Lázár János közlekedési- és építési miniszter botrányos megszólalásait követően váratlanul megjelent a Roma Sajtóközpont (RSK) irodájában egy élővideós beszélgetésre. A minisztert a stúdióban Kadét Ernő, az RSK főszerkesztője fogadta. Kadét korábban,  Partizán stúdiójában kijelentette, ha Lázár meghívná egy kávéra beszélgetni, ezzel a lehetőséggel természetesen élne – s állta is a szavát.

Lázár kapva kapott az alkalmon. A kávézásból érdekes beszélgetés alakult ki. Kadét Ernő persze nem igazán hagyta magát, és mint „a kormány második emberét” kérdezte Lázárt arról, mire is gondolt, a „belső tartalék” InterCity-vécépucolói kapcsán. Azt hangsúlyozta, a „belső tartalék” egyáltalán nem annyira tartalék már, például az építőiparban is folyamatosan ott vannak a romák, „hóban-fagyban építik az országot”.

Lázár János azzal kezdte, „évtizedek óta” önkormányzati emberként is „együtt él roma emberekkel”, s ismét elnézést kért, „ha fájdalmat okozott” szavaival. Ugyanakkor kijelentését itt úgy magyarázta, „a tartalék lehet aranytartalék is”. Ezzel ismét szőrmentén elkerülte a bocsánatkérést – inkább azt sugallta, ha úgy értelmezték, hogy fájdalmat akart okozni, az inkább a hallgató felelőssége, de ő most tisztázza a félreértést.

Ahogyan az a kormánypárti Mandiner összefoglalójából is kiderült, az építési- és közlekedésügyi (valamint a kampány alatt a Lázárinfóval is megbízott) miniszter több ponton elismerte a kormányzati munkával kapcsolatos olyan kritikákat, amiket például az RSK is évtizedek óta hangoztat – így azt, hogy az oktatási és települési szegregáció Magyarországon még mindig óriási mértékű. Sőt, a kormány által nemrég meghozott, és a Mércén is részletesen bírált, úgynevezett „önazonossági törvénnyel” kapcsolatosan a miniszter kijelentette:

„Hogyha azért hoz egy település egy önazonossági törvényre vonatkozó önkormányzati rendeletet, hogy cigány származású embereket távol tartsa a településtől, ezt hülyeségnek gondolom, és hibának.”

Amikor pedig Kadét Ernő rámutatott, a romák szegregációjához az egyházi iskolák vidéki hálózata is hozzájárul, Lázár a kormány integrációs törekvései kapcsán elismerte, „félkész dolog ez”. Mindeddig viszont a kormány retorikájában nem volt nyoma ilyen – félig-meddig – elismerésnek. Az „önazonossági törvényről” például váltig tartotta magát a nézet, hogy annak semmi köze a cigánysághoz, csupán az agglomerációk védekeznek így a városi kiköltözők ellen. Most mintha mégis arról lenne szó, hogy ez „előfordul” ugyan, de végképp nem szándékos. Mindez még távol van a beismeréstől, miközben megkísérel reagálni a problémára.

Ugyanakkor Lázár újfent rámutatott, törekvéseik homlokterében az integráció áll, amelynek szerves része a „munkaerőpiaci” integráció is. Mindez szerinte azért fontos, hogy az ország „ne szorulon rá a bevándorlókra és a migrációra”. Lázár erről a problémáról úgy beszél, mintha nem lennének jelenleg is a kormány retorikájában „migránsoknak” minősülő munkavállalók Magyarországon, számuk 2024-ig 120 000 köré tehető, jelenleg is olyan 35-40 ezer körül mozog. „A helyes válasz az, hogy mindannyian magyarok vagyunk. Az én fejemben ez van, és én ezt képviselem” – szögezte le ennek kapcsán Lázár az interjú és kávézás során, mintegy megismételve Kadét Ernő egyik alaptételét, immár a sajátjaként.

Ugyanitt elnézést kért azért is, mert olykor „élesebben beszél”, magyarázata szerint mindezzel csupán az a célja, hogy a nagyon is létező problémákra ilyen módon hívja fel a figyelmet. A végére a mentegetőzés mellé még egy kis, nem is szerény önfényezés is befért, amikor Lázár János úgy zárta egy gondolatát:

„Én legalább egyenes vagyok, nem sunnyogok, nem mellébeszélek, hanem próbálok egyenesen beszélni.”

Kijelentését az interjúban általa korábban elmondottak érzékletesen cáfolták.

A beszélgetés az RSK és Kadét számára kétségkívül nem lehetett egyszerű, de a rutinos sasjtómunkásnak mégis sikerült egy szinte interjút idéző helyzetben valós problémákkal szembesíteni – pontról pontra – a hibáját kompenzálni igyekvő Lázárt. Így meglepetésszerűen a 2026-os kampány véghajrájában valódi problémákról szóló, valódi eszmecserét láthattunk és hallhattunk egy újságíró-szakértő és egy igen magas szinten lévő döntéshozó között.

A dolog már csak azért is különleges, mert pár éve az RSK-nak és társainak erre még aligha lett volna lehetősége. Mert az interjú pikantériája természetesen, hogy az éppen a Lázár mint kabinetminiszer által elindított „Norvég Alap” és Ökotárs-elleni „harc” és később a „Soros-hálózat” elleni, a magyarországi civil szervezeteket és nyugati pénzeket is kapó NGO-kat célba vevő hadjárat homlokterében évtizedekig ott állt az RSK is, sőt, a kormány politikája többször is rendkívül nehéz helyzetbe is sodorta őket.

Elég ehhez 2016-ot említeni, amikor a sajtó arról írt, a Központ „bedobta a törülközőt”. Ez akkor az Index.hu korabeli cikke szerint pontosan azt jelentette, „a Roma Sajtóközpont (RSK) 1995 óta dolgozik azon, hogy a hazai nyilvánosságban a romák és a közösségeik előítéletek és a bejáratott sémák, sztereotípiák nélkül jelenjenek meg. Az RSK épp ezekben a napokban függeszti fel határozatlan időre a tevékenységét.”

Mindez szerencsére csak időlegesen maradt így. De a „Soros-szervezet” bélyegétől a NER hullám-szerű politikai támadásai miatt így sem volt szabadulásuk.

2021-ben a főként Megadja Gábor publicista nevéhez fűződő, a kormányt támogató Kontra.hu oldalán Both Hunor pécézte ki őket, annak kapcsán, hogy a 2019-ben, Pikó András vezetésével felálló józsefvárosi önkormányzat többek között velük is együttműködést kötött.

Both akkor azt írta, „Józsefvárosban épült ki a hazai Soros-világ agytrösztje.

Ennek egy fontos bástyája a Soros házi alapítványa által támogatott Auróra, amely számos olyan szervezetnek ad otthont, amelyek közül többet is a spekuláns finanszíroz. Az Átlátszó.hu, a Budapest Pride, a Roma Sajtóközpont, a Közélet Iskolája és Utcajogász Egyesület (UJE) mind az OSI kitartottja.”

Mindez skarlát betűt jelentett eddig Orbán egymásra következő kormányai idején. Így volt ez Lázár János esetében is, aki 2006 után hiába használta maga is Soros György amerikai pénzember és a Világbank forrásait Hódmezővásárhely szegregációjának felszámolására, később rájött, Sorosék a nemzet ellenségei, és „a migráció szervezői”, hiszen nem szimpatizálnak kormányzatuk szélsőjobboldali ötleteivel. 

Orbán egyik valóban legfontosabb embere, Lázár János most mégis úgy járt kanosszát, hogy beült irodájukba, és mintha az elmúlt 12 év meg sem történt volna, egy kellemes kávé mellett társalgott Kadét Ernővel.

Ugyanakkor ez a hirtelen nyíltság megmutatja, meddig terjed a civilek áprilisig igénybe vehető mozgástere, lehetőségeik. Ez a látványos Lázár-féle kampánygesztus ugyanis rávilágít: a választás végkimenetelétől teljesen függetlenül a kormány valóban úgy érezheti, bajban van. Kellemes lenne azt gondolni, hogy a romákat ért, megalázó kormányzati kiszólás „normális helyzetben” is akkora társadalmi visszatetszést, felháborodást okozna, amiért a miniszter hosszú magyarázkodásba kényszerül. Ezt viszont naivitás lenne feltételeznünk. A múltban számos, durvább, vagy ugyanilyen durva kiszólásból sem lett ekkora botrány.

De most lett. Ennek pedig fő oka, hogy a NER vezetői struktúrája, nagy részben a korábban holdudvaruk körül megjelenő személyiségekből (Magyar Péter, Kapitány István, Orbán Anita, Ruszin-Szendi Romulusz) álló, rivális érdekcsoporttal kell, hogy szembenézzen. És mint ilyen, potenciális és a hatalom megszerzésére megszerveződött érdekcsoport, ők az Orbán-féle hatalomgyakorlást kommunikációs szinten már mindenképpen kikezdték – még akkor is, ha arról megoszlanak a vélemények, hogy szervezeti szinten, beágyazottságban, mozgósításban a Tisza fantázianevű projekt „meddig ér fel” a Fidesz-KDNP-vel szemben éles helyzetben.

Mivel a kihívók gyülekezete hangsúlyosan jobbközép irányultságú – így a Lázárék által tíz éve, folyamatosan lőtt „Soros-hálózathoz” vagy a nemzetközi neoliberális NGO-khoz vajmi kevés közük van, ezért a „vécépucolós” kiszólás után Lázár éppen ez utóbbi körben keresi a felmentést és menedéket,

még ha néha a politikai pszichopátiára hajazó eszközökkel, akkor is. Ez egy második fontos dologra mutat rá: a Fidesz és Tisza érdekharcában a két tűz közé elsősorban a baloldali, progresszív, liberális irányultságú szavazók kerültek. Így még ha ezeknek a szervezeteknek a befolyása és érdekérvényesítő képessége a 2014 és 2025 közötti kampányok következtében alaposan meg is kopott, most mégis nekik udvarol Magyar Péter és immár Lázár János is számos tekintetben.

Ez nem lenne idegen Lázár karakterétől, aki korábban számos szakszervezetnél is sikeresen próbálkozott a sztrájkhelyzetek és a politikai ellenzékkel való szövetkezésük megakadályozásában, így hát joggal gondolhatja úgy, ennyi erővel a roma civilekre is „ráfordulhat”.

Ebben a helyzetben – éppen az április 12-i választásokig – úgy tűnik, a civil szervezeteknek olyan külön érdekérvényesítő ablak nyílik Magyarország civakodó gazdasági érdekkörei között, amelyben sok mindent elérhetnek – akár még a törvényhozás szintjén is. Még ha mindezt egy esetleges újabb Fidesz-győzelem, vagy nagyarányú Tisza-áttörés esetén egy kormány félre is tudja söpörni, akkor is érdemes legalább annyit megpróbálni elérni, ami mellett később ki lehetne állni, számon lehetne kérni.

A választások mindig a szabadsághiány négy éve után pár hónapra, hétre, egy napra megjelenő közvetlen néphatalom kivételes alkalmai. Érdemes lenne gyorsan, minél több civilnek átgondolnia, hogyan és miként tud élni egy ilyen lehetőséggel, amely, talán évtizedekig nem tér majd vissza. Ezt is jelenti ez az interjú. Eredményt elérni viszont nem különalkukkal, hanem csak és kizárólag tömegnyomással, szervezkedéssel lehet, hiszen valljuk be: ellenkező esetben minden „jobbító szándékú” és „érzékenyítő” civil szervezet csupán kellemes dekoráció egy viszonylag ronda, omladozó államépületen. Ez kényszerítette Lázárt most is az RSK irodai székébe és kávéja mellé, reggelizni.