Nem az a baj, ha a gyerekek örülnek Orbánnak, hanem ha Orbán kihasználja a gyerekeket
Bayer Zsolt szíves figyelmébe.
Bayer Zsolt szíves figyelmébe.
2019. május 8-i ülésén az Országos Bírói Tanács úgy döntött, az Országgyűléshez fordult annak érdekében, hogy mozdítsák el az Országos Bírói Hivatal elnökét, Handó Tündét.
A találkozó az USA érdekeiről szólt, semmi másról.
Az LMP-s politikus szerint mihamarabb cselekedni kell.
Nem lesz a Magyar Gárda jogutódja, de annak „de eszmeiségét és szellemiségét” viszi tovább a Nemzeti Légió nevű, új „hagyományőrző szervezet”, amelynek létrehozását kedden jelentette be Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.
És másoknak is, akiknek nincsen…
Az NVB szerint valótlanságokat is állított.
Az NHB csődje után 750 betétesnek maradt bent pénze a bankban.
Eddig alig 1500 szavazatszámlálót jelentettek be hivatalosan a tízezernél is több szavazókörbe négy nappal a határidő előtt.
Persze a Kétfarkú Kutya Párt tényleg szórja a játékpénzt, a nagykutyák viszont a mi pénzünkkel játszanak.
Magyar idő szerint este 8 órakor kezdődött Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozója.
A felnőtteknek szóló minimálbér-emelést már korábban megígérte, most azt a fiatalokra is kiterjesztené.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom közleménye szerint két elnökségi tagjukat, Márki-Zay Pétert és Kész Zoltánt fogadták az amerikai kormány külügyi képviselői.
Szél Bernadett a Fidesz által agyonszabályozott plakátolás miatt megengedte az ellenzéki pártoknak, hogy az irodája kerítésén kampányoljanak. Ez lett belőle.
Három kulcsfontosságú javaslat az európai, országos és regionális döntéshozóknak: hogyan kellene virágzó és fenntartható társadalmat létrehozni?
Minden bizonnyal a Sorospénzekről van szó.
Kaotikus testületi ülésen döntött a zuglói képviselőtestület a kerület botrányos parkolási szerződéséről.
A köztévétől kapott öt perces blokkban az EP-program helyett inkább valódi híreket olvasott be a párt elnökségi tagja.
A német autóipar előtt álló nehézségek hatással lehetnek a magyar gazdaságra is.
Hol az egyik, hol a másik sürgősségi centrum mondta le a sokszorosan sérült, életveszélyes állapotú betegek fogadását. Ebben az időszakban csak a Péterfy baleseti intézete működött zökkenőmentesen.
„Nekik azt kéne tenniük, hogy felhívnak engem, leülni velem; meg tudnánk állapodni, elég előnyösen…”
A baloldali jelölt szorosan vezet a felmérések szerint.
Az új UKIP-pel megérkezett az egyelőre miniatűr angol Fidesz, Farage így nem a bevándorlókkal, hanem a demokrácia védelmezőjeként kampányolhat.
Pénteken megalakult a veszprémi Ellenzéki Kerekasztal, amihez a Momentum, a Kétfarkú Kutya Párt, Márki-Zay Péter mozgalma és a Vasas Szakszervezet csatlakozott.
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere nem hajlandó elismerni a klímaváltozást, mint az Északi-sark körüli országokat leginkább fenyegető veszélyt.
„A közbiztonságot veszélyezteti különösen, ha a felhívás vagy a gyűlés bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg”
Négy szenátor levélben jelezte az amerikai elnök felé a magyar miniszterelnökkel tervezett találkozója feletti aggodalmát, köztük a korábbi republikánus elnökjelölt, Marco Rubio is.
Egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó egészségbiztosító ajánlatát közvetíti a Nemzeti Közművek lakossági ügyfelei felé, tudta meg a 24.hu.
Szerintük a legfontosabb, amit tehetünk az EP-választáson, ha a döntésünk súlyát felismerve ikszelünk, mivel gyereknapon szavazunk a gyermekek jövőjéről.
Már harmadik hónapja tartanak Albániában a kormányellenes tüntetések, amelyen a résztvevők a korrupcióval és választási csalással megvádolt miniszterelnök, Edi Rama távozását követelik.