Autópályákba öntjük a pénzt, a vasutat elsorvasztjuk, miközben az európai trend már fordulóban van
Ráadásul az uniós tendenciával, valamint a közlekedési szakma ajánlásával szemben nálunk romlik az arány.
Ráadásul az uniós tendenciával, valamint a közlekedési szakma ajánlásával szemben nálunk romlik az arány.
A Csepel-szigeten élők még jó időre az agglomerációs közlekedés poklában maradnak.
Az elmúlt két évben 2 milliárd forint támogatást kapott a MÁV a Magyar Falu Program keretében vidéki vasútállomások rendbe hozására.
Nem az a baj, hogy szakmai helyett politikai döntés született, hanem hogy mi az eredmény.
Pedig a miniszter „gyors”, „kényelmes” és „biztonságos” pótlást ígért.
Ígérete szerint ettől a felhasználóknak és a dolgozóknak is jobb lesz.
A zöld párt szerint a mezőgazdasági és a zöldterületekre nem villákat és medencéket kell építeni.
Csepreghy Nándor benn ül Áder János állítólagosan környezetvédelemmel foglalkozó alapítványának kuratóriumában is.