Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Délmagyarországtól rögtön a Fidesz-győzelem után el is küldtek három embert

Ez a cikk több mint 4 éves.

Szombaton írta meg a Népszava, hogy a megyei lappiacon központosítás közeleg, gazdasági racionalizálás címszóval összébb rántanák a lapok tartalmát (már amennyivel a jelenlegit még összébb lehet), csökkentenék a szerkesztőségek méretét, és központibb tartalomgyártásra váltanának.

Ezt még aznap, szóról szóra ugyanazzal a közleménnyel cáfolta mint a 16 megyei online portál (erről írt véleményünk itt olvasható), állítva, hogy nem közeleg semmiféle központosítás.

Vasárnap lezajlott az EP-választás.

Ma pedig már arról ír az Átlátszó, hogy tudomásuk szerint a Délmagyarországtól három igen fontos munkatárs távozik: a belpolitikai és közéleti közös rovatvezetőt, egy főmunkatárs és egy lapszerkesztő. Úgy tudják, a munkatársaknak közös megegyezést ajánlott fel a vezetőség, emellett egy titoktartási nyilatkozatot is aláírattak velük.

Az Átlátszó információi szerint rajtuk kívül önként állt fel két korrektor is.

A Délmagyarországot egyébként még 2017-ben szippantotta be a NER, akkor rögvest távoznia kellett a kiadóigazgató-főszerkesztőnek és egy közeli munkatársának, majd őket két újságíró követte. Új főszerkesztőt idén februárban kapott a lap, Pósa Árpád személyében.

A mostani átszervezést (~leépítést) az Átlátszó szerint azzal magyarázzák, hogy a Mediaworkshöz hasonló rendszerben fog működni a jövőben a lap – innen nézve különösen szomorú, hogy alig három napja még felháborodva kérték ki maguknak a központosítás hírét itt is, mint ahogy a többi megyei lapnál is.

via Átlátszó