Megérkezett Magyarországra az idei tél első első komoly hideghulláma – évtizedek óta nem látott mennyiségű hó kíséretében. Annak rendje és módja szerint a politikusok egymás sarkát tapossák, hogy havat lapátolhassanak, vagy egy napig eljátsszák a szociális munkást a hajléktalanellátásban, azaz a lakhatási válság leginkább látható területén. Ám van, akinek ilyenkor is a magántulajdon és a profit védelme jár az eszében.

Barna Judit ‘Juju’, a Tisza párt fővárosi képviselője, aki elmondása szerint városfejlesztéssel és emberi erőforrásokkal foglalkozik a közgyűlésben, január 10-én osztott meg egy posztot, amelyben a rövid távú lakáskiadás VI. kerületi betiltását az „államosításokhoz” hasonlította. Hisz még emlékszik, hogyan vették el az ő nagyapjától is a „kommunisták” a magántulajdonát.

„A magántulajdon bűn volt akkoriban, akkor is, ha azt valaki kemény munkával érte el, majd szállt apáról, fiúra.”

– nosztalgiázott a képviselő. Mindeközben aznap nappal -3°C, éjszaka -7 °C volt a hőmérséklet Budapesten.

De mi köze a „kommunizmussal” való rémisztgetéshez a fűtetlen otthonaikban és az utcán élő emberekre különösen veszélyes téli fagynak? Az a korántsem elhanyagolható tény, hogy Soproni Tamás, Terézváros polgármestere elsősorban épp a lakhatási válság enyhítése érdekében tiltotta meg a rövid távú lakáskiadást a kerületben – annak a válságnak az enyhítése céljából tehát, amelynek eredményeképp az emberek télen megfagynak az utcán.

Ahogy a polgármester lapunknak korábban elmondta, nem a turizmus megfékezése az intézkedés fő célja, sokkal inkább a belváros kiürülésének megakadályozása, a lakások megfizethetetlenségének enyhítése.

Barna Judit szerint azért az vitán felül áll, hogy az Airbnb-ket szabályozni kell, mert jelenleg „valóban káosz van és sokaknak bosszúság”. Attól valóban kicsit bosszús az ember, ha nincs hol laknia, esetleg megfagy, miközben mások keresnek az albérlet és lakásárak felhajtásán. De – teszi hozzá a képviselő – a „teljes tiltás nem megoldás”, főleg így, hogy a döntés mögött „nincs helyi szinten valós társadalmi többség”.

A tiszás képviselő szerint ugyanis nem elég, hogy Soproni Tamást meg- és újraválasztották Terézváros élére, és kiírt egy jogilag nem kötelező erejű önkormányzati szavazást is a kérdésben, így sincs felhatalmazva ilyen döntést meghozására, azt csak „igazi népszavazással” lehetne igazolni. Sajátos demokráciafelfogás – mostantól remélhetőleg a képviselő minden közgyűlésbeli voksa előtt népszavazást tart. De a poszt mindezeken túl egy nagyobb problémáról is árulkodik: a budapestiek lakhatási problémáira, és annak kiváltó okaira való teljes vakságról.

Ahogy azt számtalan alkalommal megírtuk, a rövid távú lakáskiadás és az albérlet-, illetve lakásárak között kimutatható összefüggés van – még ha nem is ez az egyetlen oka a lakhatási válságnak, ahogy a tiltás önmagában nem is fogja azt megoldani. De mindenképp egy lépés a jó irányba, abba az irányba, hogy télen (és egész évben) kevesebb ember éljen az utcán. Ezt kétségbe vonni legalábbis nem a legtudatosabb médiastratégia a januári fagyok közepén.

Tegyük hozzá: Soproni Tamás nem államosított semmit, hanem egy profitábilis gazdasági tevékenységet tiltott meg, amiért az bizonyítottan társadalmi károkat okoz. Miközben a rövid távú lakáskiadás nagyobb hasznot hoz a tulajdonosoknak (ha nem így lenne, nem élnének vele), csökkenti a hosszú távra kivehető lakások számát, illetve általában növeli a lakások árát és a bérleti díjakat.

Egyébként a részleges államosításra, pontosabban kisajátításra is van kortárs példa Európában: tavalyi hír, hogy a spanyol alkotmánybíróság ítélete szerint alkotmányos az a katalán törvény, amely szerint a nagy lakástulajdonosok (alapok, vállalatok, bankok) esetében az önkormányzat kisajátíthat lakásokat, hogy azokat a rászorulóknak adja ki szociális bérlakásként – ha a tulajdonosok nem teljesítik társadalmi kötelezettségüket, például indok nélkül hagyják több mint két éven át üresen állni ingatlanjukat. Terézvárosban ilyesmiről szó sincs, csupán egy nagyon specifikus, ingatlanokat használó gazdasági tevékenységet tiltott meg az önkormányzat. De ez is túlzás Barna Juditnak, aki számára ezek szerint nem csak a magántulajdon, de a társadalmi károkat okozó gazdasági tevékenységek is szentek.

Mindebből nem következik, hogy a kormányzásra készülő Tisza párt alle zusammen nem gondolna semmit a lakhatási válságról. Sőt, Magyar Péter támogatható megoldást javasolt: állami bérlakásépítési programba fogna. Persze tegyük hozzá, hallottuk már ezt az ígéretet.

Barna Judit érvelése sokkal inkább arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, hogy a Tisza jelenlegi képviselői között is ülnek olyanok, akik egyfelől a kevesek gazdagodását mindennél előbbre valónak tartják, másfelől ügyetlen politikusok, saját pártjuk profilját, programját nem képesek egy komplexebb kommunikációs szituációban képviselni.

És ez még a jóindulatú értelmezés, amely nem számol azzal, hogy esetleg Barna Judit más érdekek – például a bulinegyedbeli kocsmalobbi – mentén fogalmazza meg állításait.

Reménykedni csak abban lehet, hogy ha a Tisza kormányra kerül, nem tagjainak osztályérdekei, hanem az alapvető társadalmi problémák megoldását célzó, ténylegesen átgondolt politikai javaslatok fogják vezetni a párt döntéshozatalát. Kezdetnek hajlandóak lesznek tenni a lakhatási válság ellen – akár a magántulajdon használatának szükséges korlátozásával (úgynevezett szabályozással). Mert a Fidesz esetében tudjuk: ők biztosan nem fognak segíteni.