Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vasárnap is többezren tüntettek a rabszolgatörvény ellen. Percről percre a Mércén

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Hősök teréről indult és a Kossuth téren ért véget a mai tüntetés hivatalos része Budapesten, ám ezután megkezdődött a szokásos vonulás, ami most a város egy meglehetősen távoli pontján, az MTVA épülete előtt ért véget. Az ellenzéki képviselők egy csoportja bement tárgyalni (a petíciójukat akarták beolvastatni), eközben odakint a hidegben volt több lökdösődés, némi könnygáz, és elszivárgó emberek.

Élő közvetítésünket itt lehet követni:

Aki esetleg újraolvasná a korábbi eseményeket, annak ajánljuk a Mérce tudósításait:

  • Szerdán reggeltől követtük az eseményeket, az Országházban és az utcán is.
  • Csütörtökön pedig újra végigvonultunk a tüntetőkkel a városon.
  • Péntekre kissé csillapodtak az indulatok, de azért hosszú kilométereket gyalogoltak a demonstrálók.
  • A rabszolgatörvényről írt korábbi cikkeink ide kattintva olvashatóak.

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs
Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

A Kunigunda útján körülbelül ötvenen maradtak már csak, ezért mi most elbúcsúzunk.

Hosszú nap volt, amely Budapesten a Hősök terén kezdődött, megjárta a Kossuth teret, majd a város külkerületében, a köztévé épülete előtt ért véget.

Ezzel kapcsolatban a következő viccet emelnénk át az MKKP-tól:

Többezer ember vonult az utakon, hogy beolvastassák 5 pontos petíciójukat az MTVA Híradójában, az ellenzéki képviselők lényegében meg is szállták a székházat, sajnos fő céljukat nem érték el, de a tiltakozást folytatják.

És nem csak Budapesten mozdultak meg az emberek, 700-an tüntettek Győrben, 300-an Békéscsabán, Debrecenben 500-an voltak az utcán, és volt demonstráció Miskolcon, Gyöngyösön, Sopronban és Szegeden is.

És voltak szolidaritási megmozdulások Berlinben, Bristolban és Koppenhágában is.

A tiltakozás pedig nem torpan meg: Hadházy Ákos már bejelentette, hogy ma délután is folytatódik a demonstráció.

Köszönjük, hogy követtétek percről percre tudósításunkat és élő közvetítésünket. Nemsokára a tüntetők folytatják – és így teszünk majd mi is.

Az MTVA épületében tartózkodó ellenzéki képviselőknek végül sikerült bejutniuk a stúdiókhoz. Hadházy Ákosék azért tudtak bejutni, mert az MTVA személyzete nem tudott bezárni egy ajtót, ami a stúdiókhoz vezet.

Közben a képviselők el vannak zárva a személyes tárgyaiktól, és aggódnak, hogy átkutatják a holmijaikat.

És nekik exkluzív beszédet tart Varju László (DK), Szabó Tímea (Párbeszéd) és Szél Bernadett, Bősz Anett (Liberálisok). Nagyon hálásak a kitartó tüntetőknek. Szabó Tímea közölte, hogy ők képviselik a tüntetőket, de a harcot a tüntetők vívják meg.

Többek között a tüntetés egyik legfontosabb jelszavát, a munkás-diák szolidaritást, illetve az „általános sztrájkot!” írták fel az üres plakáthelyekre.

Mivel az MTVA vezetői nem tárgyalnak érdemben a tüntetőkkel, ezért nem maradt más választás: hétfőre újabb tüntetést jelentett be Hadházy Ákos a Facebook oldalán:

Hadházy Ákosék egész éjszaka az MTVA épületében maradnak, várják, hogy bemondják a petíciót. Ha nem, akkor bemennek az élő adásban. Kitartónak kell lenni, mondta Hadházy, aki szerint nem baj, ha nem ma, vagy nem holnap történik meg, de addig nem adják fel, amíg be nem olvassák a követeléseket.

„A Budapest III., Kunigunda utcában összegyűltek közül többen petárdákkal, üvegekkel és más tárgyakkal dobálták meg a biztosításban részt vevő rendőröket, majd a rendőrsorfalra nyomták az elöl állókat, akik közül néhányan a földre kerültek, rosszul lettek. A rendőröket ért erőszakos támadás, illetve a demonstráció első soraiban tartózkodók testi épségének védelme érdekében a rendőrök többszöri felszólítást követően könnygázt alkalmaztak. A rendőrök a sérülteket a sorfal mögé kísérték, intézkednek egészségügyi ellátásukra” – írják a Police.hu-n megjelent közleményben.

A Fidesz tagjai, és velük karöltve az egész kormánymédia az utóbbi napokban mély depresszióba esett attól, hogy a rászoruló gyerekeknek szánt szánkók, amelyek körülfogják az ország karácsonyfáját, a tüntetések áldozatául estek.


Hidvéghi fideszes kommunikációs igazgató hosszan ecsetelte, hogy milyen elvetemültség a tüntetők részéről, hogy nélkülözőknek szánt ajándékokon töltötték ki a dühüket. Ebből is vonták le a következtetést, hogy a tüntetők egyenesen karácsonyellenesek. A sokszáz, ezer Ebenezer Scrooge kis híján tönkretette az ünnepet. Azonban a demonstrációkban tevékenyen résztvevő Momentum egyik politikusa, Szarvas Koppány Bendegúz gyűjtést szervezett, hogy pótolni tudják a szánkókat.

A Kossuth téri tüntetések során 23 darab szánkóban esett kár, így minimum 280 ezer forintot kellett volna összegyűjteni. A politikus az azonnali.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy ma estére már 1000 euró összejött, tehát tudják pótolni a veszteséget, de a cél, hogy még 1000 eurót gyűjtsenek, és még többet adakozhassanak. Aki szeretne hozzájárulni a jótékony akcióhoz, ezen a linken megteheti.

Úgy tűnik, hiába nyomták meg a jobbikos képviselők a tűzjelzőt, mégis maradt minden a régiben: az ellenzéki képviselők továbbra is bentről nyomják az élő videókat, ráadásul egyre többen vannak, míg odakint a tüntetők (egyre csökkenő) tömege épp most kapott egy adag forró teát és szendvicseket, hogy kitartsanak.

Szél Bernadett videójában látható, ahogy a képviselők újra megpróbáltak valamilyen ügyeletes szerkesztővel vagy illetékessel beszélni, de eddig leginkább csak kifogásokkal találkoznak:

Annyi eredményt azért sikerült elérniük, hogy Hadházy Ákos a követeléseiket beolvasta – csak nem élő adásban, szavait csak felvették. Hogy mennyi és mikor jelenik meg belőle, azt egyelőre nem tudni.

Valószínűleg elég hálásak most a fagyoskodó tüntetők. A rendőrök is úgy tűnik, mosolyogva nyugtázzák a gesztust.

Felcsendült többek között a(z)

„Aki ugrál Soros-bérenc, hej, hej”

„Mennyből az angyal könnygázt hozott”

„Ösztrogén-ösztrogén”

„Gender szak, gender szak”

is.

 

Jegyekre, bérletekre most nem lesz szükség.

És maradnak, amíg el nem érik amiért jöttek. Nem mennek el, amíg „el nem söprik ezt a rendszert.” Kitartásra biztatja a tömeget. Közben taxin zsíros deszkákat és forró teát kapnak a tüntetők.

A Jobbik videója:

Egy jobbikos képviselő, Stummer János benyomta a tűzjelzőt, miután elmondása szerint fél órán át kergetőzött a biztonságiakkal, akik nem akarták beengedni a stúdióba, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

 

Egyre érdekesebb fordulatokat vesz a m1 Híradója, este 11 órára ugyan a fő hírek közé még mindig nem verekedte be magát a rabszolgatörvény és a közigazgatási bíróságok elleni tüntetéssorozat.

Igazságtalan lenne azonban nem felfigyelni arra  különös fejleményre, hogy estére a bűnöző vandálokról szóló részek kikerültek az összeállításból, és a Híradó egészen korrektül beszámolt arról, hogy vidéken is zajlottak demonstrációk. Bemutatták, hogy a tömeg a Kossuth térről az MTVA Kunigunda utcai székháza elé vonultak, de azt nem árulták el, hogy ellenzéki képviselőkkel bújócskáznak az épületben, és hogy mi a követelése a tömegnek és politikusoknak:

Szél Bernadett birodalmi halálcsillaghoz hasonlította a Fidesz hatalmi gépezetét.

Az a néhány ellenzéki képviselő, aki bejutott a székházba és tárgyalt az MTVA biztonsági főnökével, most visszaért a tüntető tömeghez. Vadai Ágnes első szavai úgy szóltak, hogy „bennünket is megdobáltatok ám”. Addig pedig nem tudnak visszatérni, amíg a tömeg nem nyugszik le. „Hát akkor maradjatok bent”, válaszolt valaki a tömegből. Hadházy Ákos hangsúlyozta, hogy békés legyen a tüntetés, de nagyon kitartó. Ismét felhívták az ellenzéki képviselők figyelmét arra, hogy induljanak el a közmédia épületébe.

„Békésnek lenni nem töketlenség. Ne írjátok azt, hogy itt bárki töketlen lenne. Mert amit csinálunk, az fontos dolog, de nem akarjuk hogy vér folyjon. Ez mindannyiunk érdeke. Mi kitartunk, tartsatok ki ti is. Bent a parlamentben elmentünk a végsőkig. Utána kimentünk az utcára. Most bementünk a hatalom halálcsillagába, és addig maradunk, amíg azt a petíciót élő adásban be nem olvastatjuk.” – zárta le a beszámolójukat Szél Bernadett.

 

Nagy bánatunkra nem tudtunk az Echo TV-re kapcsolni vasárnap este, részben azért, mert éppen amikor elkezdődött a Bayer show a csatornán, a tüntetők odaértek az MTVA székházához, másrészt mert a merce.hu szerkesztőségében sajnos nélkülöznünk kell a televíziót, de talán jobb is így.

Mindenesetre elképesztően izgalmas vendége volt Bayer Zsoltnak, aki a tüntetéseket hatására éppen most határozta el, hogy lassan itt lenne az ideje egy újabb Békemenetnek. A mindig szórakoztató, vibrálóan élénk vendég pedig nem más volt, mint a propagandaminiszter Rogán Antal. A politikus gyorsan összefoglalta a tüntetések lényegét a láthatóan feldúlt és aggódó Bayer Zsoltnak. Összegezzük a legfontosabbakat:

„Látszik, hogy itt is csak a balhé szándéka, ami vezérli őket. Mindenféle elemek is oda vannak keveredve” – fejtegette Rogán Antal. „Gyakorlatilag, effektíve bűnözőket vesz védelmébe az ellenzék, büntetett előéletű bűnözőket, akik most a rendőrökre támadnak”

A miniszter tudomása szerint hátizsákba gyűjtötték össze a köveket és onnan osztogatták a tüntetőknek, hogy rendőröket dobáljanak. Rogán Antal nem lepődött meg, hogy a Soros-egyetem külföldi diákjai is a demonstrálók között vannak , és ők is agresszívan támadnak a rendőrökre. Az Echo TV egyenesen a címben hirdeti, hogy a propagandaminiszter szerint Soros György le akarja járatni Magyarországot.

„Nehogy azt higgyük, hogy emögött az emberek állnak, mert 1000-1500 agresszív politikai provokátorról beszélünk” – fogalmazott Rogán Antal és remélhetőleg ez némi megnyugvást hozott az aggódó Bayer Zsoltnak is.

Folyamatos könnygázfújással oszlat épp a rendőrség, úgy tűnik ők is türelmetlenek.

Többször megesett, hogy a rendőrökkel való dulakodás közben elesett valaki a tömegben, ilyenkor az első sorokból rögtön hátrébb húzódtak az emberek és felsegítették őket.

Visszaszámlálás után nekifeszültek páran a sorfalnak, és némi pirotechnikai eszközt is bevetettek.

Szél Bernadett megint élőben van:

Egyelőre nem sikerült beszélniük senkivel, de próbálkoznak tovább, Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját telefonon és írásban is keresték, de nem válaszol nekik.

Eközben Szél arra kért minden ellenzéki képviselőt, hogy menjen be a köztévé épületébe.

Bömbit kérnek és nyugtatják az embereket. A bömbibe Vadai Ágnes beszél, tájékoztat mindenkit, hogy továbbra is tárgyalnak bent, de azt kérik, hogy ne legyen erőszak.

Sziasztok! – köszön el a DK-s képviselőnő.

Feszült a helyzet a Kunigunda utcában, a szerda óta tartó tüntéshullám ma vitte az utcára a legtöbb embert, ellenzéki politikusok bejutnak a MTVA székházába – azt gondolnánk, hogy ettől hangos az egész magyar sajtó.

Szerencsére azonban az egyik legnagyobb hazai hírportál nem szeretné vasárnap este felizgatni az aktuális történesekkel az olvasóit, a címoldalán inkább „szexuálisan túlfűtött sorozatokat” ajánlanak zimankós estékre, aki meditatív állapotba akar kerülni, annak pedig Orbán Viktor adventi koszorúját ajánlhatjuk:

A nemzeti bulvárlap, a Ripost sem tartja kiemelt hírnek az országszerte zajló tüntetéseket, vagy a MTVA székház előtt összegyűlt demonstrálókat, a fenyőfa áráról azonban tájékozódhatunk:

A hírek szerelmesei ezután biztosan a 888.hu-ra kattintanának, hogy tájékozódjanak a vandál tüntetők mai rémtetteiről, és végre nem is kell csalódni, mert itt bizony a legfontosabb hír az oldal főoldalán, hogy egy jobbikos tüntető meg akart verni egy rendőrt. A megrázó felvételek mellett vessük egy pillantást a jobb oldali „Ez történik” rovat legfrissebb híreire:

A közszolgálatiság Herkulese az MTVA, közelebbről a hirado.hu szerencsére a történések ütőerén tartja az ujját, és nem csupán fő helyen tudósít a tüntetésekről, de nyomban meg is vonja  mérleget: nincs társadalmi hatóereje a demonstrációknak:

Miközben – tegyük hozzá – épp többezren tüntetnek az ablakaik alatt.

Országgyűlési képviselők (többek közt Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Kunhalmi Ágnes és Bősz Anett is) jutottak be a köztévé épületébe, ahol képviselői státuszukra hivatkozva megpróbálják éppen beolvasni az ötpontos petíciójukat élő adásban. Csakhogy küldözgetik őket jobbra-balra, de valahogy senkivel sem tudnak beszélni, aki kompetens lenne a kérdésben.

A műsorszerkesztő egy biztonsági vezetővel üzent a képviselőknek: azt mondta, bejöhettek az épületbe a képviselők, az országgyűlési törvény viszont nem tér ki arra, hogyan kell őket tájékoztatni. Hadházy szerint úgy kell ezt megtenniük, ahogy ők kérik, a szerkesztők ennek ellenére nem kívánnak egyeztetni a képviselőkkel. A biztonsági vezető azt mondta, tegyék fel a kérdéseiket írásban a képviselők.

Ezután kaptak egy írásos tájékoztatót arról, hogy 5-10 éves szabadságvesztés járhat azért, ha megzavarják a műsort.

Összeírták a kérdéseiket helyben, majd a biztonsági főnök azt mondta nekik, juttassák el a vezérigazgatónak, aki holnap talán válaszol majd rájuk. Hadházy szerint a törvény egyetlen passzusában sem szerepel, hogy a közmédia bizonyos helységeibe bemehetnek a képviselők, bizonyos helységeibe pedig nem, ezért tovább keresik az épületben a szerkesztőt, akivel érdemben egyeztethetnek a petíció beolvasásáról.

A közmédia Híradója a tüntetések mai napján is hozta a formáját. A rabszolgatörvény elleni tiltakozás most sem foglalta el a legfontosabb híreknek kijáró első helyek egyikét. Az Európai Filmdíj lengyel győztese például elég hosszú beszámolót kapott a demonstrációkról szóló beszámolók előtt.

A kiegyensúlyozott tájékoztatás szentélyében ma legalább sikerült elárulni a nézőknek, hogy a „vandál tüntetők” miért mentek utcára. A tudósítás azonban a biztató kezdetek után gyorsan átment a gonosz, vandál utcai hordák és velük összefogó ellenzéki pártok démonizálásába. Megtudhattuk, hogy a tüntetések során 22 őrizetbe vett személy közül egy korábban kábítószerrel való visszaélés miatt volt korábban elítélve, illetve olyan is, aki csoportos garázdaságban vett részt. A mai tüntetésről is leginkább az derült, hogy a demonstráción először a tömegből kiemelt férfi még előállításakor is becsmérelte a rendőröket, és azt is, hogy a második előállítottnál gázspray-t és viperát is találtak.

A Híradó továbbra is képtelen megtippelni, hogy mekkora tömeg tüntet, illetve az este kilences Híradó ideje alatt már bőven az MTVA Kunigunda utcai székháza előtt tüntető több ezres tömegre se figyeltek fel a szerkesztők. Így természetesen nem értesülhettünk arról sem, hogy Hadházy Ákos miért tartózkodik az épületben.

Miközben Szél Bernadett, illetve több képviselő bent tárgyal az MTVA vezetőivel a követelésekről, kint egyre türelmetlenebb a tömeg. „Éjjel-nappal hazudtok!” – skandálja több ezer ember. A rendőrsorfalnál egyre gyakoribbak a szóváltások, lökdösődések.

A Jobbik élő videóján látszik, ahogy a székházba bejutott képviselők próbálnak beszélni a Híradó hírszerkesztőjével, ám nem nagyon jutnak dűlőre. Lényegében egy étkezőbe vezették őket, de beszélni nem tudnak senkivel, majd körbevezették az üres épületen, hogy aztán újra az étkezőben kössön ki:

Szél Bernadett is élőben közvetít, továbbra is az étkezőből, ahova beültették őket:

Az eleve nagy erőkkel jelenlévő rendőri erők újabb erősítést kaptak.

A független képviselő felvételén látszik, ahogy Hadházy Ákossal bemennek az épületbe, de a hírszerkesztővel egyelőre nem sikerült beszélniük. Élő adásba még nem került a petíció:

 

Nem sokkal azután, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos bement a köztévé épületébe, a tömegből több petárdát és füstgránátot is hajítottak az MTVA irányába.

Fotó: Mérce

Zúg az „Elegünk van!”, és élő adást követelnek a tüntetők.

Szél Bernadett az összes a helyszínen lévő országgyűlési képviselőt felszólította, hogy vonuljanak be együtt az MTVA épületébe, hogy ott felolvashassák az ötpontos petíciót.

„Addig nem jövünk ki, amíg fel nem olvassák.”

Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a rohamrendőrök nem engedik be őket, ám végül Szél Bernadett és Hadházy Ákos bejutott. Már csak az a kérdés, valóban fel tudják-e olvastatni, amit szeretnének.

Szél Bernadett, mielőtt bement az épületbe, jelezte: Addig nem jönnek ki, amíg fel nem olvastatják a petíciójukat. (Fotó: Mérce)

Válaszoljatok nekünk, csőcselék vagyunk mi? – kérdezte a többezres tömegtől Hadházy Ákos az MTVA előtt. Hadházy szerint összeomlik a hatalom kártyavára, a magyar gazdaság, a munkaerőpiac, a kórházak, a szemétszállítás. Azonban a bástya nem fog magától összeomlani, azt nekünk kell össze omlasztanunk – mondta.

Úgy folytatta, hogy ha a Fideszesek keresztények, tudhatnák, hogy a lopás bűn. Végül kijelentette, hogy addig itt maradnak, amíg nem olvashatják be a követeléseiket. A tömeg „menjünk be!” skandálással válaszolt.

A mellékutcában is parkolnak néhányan:

Fotó: Mérce

Ha valakinek nincs kedve visszatekerni, itt van újra a Momentum által összeállított ötpontos követeléslista:

Öt követelést akarnak beolvastatni élőben a köztévén:

– A rabszolgatörvény azonnali visszavonása

– Kevesebb rendőri túlórát

– Független bíróságokat

– Európai Ügyészséget

– Független közmédiát

És így több ezresre duzzadt hirtelen a tömeg. „Szervusztok! Szervusztok” skandálja a tömeg, ami így új lendületet kapott.

Szerencsére egyelőre a mai tüntetésen a rendőri túlkapások miatt nem emelkedett meg Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök és DK jelenlegi elnökének vérnyomása. Könnygázzal, kardlappal fegyelmező rendőrökkel nem, de a saját lányával összefutott a tömegben.

A kisebbfajta tumblr-sztárnak számító Gyurcsány Anna magára öltötte a tüntetés egyik mai jelképét a fehér sapkát, míg édesapja, Ferenc divatos fehér sállal is tiltakozott a rabszolgatörvény, és úgy általában a kormány ellen.

És a többezres főtömeg csak most fog érkezni…

Bohár Dániel, az Echo TV-s Informátor riportere két testőrrel érkezett meg a helyszínre, a tüntetők nem fogadták örömmel.

Nem nehéz kitalálni, hova mennek:

Fotó: Mérce

A jobbikosok is hévvel mentek, ők már a Kunigunda útján skandálnak körülbelül 400-an, de egyre többen vannak, egy többezres csoport pedig nemrég érte el a Bécsi utat.

Miközben a propagandamédia azon igyekszik, hogy teljesen jelentéktelen, és társadalmi támogatottság nélküli vandálakciónak állítsa be a szerda óta tartó tüntetéseket, úgy tűnik, hogy maga a miniszterelnök kicsit komolyabban veszi a tiltakozásokat.

Az előzetes hírek szerint ma Orbán Viktor Veszprémben a 75 éves Márfi Gyula érsek tiszteletére tartott ünnepi misén vett volna részt. Mint a 444.hu megírta a miniszterelnök személyes köszöntését azonban hiába várt az egyházi méltóság, ő ugyanis nem jelent meg, nem csupán az érsek, hanem 150-200 tüntető is hiába várta Veszprémben. Ezen a napon mindenkinek be kellett érnie Semjén Zsolttal, Harrach Péterrel és Kövér Lászlóval.

A tüntetésről fotók a veszpremkukac.hu oldalon

A városháza előtti demonstráció befejezte után a résztvevők a városban tartottak egy sétát.

Fotó: MTI

A rohamrendőrség felkészült mindenre az MTVA székházánál. Tudósítónk szerint mínusz 5 fok van, várják a főerőket, akik lassan, de biztosan haladnak a Kunigunda útja felé.

A demonstráción, amely az országos tüntetéshullámba kapcsolódott be, több, mint 1000 ember vett részt.

A jobbikosok már nagyban skandálják a köztévénél, hogy „Elsők vagyunk!”, eközben többezer fő sétál át épp a Flórián téren, Hadházy Ákossal.

Fotó: Mérce

Körülbelül 3-400-an vannak, a többiek (több ezren) még a Pacsirtamező utcánál. Útközben ez a tömeg is elkezdett fideszes „nemzeti konzultációs” plakátokat letépni, egyiket konkrétan jobbikos zászlórúddal.

A Kunigunda útján lévő MTVA-hoz gyalogló tömeg út közben sem unatkozik. Tudósítóink szerint többezer fő sétál a köztévé felé, ahol petíciót akarnak átnyújtani.

Fotó: Mérce

Bár úgy tűnhet, hogy a hévezés nem túl izgalmas része a tüntetésnek, mi remekül szórakozunk. Főleg akkor, amikor a 2 perccel korábban írt szöveges posztunkat halljuk felolvasva az élő videónkban. Nagyon meta.

És ha közben valaki izgul, akkor eláruljuk a verseny állását: továbbra is a jobbikos hévezők vezetnek, Hadházyék ugyanis gyalog közelítenek a Kunigunda útjához.

Helyzetjelentés a túloldalról: a Lajos utcánál tart az a több ezer ember, aki Hadházy Ákos vezetésével gyalogosan közelíti meg az MTVA székházat.

Egy kis önreklám, kedves olvasók. Igen, Jámbor András kollégánk együtt utazik a HÉV-en nemzeti radikálisokkal, akik most „Mi vagyunk a Mérce! Mi vagyunk a Mérce!” skandálással tisztelnek meg minket épp. Ettől még persze simán meg fogjuk őrizni a függetlenségünket, illetve

az is lehet, hogy „Mi vagyunk a mérce!” a skanda, nagybetűket nehéz meghallani.

Az MTVA székházhoz akarnak így eljutni.

 

Hömpölyög le a tömeg a HÉV-hez, de egyelőre nincsenek ott vonatok. Most akkor várnak, közben skandálnak. Teljesen valószínűtlen, hogy mind felférnének, úgyhogy érdeklődéssel követjük őket. Mindenesetre a céljuk, hogy a Kunigunda útjára előbb érjenek, mint a baloldali sétálók.

Megjött a HÉV, izgalmas meccs lesz!

 

„Hol vannak a betyárok?” „Mit ígértél Volner?”

– utalva  korábbi jobbikos (azóta Mi Hazánkos) képviselő fenyegetőzéseire, miszerint majd a Betyársereggel tesz rendet Budapesten a Fidesz mellett egyedül tüntetésellenes mozgalom. A Betyársereg azóta közölte, hogy nem érdeklődik a pesti látogatás iránt.

Miközben egy nagyobb csoport éppen a Lánchídon forgatja a rendőröket, de állítólag előbb-utóbb ők is a Margit híd felé indulnak majd tovább, addig egy másik csoport már pont átért Budára a Margit hídon, ők vélhetőleg a Kunigunda útja felé veszik az irányt.

És mindeközben a Margit híd pesti hídfőjénél egy kissé tanácstalan csoport még mindig nem tudja eldönteni, hogy mit csináljon, így álldogálnak.

Útban a Kunigunda utcába a hazug propaganda tv elé

Posted by Hadházy Ákos on Sunday, 16 December 2018

Úgy tűnik jól elvannak a rendőrök szívatásával a lánchidasok, most megint megfordultak, így a rendőrautók vezetői már teljesen megzavarodtak. Közben ilyeneket skandálnak: „Aki villog velünk van”, illetve „Jogosítványt-forgalmit!”

A Lánchídon vonulók egyszer csak megfordultak Pest felé, hogy kiszúrjanak az őket követő felvezető kocsival, aminek így át kell mennie Budára, és csak úgy tud megfordulni.

 

Azt pontosan nem tudjuk, hova, sokan a Kunigunda útját emlegetik, ami elég valószínűnek tűnik, mivel főként azt skandálják:

„Szabad sajtót akarunk, holnapig is maradunk!”

Mondjuk elég szép túráról van szó, a Google szerint több mint 5 és fél kilométerre van a Margit hídtól az áhított cél.

Fotó: Mérce

Fotó: Mérce

Fotók: Szabó Dorottya

Főként jobbikosok vezetésével indultak több ezren a Lánchíd felé

Egy másik több ezres tömeg a Margit-híd felé

Körülbelül ezer fő egyelőre a Parlament előtt maradt

Láthatóan a rohamrendőrök is élénken érdeklődnek irántuk:

Kezd kissé zavaros lenni, ki mit csinál éppen: vannak, akik a Parlament előtt skandálnak, egy többszáz fős tömeg a Margit híd felé indult el, a jobbikosok pedig mintha a Lánchíd felé vették az irányt, és sokan skandálták, hogy a Kunigunda útjára mennek.

Ebben lehet némi ráció, ugyanis az ATV-n Hadházy Ákos épp most nyilatkozta, hogy ő is a köztévéhez vonul, hogy átadjon ott egy petíciót.

Hadházy a tüntetés ideje alatt is szorgosan gyűjtötte az aláírásokat az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról szóló petíciójához:

Barcelonában is tartott helyi magyarok egy csoportja szolidaritási akciót.

Fotó: Facebook / Hazajöttünk túlórázni!

„Megbukott a kormány, k***a anyád, Orbán!”

„Elvesztettem békés jellegemet!”

Özönlenek az emberek az Országház felé, közben a tömeg egy kis része, ami így is több száz ember, a Margit-híd irányába is elindult. Követjük az eseményeket.

Fotó: Mérce

Egyelőre a téren szól a zene, a tüntetők elkezdtek a Parlament előtt gyülekezni, szól a zene. És füstöl néhány füstbomba.

A Berlinben összegyűlt magyarok a Bayerische Vertretung és a CDU épülete előtt tüntettek.

Fotók: Facebook / Hazajöttünk túlórázni! / Klessmann Anna

  • Akkor váltam a „Tüntető Lánnyá”, amikor csütörtökön letepertek.
  • Nem vagyok egyedül, jelenleg 55 ember ül – valahol.
  • Nem félünk tőlük, mert erősek vagyunk. Tudjuk, hogy tettek kellenek, mert a szavak már kevesek.
  • A munkavállalókért és a fiatalokért vagyunk az utcán.
  • Az elmúlt napokban a rabszolgatörvény csak az utolsó csepp volt. Ez a mostani törvény mindenkit kiszolgáltatottságba taszít. Tanárt, dolgozót, diákot, gyári munkást.
  • Már nincs tovább választásunk. De nem félünk tőlük.
  • Elegeünk van, hogy mindenünket el akarja venni ez a rendszer.
  • A tömegnek ereje van: csak akkor érünk célt, ha hangosak és dühösek vagyunk.
  • Igazi változás akkor lesz, ha végre kezünkbe vesszük a sorsunkat. Mi nem egy agresszív, romboló csürhe vagyunk, ahogy most próbálnak minket beállítani.
  • Már nem csak a rabszolgatörvény miatt vagyunk dühösek: a hatalomgyakorlás módja miatt, hogy fogy a szabadságunk
  • Követeljük a rabszolgatörvény azonnali eltörlését, követeljük a fideszes bíróságok megszüntetését, követeljük, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, és elég a propagandamédia működéséből.
  • Nem fogjuk megunni, nem megyünk haza. Ma is kétszer annyian vagyunk, mint tegnap, napról-napra többen vagyunk. Ez a tömeg közösség.

Elmondja:

– Szerda óta itt vannak, hogy biztosítsák a tüntetéseket, és januárig maradnak.

– Indiában is erőszakmentesen döntötték meg az angolok diktatúráját, ez hatékony és szép.

Galgóczi Péter a színpadon. Fotó: Mérce

– A szervezetek közötti akadálymentesség fontos. Az ellenzéki pártok gyönyörűen viselkednek.

Közösen létrehozhatunk egy szebb országot.

 

„Hajrá csajok” – skandálják közben.

A diákság nevében elmondta:

– Homokba dugnánk a fejünket, ha nem segítenénk másoknak is

– Az elnyomást a kormánypropagandában megfenyegetett a feljelentett tanár, a rendőrkocsiban gyomron vert diák rabszolgatörvény által sújtott gyári munkás is  érzi.

– Gulyás Gergely hazudik, mikor azt mondja: nincs érdemi társadalmi tiltakozás a jogszabállyal szemben.

– Büszkén mondom ki, a dolgozók és a diákok ügye egy és ugyanaz.

– A NER bebizonyította, hogy a magyar polgárok helyett sokkal inkább a német autógyárakkal tervez a jövőben együtt dolgozni.

– A közigazgatási bíróságok felállításával az utolsó még független hatalmi ág is elesett. Magunkra maradtunk.

Mindenek előtt meg kell szerveznünk magunkat, baráti és közéleti társaságainkból közös értékeink mentén létre kell hoznunk az ellenállásunk országos hálózatát.

– Üssünk oda!

 

Helyszíni tudósítóink szerint a Kossuth téren is van már 2-300 ember, az Alkotmány utca pedig gyakorlatilag megtelt.

Fotó: Mérce

  • Azért vagyok itt, mert a népemre támadt a saját kormánya
  • Akik bíznak bennem, azt mondták, hogy bíznak bennem
  • Hidakat építek és temetem az árkokat
  • Mindenkinek megfogom a kezét, aki segít abban, hogy ezt a szörnyű kormányt lerántsa a népem hátáról.
  • 2002-ben Orbán azt mondta, hisz a szeretet erejében. Ma már csak a félelemre és a gyűlöletre apellál.
  • Mi hiszünk az összefogás erejében.

 

  • Nem Brüsszel vagy Soros küldött, azért jöttem, mert elegem van.
  • Elegem van, hogy átgázolnak mindenkin, de megtűrik maguk között a tolvajokat és a csalókat, a nőverőket és a rablókat.
  • Kövér rákapott a büntetésre: ‘Büntess, László, büntess. Minden büntetéstől erősebbek leszünk.’
  • Nem hagyjuk, hogy ezt csináljátok a magyarokkal: Elég volt!

 

  • Igen, én foglalkozom nőügyekkel. Ez a törvény mindannyiunk életéről szól.
  • Hatalmas pillanat ez Magyarországnak. Itt és most az egész országnak össze kell kapaszkodni, hogy vége legyen az elnyomásnak.
  • A Parlamentben a legmocskosabb, legszégyenteljesebb politika zajlik.
  • Tessék választani a tüntető nők és Orbán között.
  • Elég abból, hogy nekik mindent szabad, mi meg fogjuk be és dolgozzunk orrvérzésig.
  • Tisztességes kormányzást akarunk, ahol értünk vannak a politikusok és nem fordítva.

 

Még tartanak a beszédek, de a rendőrök már nagy létszámban elkezdtek felsorakozni az épület elé.

„Az az ember, aki elárulja a saját népét, nem érdemel ennél jobbat.” – mutatott a kezében lévő sípra, amivel állítása szerint a Parlamentben belefütyült Orbán arcába.

– Akinek fontosabbak a Kossuth téri szánkók, mint a dolgozók sorsa, az menjen kirakatrendezőnek, ne miniszterelnöknek.

– Tönkre fognak menni dolgozók milliói, ha nem kényszerítjük meghátrálásra a kormányt.

– Budai Gyula annyira rettegett a Parlamentben, hogy még másnap a TV2 stúdiójában is remegett, néhány ötvenkilós képviselőnőtől.

– Itt leszünk veletek az első sorban, és közösen visszük tovább ezt az új ellenállást.

– Együtt fogunk küzdeni, véget fogunk vetni a megosztottságnak. Orbán Viktor ezt az új ellenállást már nem fogja tudni szétverni.

Ezután még polgári engedetlenséget is kilátásba helyezett a Párbeszéd társelnöke.

Az LMP-s politikus szerint „ez a rezsim csak az erőből ért. De nem az erőszakból, mert az csak táplálja”. Demeter szerint a kormány gyengébb annál, amilyen képet mutat magáról, és a gyengeségei egyre láthatóbbá válnak.

„A rabszolgatörvény az elsők között lesz, amit semmissé kell tenni” – jelentette ki.

Nem dolgozok Orbánnak heti hat napot–  ezzel a címmel hirdettek délután négyre demonstrációt Szegeden, amely jelenleg is zajlik. A tüntetésen több száz ember jelent meg, információink szerint a városon belül vonulnak és többek között azt skandálják, hogy „elegünk van”.

Fotó: Facebook / Farkas József

  • A gyújtogatás aláássa a tiltakozást
  • Az emberség a mi legnagyobb közös kincsünk
  • Tegyük le az erőszakot, helyette emeljük fel a szívünket

 

A menet közben a Momentum az alábbi szórólapot osztogatta:

Bősz Anett a Liberálisoktól is felszólalt:

„Advent harmadik vasárnapján azért vagyunk itt, mert alapvető jogainkban és méltóságunkban egyetlen kormány sem sérthet meg bennünket, akkor sem, ha Orbán Viktornak hívják annak a kormánynak a fejét.”

 

A következő felszólaló Szepesházi Péter bíró, aki korábban élesen bírálta az Országos Bírói Hivatalt, majd szeptember közepén felmentését kérte a köztársasági elnöktől. Pozíciójáról való lemondását többek közt a „Handó-féle centralizációs önkénnyel” magyarázta.

Most a színpadon így köszöntötte a tömeget:

„Kedves rabszolgák, kedves szabadságért küzdő rabszolgák.”

Az igazságszolgáltatásban égig érnek a bajok, az alulfizetett dolgozók, a megfélemlített bírák és leginkább mindazok, akik az igazságszolgáltatás problémái miatt nem számíthatnak megfelelő védelemre – mint például a devizahitelesek – mondta.

„Legyetek együtt, fogjatok össze!”

Szepesházi aggodalmát fejezte ki: lehetnének a közigazgatási bíróságok is függetlenek – csakhogy ez Magyarországon erősen kétséges, méghozzá azért, mert a politikai szándék nem ebbe az irányba mutat. A volt bíró ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy a környező példákat – például a lengyelekét – követve mindent meg kell tennünk azért, hogy megvédjük az igazságszolgáltatást. Ehhez azonban erő és kitartás szükséges.

Bangóné Borbély Ildikó a családjával érkezett, kiemeli, hogy nőként is beszél. Többek között ezekről szól a beszéd:

– Megbüntették, mert kiálltak a hatalom ellen a munkatársaival

– Fontos nekik a 4 és fél millió munkavállalónak a képviselete

– Ez a hatalom az elmúlt 8 évben a néppel szemben Magyarországot Európa szegényházává tette.

– Orbán Viktor január elsején beköltözik a Budai Várba

– Mocskos Fidesz!

– Magyarország a mi hazánk. Kövér László azt üzente a tüntetőknek, hogy nőjenek. Ő meg azt üzeni Kövérnek, hogy nyissa ki a szemét.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke arról beszél hatalmas ovációval kísérve, hogy „van válaszunk a fideszes könnygázra, és van válaszunk a rabszolgatörvényre is”. Dolgozók vagyunk, nem úgy mint az igen-gombot nyomogató, urizáló képviselők –teszi hozzá.

Többek között megállapítja:

– a dolgozók tartják vállukon a magyar ipart

– a dolgozók állítják elő, amivel Orbán büszkélkedik

– Orbán akarja megmondani mi a jó a munkásnak, ő fújja éjjelente a könnygázt, ő mondja meg, hogy jó nekünk a hatnapos munkahét

– Szolidarítanak mindenkivel, akinek felemelik a túlóráit: Elég volt!

„Durvább vegyszerekkel is dolgoznak a vegyészek mint amit itt a téren az arcunkba kapunk”

Külön kiemeli a diákokat, és megköszöni a szolidaritást.

A menet közben a diákblokk kezdeményezésére a tömeg egy része megállt a Nyugati előtt és követelte az általános sztrájk elindítását.

Fotó: Facebook / Szabad Egyetem

A Debreciner beszámolója szerint több, mint 500-an jelentek meg a debreceni demonstráción, a résztvevők a a Dósa nádor térről a helyi Fidesz székházhoz vonultak, amit a rendezvény zárásaként meg is dobáltak hógolyóval.

Fotó és videó: Debreciner

az Alkotmány utca teljes szélességében.

Miközben GRas már a második dalt dalolja a színpadon, a vonuló tömeg vége a Nyugatinál van.

Koppenhágában gyűltek össze helyi magyarok, a résztvevők elmondása alapján a a közvetítést követve, együtt kiabálták a rigmusokat a tömeggel.

Fotók: Facebook / Hazajöttünk túlórázni!

A korábbi tüntetésekről jól ismert GRas szolgáltatja a zenét az érkezőknek.

Get up, stand up!

ahol már áll a színpad. Egyelőre a fotósoké a dobogó, de hamarosan kezdődnek majd a beszédek is.

A demonstráción összesen körülbelül 50 ember vett részt, a végén elénekelték a Himnuszt is.

Fotó: Facebook / Mészáros Fanni

és már az Alkotmány utcán vonul a tömeg.

„Nem hátrálunk!” – skandálják.

A tüntetés délután 5 órakor kezdődik, az egyik résztvevő helyzetjelentése szerint pedig több, mint egy órával a kezdés előtt már állt a kordon a Városháza előtt és a rendőrök is gyülekeznek a városban.

Fotó: Facebook / Tüntetés A Rabszolgatörvény Ellen – Győr

…és egyre közeledik az Országház felé.

A menet eleje nemrég hagyta el az Oktogont, tudósítóink szerint nagyon sokan csatlakoznak út közben, így a kezdetben is többezres tömeg folyamatosan nő.

A tüntetők folyamatosan sípolnak-dudálnak, sokan skandálják a klasszikus „Mocskos Fidesz”, „Elegünk van!”, „Elkúrtad!” rigmusokat.

…de más törvények mentén folytatódik az ellenállás. Ilyen például a közigazgatási bíróságok reformja.

Kunhalmi Ágnes (MSZP): totális megfélemlítés, nyomásgyakorlás folyik Kövér László részéről.

Munkatársunk megtalálta a bányász szakszervezet képviselőit is, közülök egy szakszervezetis örömmel számolt be, hogy szerinte megvalósult a közös kiállás a rabszolgatörvény ellen, ami szerintük teljesen elfogadhatatlan.

A Hallgatói Szakszervezet és a Szabad Egyetem a negyedik tüntetésen is részt vesz, egy egységes diákblokkot alkotnak a tömegen belül, a hangulatról a Rhythm of Resistance gondoskodik.

Fotók: Rab Gitta

A demonstrálók ebben a percben indultak a Kossuth tér felé, ahol majd beszédek hangzanak el.

Helyszíni tudósítóink szerint körülbelül 6-7000 fős lehet a tömeg, de feltehetően sokan majd egyenesen a Kossuth térre mennek.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége is kiáll a rabszolgatörvény ellen.

Nemsokára indul a menet, a Hősök terétől egészen a Kossuth térig vonulnak majd a tüntetők, a beszédek ott lesznek majd.

A tér lassan megtelik, kollégánk, aki ezekben a percekben érkezett meg a kisföldalattival, igencsak össze kellett, hogy húzza magát, hogy felférjen egy metrókocsiba.

Fotó: Mérce

Az egyik demonstráló a Vasas Szakszervezet színeiben nyilatkozott kollégánknak arról, hogy a rabszolgatörvény tulajdonképpen az alkalmatlan, munkaszervezésre képtelen munkáltatókat segíti „a könnyebb ellenállás irányában” a munkavállalók ellen. A hatékony munkaszervezés helyett megint a munkások nyakába tesznek plusz terheket.

Egy másik szakszervezetis arról számolt be, hogy német szakszervezetekkel jó kapcsolatokat ápolnak, és ők teljes támogatásukról biztosították a magyar munkavállalókat.

Mondhatni, a legjobbkor szólalt meg a Békemenetek ura: Bayer Zsolt ma tömör felhívást tett közzé blogján, amiben kifejti, hogy kezd már elege lenni „ezekből”.

Hogy kikből?

„Az őrjöngő, felakasztással fenyegető, törő-zúzó szar lumpenprolikból, meg az ennek örvendező médiagecikből, soros-csicskákból, mama kedvenceiből, fröccsöntött forradalmárokból. Készüljetek!”

A lumpenprolizás Bayer Zsoltnál tulajdonképpen megszokott elem, bár nem biztos, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor dolgozók jogaiért, az igazságszolgáltatás függetlenségéért, az egyetemi autonómiáért és hasonló horderejű dolgokért állnak ki az emberek az utcára, ez a legpraktikusabb megfogalmazás – de a biztonság kedvéért azért mozgósít is, hiszen elege van, úgyhogy így folytatja írását:

„Lassan ideje tennünk egy sétát, ahogy szoktunk! Se erőszak, se hőzöngés, se füstbomba, se dobálás, se törés-zúzás, se rendőrök elleni támadás – csak méltóságteljes, nyugodt erő. Ahogy szoktuk. Készüljetek! Elpofátlanodtak a kereszténygyűlölők, karácsonyutálók, kinyílt a pofájuk a Lenin-fiúknak. Készüljetek!”

Hogy mire, azt még nem fejtette ki, de azért sejthető, hogy egy kiadós Békemenetet helyezett kilátásba… Ahogy szokták.

Tegnap írtunk arról, hogy a kormány úgy próbálja hitelteleníteni a rabszolgatörvény elleni demonstrációkat és az országos elégedetlenkedést a törvénnyel szemben, hogy fiatalok kis csoportját Soros György embereiként állítja be. A cikket olvasva egy diák, Dián Ákos, aki fotókat készített a korábbi tüntetésekről, észrevette és megírta a blogjára, hogy az említett Origós írásban az ő képeit használták fel a diáktársai elleni uszításra. Anélkül, hogy feltüntették volna a nevét a képnél, az Origo szimplán lelopta azt.

„[A]zt eddig is tudtuk, hogy ellopják az országot, ellopják a jövőnket, de hogy tisztességes emberek becsületét is lopott képpel próbálják meg besározni, az már mindennek a legalja. Tudja meg mindenki: ezek még az aprót is kiszedik a zsebünkből. Ez nem origo. Ez a tolvajok célkeresztje” – fogalmazott az érintett diák.

Helyszíni tudósítóink szerint már többszázan lehetnek a téren, az ellenzéki pártok zászlói alatt is sokan gyülekeznek, a Deák Ferenc téren pedig alig lehet felférni a kisföldalattira – vagyis még sokan fognak befutni.

Fotó: Mérce

Fotó: Mérce

Mindeközben pedig az FKF nagy erőkkel takarítja el a havat a térről és környékéről – nehogy valaki elcsússzon, fő a biztonság!

Fotó: Mérce

Tekintélyes méretű molinón követelnek általános sztrájkot:

A TASZ egész hétvégén gyülekezési jogi forródrótot tart fenn, így a vasárnapi tüntetés részvevői jogsérelem esetén bármikor hívhatják a szervezet ügyvédeit a +36 30 722 33 56-os telefonszámon, akik tanácsokkal, és szükség esetén jogi védelemmel segítik a demonstráció résztvevőit.

Erről itt írtunk bővebben.

A téren egyelőre néhány száz fő van kint lévő munkatársaink szerint, de nagyon sokan még úton vannak. A kisföldalattira például csak nagyon tömörülve férnek fel az emberek:

Kép forrása: Facebook

Pénteken az egyik kedvenc transzparensünk a „Szeretkezz, ne túlórázz!” volt:

Ma versenybe szállt vele ez:

Ezt Tordai Bence, a párt képviselője jelentette vasárnap. A baloldali párt egyben a rendőrök túlórázásának még idei kifizetésére is felszólította Pintér Sándor belügyminisztert. Tordai szerint van olyan rendőr, akinek több száz túlórája van már idén.

Közben reagált a Belügyminisztérium is: „A hatályos jogszabályok és a Belügyminisztérium ellentmondást nem tűrő elvárásai szerint Magyarország rendőrsége pártbefolyástól mentesen látja el feladatait. Így készül és fogja végrehajtani a 2018. december 16-án a Budapest XIV., Hősök teréről a Budapest V., Kossuth térre átvonuló bejelentett gyűlés biztosítását”

(atv.hu; index.hu)

 

Munkatársunk most jelentette, hogy a Podmaniczky utcán 5-6 rendőrségi csapatszállító húzott el mellette.

Az utolsó párat sikerült is lencsevégre kapni:

Tegnap írtuk meg, hogy a piaci rést betöltve Forradalmi Telekocsi-csoport alakult a Facebookon, hogy a tüntetők könnyebben jussanak el oda, ahol tüntetni szeretnének.

És lám: van, aki már el is indult!

… is készülnek már a transzparensek:

Fotó: Sonja Fehertavi

A Hősök terén csak 3-kor kezdődik a tüntetés, a Fidesz Lendvay utcai székházánál viszont már most erős a készültség.

Fotó: Mérce

Méghozzá ilyen transzparensekkel:

Forrás: Solidarity March for Hungary!/Fanni Meszaros

Szerdán – az ellenzék szerint vitatható módon – szavazta meg a kormánypárti többség a Kósa Lajos és Szathmári Kristóf által benyújtott törvénymódosító javaslatot, amely a kiadható túlórák számát 400-ra emeli, a túlórák kifizetésének határidejét pedig három évre tolja ki.

Még aznap koradélután, spontán módon nagy tömeg gyűlt össze a Kossuth téren, az éjszakába nyúló tüntetésben volt hídfoglalás, egyesek felmásztak a Fidesz Lendvay utcai székházának erkélyére, a nemzet főterén pedig viszonylag hosszú idő után először vetett be a rendőrség újra könnygázt. A hajnali órákra a demonstrálók több kukát és egyéb tereptárgyat (köztük a Kossuth téren álló karácsonyfát körülölelő szánkók közül néhányat) is felgyújtottak, amire válaszul a rendőrség feloszlatta a tüntetést. Az este során többeket előállítottak.

Csütörtökön folytatódott a demonstráció, méghozzá szerdához képest több résztvevővel, ismét volt vonulás a városban hídfoglalásokkal, az előző naphoz képest a rendőrség is több könnygázt használt el, a tüntetők viszont jóval kevesebbet gyújtogattak. Ezen a napon állították elő a Momentum alelnökét, Donáth Annát is, aki egy füstbombát tartott a kezében – csak másnap reggel engedték ki.

Péntekre némileg csökkent a tömeg, de demonstráció azért volt, egybekötve két viszonylag nagy túrával: a tüntetők először a Margit hidat foglalták el, onnan az Oktogonra, mag a Deák térre vonultak, majd elsétáltak a Magyar Rádió épületéig, onnan át Budára majd vissza Pestre, végül újra a Kossuth téren kötöttek ki. Itt volt némi dulakodás a rendőrökkel, többen petárdákat, üvegeket, más dolgokat dobáltak a rendőrsorfal felé, akik néhány alkalommal könnygázzal oszlatták a tömeget. Az emberek végül elunták a parttalan tuszakodást, és újra átsétáltak a Lánchídon Budára, majd felmásztak a Sándor palotához, ahol a Momentum több tagjának vezetésével elénekelték az Örömódát. Ezután még sétáltak egy kicsit a Budai Várban, aztán a tüntetés spontán módon feloszlott.

Szombaton mindenki megpihent egy kicsit.

Mára viszont a korábbiaknál nagyobb és jobban szervezett tüntetésekre lehet számítani. Az biztosan újdonsága lesz a mostani megmozdulásnak, hogy az ország több pontján, és még külföldön is lesznek kisebb-nagyobb tüntetések. A fővárosban délután 3-kor kezdődik a demonstráció, amelyhez már a szakszervezetek és az ellenzéki pártok is csatlakoztak. Az eseményeket – ahogy eddig is – percről percre követjük majd.

Aki esetleg újraolvasná a korábbi eseményeket, annak ajánljuk a Mérce tudósításait:

  • Szerdán reggeltől követtük az eseményeket, az Országházban és az utcán is.
  • Csütörtökön pedig újra végigvonultunk a tüntetőkkel a városon.
  • Péntekre kissé csillapodtak az indulatok, de azért hosszú kilométereket gyalogoltak a demonstrálók.
  • A rabszolgatörvényről írt korábbi cikkeink ide kattintva olvashatóak.

 

Budapesten délután 3-kor kezdődik a demonstráció, amihez Magyar Szakszervezeti Szövetség is csatlakozott.

A Boldog karácsonyt, Miniszterelnök úr! elnevezésű esemény a Hősök terén veszi majd kezdetét, ahonnan az Alkotmány utca elejéig vonulnak majd.

És ez még csak a kezdet, hogy mekkora ellenállásba ütközik a kormány törvénymódosítása, azt talán jól mutatja, hogy (ahogy azt korábban is megírtuk), országszerte több másik helyszínen is tartanak ma tüntetést.

  • A debreceniek 15 órától tüntetnek a Hajdú-bihari Napló székhelye előtt (a pécsiek már pénteken meglátogatták a helyi Fidesz-lap székházát);
  • Szegeden 16 órakor a Rákóczi téren kezdődik a tiltakozás;
  • Békéscsabán szintén 16 órakor gyülekeznek a Békés megyei dolgozók;
  • Győrben 17 órakor a Városháza előtt gyülekeznek a tüntetők, csatlakozik hozzájuk az Audi Hungária Független Szakszervezet is;
  • Miskolcon is 17 órakor, a Búza téri templomnál lesz tüntetés, majd hétfőn reggel 7-től és délután 4-től is lesz egy-egy megmozdulás;
  • Sopronban 15 órakor kezdődik a demonstráció a Széchenyi térnél, a Hűségzászlónál;
  • Gyöngyösön a Fő téren tüntetnek délután háromtól nyolcig;
  • Veszprémben is készülődik egy séta a rabszolgatörvény elleni tiltakozásképp, ennek időpontja azonban még nem világos.

Emellett külföldön is lesznek szolidaritási tüntetések, vasárnap délután utcára vonulnak Bristolban, Koppenhágában és Berlinben élő magyarok is.

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}