiknek van egy részben az AVM modelljére épülő csoportjuk (a Közmunkás Mozgalom a Jövőért), de ők még nagyon kicsik és nagyon sok szempontból erősödniük és fejlődniük kell.

Jó látni, hogy az oktatás és az egészségügy területén elindult valami mozgás, de azt is látom, hogy sok magyar mozgalmi kezdeményezés nem jól szervezett, ráadásul mintha kicsit túl sok lenne bennük a „sztár”, és kevés a szervező – vagy legalábbis a szervezők indokolatlanul kevés elismerést kapnak, ami hosszú távon rosszat tesz egy mozgalomnak. Az AVM körüli szervezetekben ezt azt arány viszonylag jól eltaláltuk (vagy legalábbis erősen törekszünk rá): a legtöbbször sikerül visszaszorítani a „sztárságunkat” és előtérbe tolni a „hangyaságunkat”. Persze ugyanennek a hátulütői is meglátszanak: mi nem tudunk olyan nagyot szólni, mint mondjuk a Tanítanék vagy Sándor Mária mozgalma(i). Apró lépésekben haladunk csak, előbb a kicsi akciók, aztán a nagyobbak, előbb a kedvesebbek, aztán a radikálisabbak. Azt hiszem egyébként, hogy mind a kettőre nagy szükség van: nagy tömegre és építkezésre is. Jó volna, ha a „hangyamunka”, azaz a részletekre is figyelő, módszeres szervezés és a nagy tömegek valahogy találkozni tudnának. Önállóan egyik sem tud igazi, valós eredményt elérni.

Mi az, amivel ti többek tudtok lenni most, hogy van egy ilyen díjatok?

Biztos, hogy jót tesz azon szervezetek ismertségének, amik hozzám kötődnek, és ez az adománygyűjtést is meg fogja könnyíteni. Szerintem az, hogy egy ilyen jelentős nemzetközi szervezet elismerésre méltónak tartja a munkánkat, fontos lehet azoknak, akiknek van miből adniuk és figyelnek arra, hova adják a pénzüket. Ezután talán nagyobb bizalommal adományoznak majd nekünk. Ráadásul az Ashoka kapcsolatban áll egy csomó céggel, akik csak Ashoka-tagokat támogatnak anyagilag, tudással vagy erőforrással. Ez lehetőségeket teremt majd az összes szervezetünk számára, illetve ezt a fajta kapcsolati tőkét az ügyeink javára fordíthatjuk. Én elsősorban azt szeretném, ha a Közélet Iskolája tudna leginkább fejlődni a díj hatására, hogy erős és megbízható mozgalmi háttérintézménnyé tudjunk válni és így nagyon sok szervezetet és kezdeményezést tudjunk segíteni, támogatni.

A díjnak köszönhetően akkor ti egy kicsit bővebb nadrágba bújhattok reggelente, de közben az is látszik, hogy az ilyen területen dolgozóknak egyre több tennivalója akad. Mindezek ismeretében mit vársz 2017-től?

Nagyon sokat dolgozunk, és azt gondolom, hogy jó dolgokat csinálunk – és itt most nem csak a négy általam kezdeményezett szervezetre gondolok –, de ebben az egyre inkább tekintélyelvű rendszerben nagyon kevés tér van a kibontakozáshoz. Ha valamit várok a következő évtől, hogy ez megváltozzon. Szeretném, ha sokkal több kézzelfogható és egyben rendszerszintű eredménye is lenne a munkánknak. Külön-külön minden szervezetnek vannak sikerei: az Utcajogász pereket nyer, megakadályozza az igazságtalan büntetéseket, és folyamatosan segít a lakásszegénységben élő embereknek a bürokratikus útvesztőkben való eligazodásban.

Az AVM is elér dolgokat: sok embert a mi közbeavatkozásunk miatt nem lakoltatnak ki, akár egyes gyakorlatok is megváltoznak a lakhatás vagy a hajléktalan-ellátás területén, és a hajléktalan emberek politikailag tudatosabbak lesznek. Az Utcáról Lakásba Egyesület évről évre több embernek tud biztonságos lakhatást biztosítani, a Közélet Iskolája pedig tucatnyi képzést tart, könyveket ad ki, stratégiai tanácsokat ad és mozgalmi kutatásokat végez.

Ez mind fontos és mindenképpen értékként tekintek ezekre az eredményekre, de azt nem érzem egyelőre, hogy maga a rendszer, amiben küzdünk és dolgozunk, változna. Azt látom, hogy a politikai hatalom egyre inkább szorongat minket fizikailag és lelkileg is, miközben a társadalom, vagy legalábbis a társadalom egy részének gondolkodásmódja pozitív irányba változik, és egyre erősebben vágyik a demokráciára. De azt a pontot még nem látom, ahol ez át fog csapni valódi politikai és strukturális változásokba.

Miért nem?

Egyrészt ennek a korlátja maga a rezsim, amiben most élünk. Másrészről nem látom, hogy a hirtelen civil felbuzduláson, az egyre népszerűbb karitatív tevékenységen vagy éppen a szakszerű nonprofit működésen túl sokan elkezdenék csinálni azt, amit mi. A Közélet Iskolája két éve működik, azóta több száz embert képeztünk, sokan visszajárnak, és nagyon szeretnek velünk tanulni. De nehezen tudnék olyan embert mondani, aki a nálunk tanultak alapján azonnal nekiállt volna, hogy belekezdjen egy egész mozgalom építésébe.

Ami biztos, hogy sok embernek felnyitjuk a szemét és segítünk abban, hogy megerősödjön az állampolgári tudatossága, magabiztosabb legyen és szabadabban gondolkozzon a saját társadalmi szerepéről. Tehát a magokat már elvetettük, most pedig azon kell dolgozni, hogy ezek a virágok ki is bújjanak a földből. Örülnék, ha éreznék valami pezsgést a mozgalmi világban, jó lenne látni, hogy az állampolgári aktivizmus erősödik.

Ehelyett inkább azt látom, hogy sok önszerveződő kezdeményezés inkább le van fagyva: mindig jön egy nagy felbuzdulás, de aztán gyakran össze is omlanak. Ha erősödne ez a mozgalmi bázis, akkor a leendő kormányváltásnál sem zuhanna össze a társadalom, mert lennének olyan szervezetek, amik biztosítják a demokratikus alapokat, és érvényesítik az állampolgárok érdekeit. A munkánk lényege, hogy ezeknek segítsünk kibontakozni.

Szerinted mi a gátja annak, hogy ez a mozgalmi háló létrejöjjön? Mert úgy látszik, hogy egyébként igény lenne rá: ha jön valami probléma, akkor két nap múlva lesz egy mozgalom is, ami aztán nem tudja fenntartani magát. Mi ennek az oka?

A Közélet Iskolájának az alapgondolata az, hogy a demokráciát és a mozgalomépítést tanulni kell. Senki nem születik úgy, hogy tudja, hogyan kell egy mozgalmat felépíteni, hogy kell stratégiailag gondolkozni. Ez persze nem úgy megy, hogy eljössz hozzánk, megtanulod, és már csinálod is tökéletesen. Elkezded, elrontod, de tanulsz belőle, átbeszéled másokkal, megint nekiállsz, és így tovább. Ennek van egy természetes tanulási folyamata és ez az, aminek mi terepet adunk.

Sajnos azt is látom, hogy a mozgalmi vezetőkkel nálunk gyakran az a probléma, hogy nehezen tudják kezelni a „sztárrá válás” kihívását. Ezzel az a baj, hogy ha egy mozgalomban valaki nem tud jól élni a vezetés és az ismertség lehetőségével, akkor gyorsan tönkreteheti magát és a mozgalmat is. Tudni kell nemet mondani egy-egy felkérésre, interjúra, illetve sokkal tudatosabban kell szétosztani a nyilvános és egyéb látható szerepléseket, mert könnyen egyszemélyessé válhat bármilyen ügy, és elvonódhat a figyelem a láthatatlan, de elengedhetetlen aprómunkáról és az ezt végző emberekről.

Akkor mi legyen az irány?

Ami a saját magunk kritikáját illeti, én hiányolom a sűrűbb, intenzívebb és a rendszert alapjaiban megzavaró fellépéseket. Zavar, hogy gyakran elveszünk a részletekben. Ezzel együtt azt is fontosnak tartom, hogy ne elvont célokat tűzzünk ki magunk elé, hanem konkrét emberek konkrét problémáira is keressük a rendszerszintű válaszokat (ezért foglalkozom például az AVM-ben nagyon sokat a lakcímnélküliség kérdésével, mert a lakcímbejelentéssel kapcsolatos problémák – amiknek a gyökeres sokkal mélyebbre nyúlik, mint a jelenlegi politikai rendszer – több százezer embernek keserítik meg az életét).

Ezen túl, nemcsak azon kell dolgoznunk, hogy a jelenlegi rendszer megszűnjön, hanem azon is, hogy felépítsük azt a társadalmat, ami képes lesz működtetni a posztorbáni világot is, és nem termel ki magából egy újabb tekintélyelvű és elnyomó rezsimet. Ehhez kell a politikai és állampolgári tudatosság, a szerveződés és érdekérvényesítés képessége és aztán ennek a mindennapi életbe való átültetése.

Ez nagyon lassú folyamat, és nyilván nekem is vannak félelmeim azzal kapcsolatban, hogy az életem mekkora részét fogom ebben a rendszerben tölteni, hogy meddig fog ez tartani. Sokan mondják nekem időről időre, hogy csináljunk politikai mozgalmat vagy politikai pártot, de én erre mindig azt mondom, hogy ha a most meglévő mozgalmi bázisra kezdünk el politikai pártot építeni, akkor le fogjuk rombolni azt is, amit eddig felépítettünk.

Nyilvánvaló, hogy szükség volna egy olyan politikai mozgalomra (és egy ebből kinövő pártra is), ami nem egy-egy témában küzd, hanem általában a társadalmi igazságosságért és a demokráciáért – de én egyelőre nem ebben látom a feladatomat, hanem most még elsősorban azt szeretném tovább erősíteni, amibe már belefogtunk.

Mi haszna lenne egy konkrétan felvállalt baloldali mozgalomnak?

Elsőként az, hogy az MSZP-t felváltsa egy valódi baloldali értékekre épülő párt.

Ez lenne a legfontosabb lépés?

Szerintem az MSZP-nek alapvető felelőssége van abban, hogy itt tart ma a baloldal (és persze az egész ország). Egy olyan mozgalomra van szükség, ami elsöpri azt az álbaloldaliságot, amit a 2010 előtti politikai elit képvisel, és nem fél attól sem, hogy hatalomra kerül. Kell egy olyan értelmezhető baloldali erő, ami képes kormányozni az országot, de emellett szigorúan ellenőrizhető és akkor is felelősségre vonható, ha eltér a baloldali értékektől.

Szerinted az embereknek tényleg szükségük van ma baloldali értékekre? Tudják egyáltalán, hogy mik azok?

Statisztikailag kimutatható, hogy a valódi szociáldemokrata pártok kormányzása alatt az emberek egyszerűen jobban élnek. Ez eléggé egyértelmű érv. A magyarországi baloldal, vagy legalábbis amit annak nevezünk, válságban van, de nem hiszem, hogy maga a baloldaliság is válságban lenne. A Közélet Iskolája oktatási és kutatási programja éppen egy olyan újfajta baloldaliságot képvisel, ami többek között a valós részvételre, a feminizmusra, a kritikai elemzésre, az antirasszizmusra és az osztályokon átnyúló szolidaritásra épül – és nem mi vagyunk az egyetlenek!

És hol látod magad ebben a folyamatban?

Azt hiszem, én két dologban vagyok jó. Egyrészt a módszeres aprómunkában, vagyis az egyéni ügyekben való tanácsadásban, a kampányok, képzések és a szervezeti folyamatok kitalálásában és megvalósításában. Másrészt abban, hogy megteremtsek egy jól működő, jól átgondolt és stabil hátteret, ami egyben modellként is szolgál más szerveződések számára. Azt szeretném, ha az a mozgalmi infrastruktúra, amit építünk, abban segítené az embereket, hogy kibontakozzanak mint aktivisták, érdekvédők és szervezők, és mozgalmakat indítsanak, majd hosszú távon jól és eredményesen működtessék ezeket.

Akkor most várunk?

Igen, és közben dolgozunk is – nagyon sokat. Én például azon, hogy ne csak alkalmi civil felbuzdulások legyenek, hanem legyen egy erős és tartós állampolgári háló, ami folyamatosan tolja a kormányt, nem engedi el a neki fontos dolgokat, és közben új embereket von be és nyújt nekik fejlődési lehetőséget. Azon, hogy egy „mozgalom” ne néhány emberből álljon és főként ne az elitből, hanem aktívan és tudatosan építsen bázist azok között az emberek között is, akiket különösen súlyosan érint a kirekesztés és az elnyomás.

Aztán azon is dolgozom, hogy mindezek a kezdeményezések kapcsolatba léphessenek egymással, és elindítsanak valami sokkal nagyobbat. Nincsenek tuti válaszaim arra, hogy pontosan hogyan fog megtörténni a Nagy Változás vagy éppen mikor. Viszont erős megérzéseim vannak, például azt illetően, hogy nekem mindebben most mi a feladatom és hogyan tudok a leghasznosabb lenni, úgyhogy a legjobb, amit tehetek, ha továbbra is követem ezeket a megérzéseket. Az Ashoka-tagságnak talán éppen ez a legnagyobb hozadéka: megerősítést kaptam, hogy azok számára is értéket képvisel az, amit csinálok, akik egyáltalán nem abból a világból jönnek, amiben én nap mint nap mozgok.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 368 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!