Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ha Kósa a kis sörfőzdéket akarja helyzetbe hozni, gondolkodhatott volna kicsit többet is a javaslatán

A magyarországi sör- és üdítőpiacon az elmúlt bő évtizedben egy igen káros struktúra honosodott meg, aminek eredményeként a kis főzdék és gyártók háttérbe szorultak, vagy nem is igazán tudták megvetni lábukat a piacon, miközben a forgalom túlnyomó részét lebonyolító nagyok egymás öldöklése során gyakorlatilag nem hagyták őket levegőhöz jutni.

Ezen próbál most – egyébként nem először – változtatni Kósa Lajosnak, a Fidesz alelnökének törvényjavaslata, melyet a költségvetési törvény módosításával együtt fog megszavazni pénteken az országgyűlés. A javaslat a sör-, üdítő- és ásványvíz-forgalmazással egyaránt foglalkozik, én most az egyszerűség kedvéért a sörös aspektussal fogok foglalkozni.

De mi is az a jelenség, amely ellen a kormány harcot hirdetett? A nagy, tőkeerős sörgyártó cégek azzal erősítik piaci pozícióikat, hogy a vendéglátóhelyekkel – hotelek, éttermek, kocsmák, stb. – és fesztiválokkal kizárólagos szerződéseket kötnek, vagyis kikötik, hogy kizárólag az adott gyártó termékeit forgalmazhatják.

Ez nem egy-egy márkát, hanem egy-egy multicég teljes termékpalettáját jelenti, természetesen a vendéglátóhely jellegéhez igazítva. Tehát ha mondjuk egy kocsma leszerződik a Dreherrel, akkor a Dreher-tulajdonos japán Asahi Magyarországon forgalmazott termékei közül válogathat – mint például a Kőbányai, a Kozel, a Pilsner vagy akár az Asahi sör, és még hosszasan lehetne sorolni. Ez ugyanígy igaz a többi nagy forgalmazóra, a Sopronival kötött szerződés mellé jár például a Heineken és a Krusovice, a Borsodival jön a Staropramen, és a többi, tehát a nagy multicégek egytől egyig rendelkeznek egy olyan termékpalettával, melyeket nagyjából össze lehet hasonlítani a különböző kategóriákban.

Na de ha minél több fogyasztót szeretne egy vendéglátóhely megszólítani, akkor miért érné meg nekik egy ilyen kizárólagossági szerződés? Hisz lehet, hogy valaki úgy van vele, hogy cseh sört inna, de nem mindegy neki, hogy Pilsnert vagy Starót, egy adott helyen mégis csak az egyiket árulják – így, ahogy Kósa is rávilágított,

a kizárólagossági szerződések korlátozzák a versenyt, és ezzel a fogyasztót abban, hogy végtére is mit iszik.

Ezt ugyanakkor bőven ellensúlyozza az, hogy a gyárak a szerződések mellé rengeteg támogatást nyújtanak az egyes helyeknek, melyek viszont jellemzően krónikus tőkehiánnyal küzdenek – pláne a kisebb kocsmák vagy az újonnan nyitottak.

Így hát hatalmas segítség, hogy a gyártótól támogatásképp ingyen megkapják a sörcsapot (és annak állandó karbantartását), a hűtőket, napernyőket, poharakat, korsókat és miegymást – egy-egy helynek ezen eszközöket beszerezni, fenntartani, pótolni igen drága mulatság lenne, miközben egy nagy sörgyár könnyedén kicsengeti ezen összegeket a nagy tételű sörforgalmazásból származó profitból. Ahogy persze reklámértéke is van egy Kőbányai feliratos korsónak vagy egy dreheresre matricázott hűtőnek, és még az sem akkora tragédia, ha hazafelé a vendég kezében marad egy pohár vagy söralátét, mert akkor legalább otthon is nézegetheti. (A kocsmárosnak meg fájhat a feje, hogy nincs elég korsó a hétvégére.)

A sörmultik betegre keresték magukat 2019-ben

Ahogy az Mfor cikkéből kiderül,

„Az biztos, hogy az említett nagy sörgyáraknak rekord évük volt 2019-ben. A holland tulajdonban lévő Heineken magyarországi cége tavaly 63,9 milliárd forintos árbevétel mellett 4 milliárd forintos profitot ért el, amit osztalék formájában ki is fizettek a tulajdonosnak. A japán tulajdonban lévő Dreher tavaly 60 milliárd forintos forgalom mellett 3,4 milliárd forintos nyereséget ért el, míg az amerikai kézben lévő Borsodi 44,6 milliárd forintos árbevétel mellett 396 millió forintos profitnak örülhetett.”

Ami pedig ugyanilyen fontos: a nagy sörös cégek egy-egy kizárólagos szerződés mellé pénzt is adnak a szerződött helynek. Ezt úgy kell érteni, hogy a szerződés megkötése fejében nem csupán a fent említett természetbeni juttatásokkal szállnak be a hely költségeibe, hanem konkrét pénzzel, ami akár milliókra rúghat –  egy induló hely esetében, vagy amennyiben fejlesztésekre adnák fejüket a tulajdonosok, ez komoly segítség lehet.

Természetesen a gyárak ezeket a juttatásokat nem jó szándékukból adják. A szerződők cserébe vállalják, hogy akár évekig nem szerződnek más céggel, és azt is, hogy az adott gyártó termékéből bizonyos mennyiséget értékesíteni fognak – ezt teljesítve pedig a gyártól vásárolt söröshordók, rekeszek árával bőven visszafizetik azt, amit korábban megkaptak.

Na, ez az, amit a jellemzően szintén krónikus tőkehiánnyal küzdő kis főzdék nem tudnak kifizetni. Mert vannak persze a kézműves meg kraft főzdék, melyeknek termékei a felhasznált alapanyagok miatt nagykereskedelmi szinten is jóval drágábbak a nagyüzemi főzdék termékeinél, azonban ott vannak azon kisüzemi sörök is, melyek beszerzési árban fel tudnák venni a versenyt a nagyokkal, azonban nem tudnak olyan ajánlatokat adni a sört mérő helyeknek, hogy labdába rúghassanak a multikkal szemben, így csak nagyon lassan tudnak terjeszkedni.

Ezek azok a cégek ráadásul, melyek termelésük jelentős részét épp hogy a vendéglátáson keresztül adják el, mivel méretüknél fogva szinte esélytelen, hogy felkerüljenek az üzletláncok polcaira. Míg a nagy főzdék, mint a Dreher vagy a Borsodi átlagosan termékeik 70 százalékát a kiskereskedelemben értékesítik, addig a kisebb szereplőknél ez az arány fordított.

Tehát a nagy főzdék a kizárólagos szerződésekkel épp azt a piacot veszik el a kicsik elől, ahol ezek a feltörekvők labdába tudnának rúgni.

Szóval ez az a rendszer, amibe Kósa belenyúlna – persze ha megnézzük a javaslatot, így sem túl ambiciózusan. Mindazonáltal így is lehetnek pozitív hozadékai az intézkedésnek.

A Fidesz alelnöke úgy fogalmazott ugyanis az M1-en, hogy

„Ma megkértem a parlamenti frakciónkat, hogy teljes mellszélességgel, egységben avatkozzunk bele a hazai sör- és üdítőital-piac szabályaiba. Az a célunk, hogy szűnjön meg a termékkizárólagosságot biztosító szerződések rendszere, mert ez a rendszer fenntartja a nagy, multi sör- és üdítőgyártók és forgalmazók piaci túlsúlyát, korlátozza a versenyt, hátrányos a hazai kézműves, kis méretű gyártók és forgalmazók számára. Olyan rendszert szeretnénk bevezetni, amely olyan lehetőségeket nyit a magyar sörösök és üdítősök számára, mint amilyeneket élvezhetnek az osztrákok, a csehek, a szlovákok, a németek a saját hazájukban.”

Persze ez utóbbi már a sörkultúra és a főzdék hálózatának eltérései miatt – miután a hivatkozott országok híresek nagy múltú kis és közepes főzdéikről – sem fog egyik napról a másikra menni. Mindenesetre jelen lépéssel közelebb kerülhet a magyarországi piac is a Kósa által megfogalmazott célhoz, ahogy az a fentiekből is kitűnik, a versenyről szóló megállapítás alapvetően megállja a helyét.

A javaslat ugyanis betiltaná a kizárólagos szerződéseket, vagyis egy termékcsoportból – például sörből – legalább két gyártó termékét kellene csapon tartani.

Ez pedig nem azt jelenti, hogy Dreher mellett a szintén Dreher-csoportba tartozó Kozelt is kellene tartaniuk az italméréseknek, hanem hogy adott esetben például a Dreher mellett a Heineken tulajdonában lévő Sopronit is.

Ez egyébként akár továbbra is kedvezhet a nagy sörgyáraknak, hisz tegyük fel, fű alatt megállapodik két nagyüzemi gyártó – ami persze nem lenne szabályos, de azért tegyük a szívünkre a kezünk, nem is elképzelhetetlen – és azt mondják, hogy együttműködnek az adott vendéglátóhely esetében.

Ami ennél azonban jóval fontosabb, az az a kiskapu, amivel a kisebb gyártók felé igyekeznek terelni a piacot: eszerint továbbra is lehet kizárólagos szerződéseket kötni (ahogy továbbra is engedélyezik a különböző helyeknek juttatott infrastruktúrát, sörcsapokat, napernyőket, miegymást) amennyiben az adott helyen biztosítják, hogy legalább egy kisebb főzde söre is csapon legyen, és megvan a lehetősége, hogy az értékesítés ötödét adja az adott termék.

Ahogy a 2021-es költségvetést módosító törvénytervezet 6. oldalán szereplő javaslat fogalmaz,

„sör és üdítőital értékesítésére nem köthető olyan szerződés, amely alapján vendéglátó üzlet vagy szálláshely versenytilalmi kötelezettség vállalására köteles. Kivétel az az eset, ha legalább egy önálló kisüzemi sörfőzde termékét árulják csapolva, és ennek mennyisége eléri az összes ott eladott sör 20 százalékát”.

Ami azt jelenti, hogy a nagyüzemi főzdéket kicsit rövidebb pórázra fogná a kormány, azonban ennyi bevételkiesés mellett valószínűleg továbbra is megérné nekik az egyes helyek infrastruktúrájának kiépítésébe és fenntartásába beszállni, így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.

Vagyis a jelenleg fennálló rendszer finomhangolásával próbál a kormány piacot szerezni a kis főzdéknek. Ezt a célt szolgálja a kisüzemi főzdéknek járó 50%-os jövedéki adókedvezmény: számukra hektoliterfokonként 810 forint a jövedéki adó, mely a nagy főzdék söreire rakódónak a fele. Azonban a tőkeerős nagy cégekkel szemben ez nem volt elegendő arra, hogy komolyabb piac jöjjön létre a kisszériás sörök számára.

Ami viszont további érdekesség, hogy

2017-ben, az idő tájt, mikor a Matolcsy család átvette a Pécsi Sörfőzdét, a korábbi évi 8 000 hektoliteres határt huszonötszörösére, 200 000 hektoliterre emelték a kisüzemi főzdék számára, ami azt jelentette, hogy onnantól kezdve a kormányközeli sörfőzde is belefért ebbe a kategóriába.

Ezzel egyébként – ahogy az az Mfor cikkéből kiderül – a kormányközeli rokonság jelentős mennyiségű pénzt spórolt.

A sörfőzés terén pedig van egy méretgazdaságossági kérdés is, miszerint – ahogy a legtöbb termék esetében – a nagyobb üzemek olcsóbban tudnak adott terméket előállítani. Ennek ellenére előfordulhat, hogy kisebb főzdék a nagyokkal versenyképes áron tudnak akár jobb minőségű terméket előállítani alacsonyabb profitráta árán, és persze az alacsonyabb jövedéki adókulcs is besegít. Mindazonáltal egy olyan, inkább nagyüzemiként működő főzde, mint a Pécsi, a nagyobb termelési volumen és az alacsony jövedéki adóteher jóvoltából valószínűleg képes lehet a kicsik alá ígérni.

Innen nézve pedig már kevésbé tűnik valószínűnek, hogy a szabályozás nyomán a kis helyi főzdék sörei honosodnak majd meg egy-egy környék kocsmáiban – pláne, hogy az összes kisüzemi sörfőzde termelése 240 000 hektoliter körül lehetett 2018-ban, amiből a Pécsi Sörfőzde önmagában nagyjából 200 ezer hektolitert adott.

Magyarán van egy olyan szájíze a dolognak, ami miatt úgy néz ki az intézkedés, mintha piacot teremtenének a Pécsi Sörfőzdének és a többinek, miközben itt is tetten érhetők a magyar kormányra jellemző adózási szabályok. Ennek köszönhetjük például az egykulcsos jövedelemadót is, melynek keretében magas és alacsony keresetűek egyforma arányban adóznak.

Ez az elv a sörrel kapcsolatban is megmutatkozik:

az évente 200 000 és az évi 2 000 hektolitert termelő főzdére ugyanaz a szabály vonatkozik, ugyanolyan arányban terheli a jövedéki adó is a terméküket.

Pedig – amellett, hogy a kis főzdék helyzetbe hozására a termelési volumen határát illetően is lehetne más szabályozást hozni – a sávos adóztatás sem példátlan európai vonatkozásban.

A Sörbúvár blog járt utána, hogy Németországban az adókedvezmények a következőképp néznek ki:

  • 5-10,000 hektoliter / év – a jövedéki adó 56%-a,
  • 10-20,000 hektoliter / év – a jövedéki adó 67,2%-a,
  • 20-40,000 hektoliter / év – a jövedéki adó 78,4%-a,
  • 40-200,000 hektoliter / év – a jövedéki adó 84%-a.

Egy ilyen rendszerben pedig, ahogy írják,

„ha a magyar kisüzemieket a német törvények szerint sorolnánk be, a jelenlegi 80-90 kisüzemi sörfőzde közül szinte mindegyik, még a legtöbbet termelő békésszentandrási is a legjobban támogatott 5-10 ezer hekto közötti kategóriába esne, és csak az egyetlenegy Pécsi Sörfőzde sorolna be a kedvezményezettek felső kategóriájába.”

Távol álljon tőlem, hogy fennen bezzegnémetországozzak. Azonban még ha a szabályozás jelen irányváltása többé-kevésbé jónak is látható, hagy maga után kívánnivalót a tervezet – amennyiben a cél valóban az, hogy akárcsak a Kósa által idézett Németországban, nálunk is mindenhol csapon legyen valami helyi, jellegzetes sör a kocsmában.

Mert lehet, hogy kicsi az ország, de azért nem minden Pécs környéke.