Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Cummings-ügy és az álpopulizmus: kudarcra ítélt politikai illúziók

Igen ritkán fordul elő, hogy a brit bulvárlapok között szokatlanul apolitikus Daily Star két címlapos anyagban is aktuális politikai eseményekkel foglalkozzon. Mégis ez történt május 27-én, szerdán, amikor a lap olvasóit a címlapon egy vezető politikai tanácsadót ábrázoló kivágható maszk fogadta „INGYENES csinálj amit akarsz, és hagyj cserben mindenki mást maszk” felirattal. Alatta pedig egy szatirikus szalagcím, amelyben az „uralkodó elitet” tájékoztatják, hogy továbbra sem lehet látási problémákkal autót vezetni.


Két nappal korábban a Konzervatív Párttal és különösen Boris Johnsonnal szemben elég ritkán kritikus Daily Mail tette fel a költői kérdést Johnson és a Star címlapját is megjárt tanácsadója, Dominic Cummings kapcsán: „Ezek mégis melyik bolygón élnek?” Kedden a Mail és baloldali riválisa, a Mirror gyakorlatilag azonos szalagcímmel jelent meg.


Két nappal korábban a Konzervatív Párttal és különösen Boris Johnsonnal szemben elég ritkán kritikus Daily Mail tette fel a költői kérdést Johnson és a Star címlapját is megjárt tanácsadója, Dominic Cummings kapcsán: „Ezek mégis melyik bolygón élnek?” Kedden a Mail és baloldali riválisa, a Mirror gyakorlatilag azonos szalagcímmel jelent meg.

Azért érdemes a brit bulvárlapok reakcióival kezdeni a Cummings-botrány megértését, mert nyilvánvaló, hogy a Daily Mailt nem a kormány megbuktatását célzó politikai machinációk vezetik az ilyen címlapok szerkesztése közben, hanem ezek csak reakciók a Cummings-ellenes közhangulatra. De először nézzük meg, mi is áll a botrány hátterében.

Május 22-én, péntek este robbant a hír a Mirror és a liberális napilap, a Guardian közös nyomozásáról. Eszerint Dominic Cummings, Boris Johnson miniszterelnök főtanácsadója és sokak szerint a legbefolyásosabb nem választott politikai szereplő az Egyesült Királyságban, március végén és április elején, amikor elvileg koronavírusos tünetei miatt karanténban kellett volna lennie londoni otthonában, több szemtanú szerint is megfordult a négyszáz kilométerre található északkelet-angliai városban, Durhamben, ahol családja lakik.

A kormány hivatalos válasza, amelyet szinte az összes miniszter személyesen is elmondott, hogy Cummings azért ment Durhambe, hogy ha ő és a felesége megbetegednének, a család tagjai vigyázhassanak a pár négyéves gyerekére, és elkülönülve töltötték a két hetes izolációjukat.

Csakhogy később napvilágra kerültek olyan beszámolók, amelyek szerint Cummingsot azután is látták Durhamben, hogy Londonban már visszatért a munkába, vagyis Cummings többször is átszelte az országot). Illetve látták a Durhamtől ötven kilométerre lévő Barnard Castle kisvárosban is, ami egy népszerű turistacélpont. Ráadásul ez utóbbi útra felesége születésnapján került sor, amely idén húsvét vasárnapra esett.

E hírek hatalmas felháborodást váltottak ki. A YouGov közvéleménykutató 23-ai felmérése szerint a megkérdezettek 68%-a szerint Cummings megsértette a kijárási korlátozásokat, 52%-uk szerint pedig le kellene mondania a pozíciójáról. (Később ezekszámok tovább romlottak Cummings szempontjából.)

Ugyanis az Egyesült Királyságban március vége óta szigorú kijárási korlátozások vannak életben, amelyeket csak május elején oldottak fel egy egészen kicsit, és az egyik legfontosabb szabály éppen az volt, hogy aki észleli magán a betegség tüneteit, az maradjon házi karanténban.

Végül a miniszterelnök kiállt tanácsadója mellett, szerinte Cummings csak azt tette, amit minden apa tenne a helyében, amikor gondoskodott a gyereke ellátásáról. Ez azonban csak olaj volt a tűzre. Britek milliói élnek már tizedik hete kijárási korlátozásokkal, ezek az emberek hetek óta nem látták szeretteiket, voltak, akik nem tudtak személyesen búcsút venni haldokló rokonaiktól, majd a temetésükre se mehettek el.

És igen, emberek milliói próbálják mindenfajta külső segítség nélkül is megoldani a gyerekeik ellátását, akár betegen is, sokan rosszabb körülmények között, mint Cummingsék. Ez nyilván nem volt könnyű, de sokan megtették, teljesítve a kormány kérését, hogy otthon maradjanak. Most pedig azt hallják a miniszterelnöktől, hogy csak „hallgatniuk kellett volna a megérzéseikre”, és családi segítséget kérni. Mindezt ráadásul az a Boris Johnson mondja, akiről még azt sem lehet tudni, hogy hány gyereke van.

A botrány olyan szintre ért, hogy számos jobboldali médiaszemélyiség és tory politikus is Cummings ellen fordult, végül pedig hétfőn maga Cummings is kénytelen volt a nyilvánosság elé állni. Ez azért volt érdekes, mert egy klasszikus háttéremberről van szó, aki nem szokott gyakran reflektorfénybe állni, másrészt pedig egy kormányzati tanácsadó részéről eleve szokatlan dolog sajtótájékoztatót tartani.

444 cikke részletesebben beszámolt Cummings állításairól, de azért foglaljuk össze a sztorit az ő szempontjából is röviden. Miután felesége, Mary Wakefield beteg lett (és persze rögtön koronavírusra gyanakodott), Cummings hazaszaladt a Downing Streetről (ezt örökíti meg ez a videó), majd ugyan aznap még visszament dolgozni, de este Wakefielddel úgy döntöttek, hogy elutaznak az északkelet-angliai Durhambe, ahol Cummings szüleinek birtokán, egy üres melléképületben megoldható az elkülönülés. (Ez négyszáz kilométeres, négy órás út.)

Mindezt – állítólag – azért, hogy ha mindketten súlyos betegek lennének, akkor a négy éves fiukat Cummings lánytestvére és unokahúgai (akik a durhami birtok egy harmadik házában laknak) el tudják majd látni. Ugyan a család mindhárom tagja beteg volt (bár a kisfiú tesztje negatív lett), végül jobban lettek, és kijártak sétálni a család magánerdejébe.

És most jön a java: mivel Cummings látása állítólag meggyengült a betegség hatására, ezért a négy órás visszaút előtt elkocsikáztak hármasban Barnard Castle-be, hogy teszteljék Cummings látását. Igen, saját bevallása szerint Dominic Cummings autókázott jó száz kilométert szemvizsgálat céljából. Viszont azt, hogy miután húsvét után visszamentek Londonba, újra Durhambe utazott volna, Cummings határozottan tagadja, és állítása szerint be is tudja bizonyítani, hogy Londonban volt, igaz, ezeket a bizonyítékokat nem osztotta meg a nyilvánossággal.

A brit kijárási korlátozásokat meglehetősen bonyolult szabályrendszerrel vezették be, ahol egymás mellett léteznek jogszabályok, különféle, jogi hatállyal nem rendelkező előírások, illetve a kormányzati kommunikáció részét képező szlogenek, amelyeket mind a kormány, mind az átlagpolgárok utasításként fogtak fel. Ebben a helyzetben pedig tapasztalt jogászokat is zavarba hoz a kérdés, hogy voltaképp törvénytelenséget követett-e el Cummings.

Cummings persze tagadja, hogy törvénysértést követett volna el. A kérdés persze nem is elsősorban ez, hiszen be lehet úgy is tartani a törvény betűjét, hogy a törvény szellemiségét megtiporjuk. . Cummings jó eséllyel megszegte a tünetek jelentkezése esetén az egész családnak otthoni karantént előíró rendelkezést – amely nem törvényi erejű -; és a kormányzat „maradj otthon” szlogenjét sem sikerült maradéktalanul magáévá tennie.

Forrás: Boris Johnson Facebook-oldala.

A szemvizsgálati célú autókázás már törvényességi kérdéseket is felvet, és a kresz-szabályok betartása is kétséges. Ráadásul egész jogi védelme egy olyan kivételen nyugszik, amelyet a családon belüli erőszak áldozatainak védelmében hoztak, nem pedig a gyerekgondozás megsegítésére. Azaz, ha Cummings cselekedetei nem is voltak törvénytelenek, a védelme a legcinikusabb jogászkodáson nyugszik. Még pedig nagy bajban van egy ország, ha a miniszterelnök de facto kabinetfőnöke úgy tekint a jogszabályokra, mint a legrosszabb zugügyvéd.

Sőt, mivel Cummings részt vett a járványra adott kormányzati válaszok kidolgozásában, akár ki is harcolhatta volna, hogy kormány hivatalosan is állást foglaljon abban a kérdésben, hogy mit is kell tenni, ha egyik szülő sem képes a gyerekek gondozására. Erre azonban nem került sor. Ha Cummings tényleg a gyereke védelmében cselekedett , akkor vajon miért nem tett többet a hasonló helyzetbe kerülő szülőkért?

Horribile dictu, miért nem harcolt azért, hogy a szociális szektor megfelelően tudjon egy ilyen helyzetet kezelni, hiszen a családi birtok harmadik házában való elkülönülés kevesek kiváltsága?

Ahhoz, hogy megértsük a botrány igazi jelentőségét, akár a magyar politikai diskurzus szempontjából is, egy kicsit jobban el kell mélyednünk Dominic Cummings politikai karrierjében. Ugyanis nem egy átlagos politikai tanácsadóról van szó, őt szokás felelőssé tenni a Brexitért – mármint a kilépéspárti kampány sikeréért -, illetve a tavaly decemberi választási győzelemért is.

Cummings hatására indult el a brit jobboldal álpopulista fordulata, amely Johnson vezetése alatt a Konzervatív Párt hivatalos irányvonalává vált.

Ez a fordulat a „nép” és az „elitek” szembeállítására épített, csakhogy az álpopulisták száján a „nép” fogalma kirekesztő, az „elité” pedig álságos. Kirekesztő, mert a „nép” számukra a kisvárosi, fehér brit munkásságot jelenti, és a náluk amúgy lényegesen rosszabb körülmények között élő nagyvárosi fekete és ázsiai dolgozókat nem. És álságos, mert magukat a nép egyszerű fiának állítják be, miközben nem azok, viszont nagyjából bárkit, aki liberális vagy baloldali nézeteket vall, leelitistáznak. Az álságosság legszebb példája persze Cummings, az apja erdejével és az oxfordi diplomájával, aki egész eddig kiválóan játszotta az átlagembert.

Nézzünk egy példát. A konzervatív lap, a Daily Telegraph pár napja elindított új podcastja azt ígéri, hogy nem a politikai és médiaelit, hanem az átlagemberek szempontjai fognak benne érvényesülni. Minderre, szerintük, az jelenti a garanciát, hogy a két podcaster a Londont körbevevő és szimbolikus határának számító M25-ös autópályán kívül él. Az más kérdés, hogy mindketten évtizedek óta fontos lapok befolyásos publicistái, vagyis definíció szerint a médiaelit tagjai, de hát vidéken laknak, tehát ők az egyszerű emberek oldalán állnak.

Ez az egészen leegyszerűsítő narratíva a nagyvárosi elitbuborékok és a vidéki valóság között persze ismerős lehet a magyar politikából is (ld. Orbán Viktor megjegyzését az ötödik kerületi bíróságokról), és még az ellenzéki politikát is megfertőzte: valahogy a „le kell menni vidékre” szlogen használói nem szoktak, például, a Józsefváros szociális gondjaira koncentrálni.

Az álpopulizmus varázstrükkje tehát abban áll, hogy megkonstruál egy elitfogalmat, nagyjából a liberális vagy baloldali nagyvárosi középosztály köré (de persze odasorolva az ilyen elveket valló médiaszereplőket, politikusokat és a szimpatizáló burzsoáziát), és szembehelyezi vele a vidéki-kisvárosi fehér munkásságot. Majd azonosítja magát az utóbbival és úgy tesz, mintha az álláspontja az „egyszerű emberek” álláspontjával egyezne.

A különféle etnikai kisebbségek persze nem férnek bele ebbe a képbe, hiszen ők jellemzően baloldali vagy liberális pártokra szavaznak (az Egyesült Királyságban főleg a Munkáspártra), miközben nagyrészt a munkásosztályhoz tartoznak. Hogy tartható legyen a „nagyvárosi elitek” képe, az álpopulisták teljesen elfeledkeznek arról, hogy a szolgáltató szektor dolgozói is munkások, sokszor rosszabb életkörülményekkel.

Az álpopulizmus ráadásul a hazug módon megkonstruált problémákra kamu gyógyírt kínál. Hiszen a valóban sokak számára megfizethetetlenné váló nagyvárosokból kiszorulóknak nem megoldásokat ajánl (mint a szociális lakhatás kiterjesztése), hanem üres kultúrharcot („hülye elit londoniak). A gazdasági problémákra nem lehet egy, hogy Szíjártó Imrét idézzem, „posztimperialista lázálom szülte, és a xenofóbia, valamint nyilvánvaló hazugságok által győztessé hizlalt ostobaság” a válasz.

Azért hívom ezt varázstrükknek, mert valójában egy illuzórikus társadalmi analízisre és olyan hamis ellentétekre épít, mint a munkásosztály és a bevándorlók állítólagos érdekellentéte. Azonban, mint minden varázstrükk, ez is csak addig tartható, amíg az illúzió és az érzékelt valóság között valamilyen összefüggés van, ameddig a hazugság magva a valóságból fakad.

Tény például, hogy a brexit-népszavazáson a kilépéspártiság fordítottan korrelált az iskolai végzettséggel. Ebből persze nem lehet egyértelműen arra következtetni, hogy a privilegizált elitek szavaztak csak a maradásra, hiszen például a fiatalok, akiknek az eddig sem túl rózsás életkilátásait most döngöli még inkább a földbe a válság, elég alacsony arányban szavaztak a brexitre, de az adatok valóban hihetővé tesznek egy ilyen narratívát.

Forrás: Boris Johnson Facebook-oldala.

A Cummings-ügy kapcsán a brit nép jó okkal érezheti úgy, hogy a politikai elitre nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint mindenki másra. Ezúttal a valódi elitről van szó, amelyik a döntéseket hozza, nem arról, amelyik ugyan valóban rendszeresen fogyaszt avokádós pirítóst, de a politikára való befolyása csekély.

Ez persze mindig is így volt, de egy állítólagosan populista, a nép oldalán álló kormányzat esetében azért egészen más jelentőséggel bír, ha kiderül, a király meztelen. Ráadásul mindezek után Cummings kiállt az emberek elé, elmondta az egészen röhejes szemvizsgálatos sztorit, és részletesen beszámolt a családi birtokon található erdőről, de még ahhoz is volt képe, hogy hozzátegye, a birtok melléképülete azért nem kacsalábon forgó palota, hanem egy betonkocka. Na ja, csak éppen emberek milliói élnek, idézem, betonkockákban.

Miután világossá vált, hogy Cummings valójában pont olyan, zsigeri megvetéssel viszonyul az átlagemberekhez, mint amelyet a kormány elitellenes retorikája kritizál, az egész álpopulista retorika lelepleződött. Hirtelen nyilvánvaló lett, hogy az egész „minket csak az elit fővárosiak kritizálnak” érvrendszer nem egy elitellenes harc része, hanem csak a más állásponton lévők pökhendi lenézése. Mindeközben az is kínosan egyértelművé vált, hogy a Johnson-kormány járványra adott reakciója katasztrofális, a folyamatosan elhibázott és felelőtlen lépések (mint ez) a világ egyik legmagasabb halálozási rátájához vezettek.

Egyelőre nem lehet hosszabb távú konklúziókat levonni a Cummings-ügyből. Nem tudható, hogy a botrány véglegesen meggyengíti-e a Konzervatív Pártot, és persze a következő parlamenti választásig még elvben hátra van négy év. De  nyilvánvaló, hogy a botrány megmutatta az álpopulizmus sebezhetőségét, hiszen az a valóság maszkírozására épül, ez az álca pedig bármikor lelepleződhet.