Erővel venné el a kormány a kutatóintézeteket az MTA-tól

Augusztus 1-jén erővel venné el a kormány a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) a kutatóintézeteket – írja az Index, a Palkovics László vezette minisztérium tervezetére hivatkozva.

Az MTA-t törvénnyel köteleznék arra, hogy a vagyonát is adja át ingyenes használatba, ami lényegében államosítást jelent.

És miután szép szóval – illetve verbális nyomásgyakorlással – nem sikerült ezt elérniük, kétharmados többséggel vinnék véghez mindezt.

Az Index információi szerint az Innovációs Minisztérium az elmúlt hetekben az MTA kizárásával, bármiféle konzultáció nélkül készítette el a kutatóintézeti rendszer teljes átalakítás tervezetét.

A törvénymódosítást már a következő napokban-hetekben be akarják nyújtani az Országgyűlésnek (ennek szövege jutott el az Indexhez is). Ennek értelmében az elvennék MTA-tól az összes kutatóintézetét, majd azokat kiszerveznék egy újonnan létrehozandó intézménybe,

az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba,

amelynek irányításában meghatározó befolyása lenne a kormánynak. Olyannyira, hogy 13 fős irányító testületébe hat tagot a kormány, hatot az Akadémia jelöl majd,

az elnökét pedig közös javaslat alapján Orbán Viktor fogja kinevezni.

És nem állnak meg ennyinél: felállítanának egy ún. Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot (NTT) is, amelynek elnöke maga Palkovics László lesz, és az összes tagra is ő tehet majd javaslatot. Az NTT-ben a tervek szerint az MTA-nak csak egy képviselője lesz, viszont ez a testület tehet majd javaslatokat a támogatandó kutatási főirányokra.

Emellett az MTA-t törvénnyel akarják kötelezni arra, hogy a kutatóintézetekhez kapcsolódó teljes akadémiai vagyont ingyenes használatba adja oda, vagyis az intézetek mellett az MTA vagyonának meghatározó részét is elvennék.

Az Index úgy tudja, Palkovicsék meg akarták várni az EP-választás végét, utána viszont mihamarabb átnyomnák az Országgyűlésen a törvényjavaslatot.

Az MTA egyébként épp szombaton fejezte ki aggodalmát, ugyanis semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott arról, hogy a kormány tárgyalta-e az Akadémiát érintő előterjesztést, ilyen dokumentum véleményezésébe ugyanis nem vonták be őket,

noha ezt az MTA-ról szóló törvények egyébként előírják.

Az MTA hosszú ideje húzódó kálváriájáról, illetve függetlenségének megőrzésérért vívott harcáról írt korábbi cikkeink ide kattintva olvashatóak.

via Index
Címlapkép: MTI/Kovács Tamás
Olvass tovább!