Együtt tettük tönkre a kampányt
Egyszerűen megírható hír, garantált kattintáseső. De az a helyzet, hogy ebből már elegem van.

Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
Egyszerűen megírható hír, garantált kattintáseső. De az a helyzet, hogy ebből már elegem van.
A NER és a Fidesz Achillés-sarka az ellenzéki összefogás, az ellenzéké viszont az, hogy a kormányzó jobboldal olyan hagyományosan baloldali kerületeket tart meg, amelyek nélkül az elérendő részsikerek összességében nem tudnak valódi változást eredményezni.
Meg kell tenni minden tőlünk telhetőt a lakásválság enyhítésére. Harcolni kell a gyalogos és kerékpárosbarát közlekedésfejlesztésért, valamint a jobb tömegközlekedésért.
Nagy volt rá az a kabát: igen ügyes politikai machinátor volt – és igen ügyetlen államelnök. Egyébként a maga nemében tényleg nem volt gyűlöletes figura.
A játszma a kezdetektől nem igazán arról szólt, milyen politikákra lenne szüksége az országnak. Hanem arról, hogy beadja-e a derekát a PSOE, vagy sikerül-e megtörni a Podemost.
A francia forradalmárok 1789-ben úgy vélték, nincs köztük feszültség, de még ha van is, akkor sem annyira számottevő, hogy a két fogalom ne férjen bele ugyanabba a híres, háromszavas mottóba. Ebben persze sokan kételkedtek, és sokan kételkednek ma is.
A szenvedélyes előadásmód mögött nagyon komoly, tudományos alapokon nyugvó gondolatok bújnak meg, sokkal inkább, mint az ENSZ vezetők szavai mögött.
A Kövesi-sikerrecept nem lesz olyan egyszerűen exportálható a teljes EU szintjére, mint azt a 21. századi Jeanne d’Arc-hoz intézett himnuszok sugallják.
Budapestet nagyrészt olyan politikai döntések formálták, amelyeknek több köze volt az önkormányzatok korlátozott anyagi lehetőségeihez, valamint a helyi gazdasági szereplők és az önkormányzati politikusok rövidtávú érdekeihez és a képzelőerő hiányához, mint egy 21. századi metropolisz lakóinak tényleges igényeihez.
Mihez is kezdhetünk ezzel a hagyománnyal? Mit sajátítunk el belőle, és mi az, amivel vitába szállunk? Mert a konszenzusaink legvégül mégiscsak csendbe fordulnak, a disszenzus viszont maga az alakuló élet. Érvek és zsizsegés.