R.I.P. Michael Brooks
Bajban vagyok. Csak törlöm és törlöm a félkész bekezdéseket, de nem tudok a pillanat erejéhez, súlyához passzoló mondatokat a képernyőre varázsolni.
Bajban vagyok. Csak törlöm és törlöm a félkész bekezdéseket, de nem tudok a pillanat erejéhez, súlyához passzoló mondatokat a képernyőre varázsolni.
A 444 által megszerzett felvételen Dul arról beszélt, nagyobb összeget ajánlottak fel neki a tulajdonosok, ha hallgat.
Szerintük végső soron a költségvetésről a nép által megválasztott parlament, és nem a bürokraták döntenek.
Augusztus 2-ig lehet kitölteni az olyan kérdéseket tartalmazó kérdőívet, mint például: zavarja-e a szállóvendégek gyakori cserélődése a lakóházában?
A New York Times tényfeltáró riportja feltárta, hogyan is tudták ennyire gyorsan felpörgetni a termelést.
Harmadik alkalommal jelentkezett a Mérce Kunbábonyból, a Civil Kollégium Alapítványnak a koronavírus-járvány miatt az online térbe áthelyezett Közösségszervezők Éves Találkozójáról.
A válság idején a G20 országok jóval többet költenek a fosszilis energia támogatására, mint a tiszta energiára.
Dobrev Klára például történelmi összefogásról beszélt, de Ungár Péter szerint nem helyes, ha az ellenzék azt üzeni a szavazóknak, hogy az EU majd megment minket.
A felvonulás elmarad, de lesz többek között biciklitúra, LMBTQ keresztény workshop, társasjáték est, számos beszélgetés, színházi előadás és filmvetítés is.
Elsősorban most a következő, pénteki tárgyalásra várnak, de ha ekkor sem közelednek az álláspontok, megkezdődhet az egyeztetés a sztrájkhajlandóság felméréséről és egy esetleges sztrájkbizottság alakításáról.
„Civilizált Nyugat” – „Barbár Kelet”. Ez az ellentétpár mindannyiunknak ismerősen csenghet, hiszen a „kelet–nyugat” beszédmód áthatja a hazai és a nemzetközi politikai gondolkodást.
Újabb gáláns felajánlás a vállalatoknak a kormánytól: a cél, hogy ezzel növekedjen a cégek exportteljesítménye, és közvetetten itthon is új munkahelyeket hozzanak létre.
Sok helyi csak a múlt héten szerzett tudomást a hónapok óta zajló engedélyezési folyamatról, most petícióval és népszavazási kezdeményezéssel tiltakoznak a természetkárosítás ellen.
A lap érvelése szerint a tüntetés szervezői tapasztalatlanok voltak, velük szemben viszont ott áll „Pikó András polgármester profi csapata”, akik könnyedén meghekkelték az eseményt.
A náci népirtással foglalkozó emlékezetpolitika a genocídiumot általában nem egy gyarmatosító háború részeként értelmezi. Pedig a Harmadik Birodalom és a 19. és kora 20. századi európai gyarmatosítás között mély összefüggés van.
A találkozó legnagyobb kérdése a következő hétéves költségvetés, és a koronavírus helyreállítási csomag összege, illetve ezek feltételei voltak.
Rétvári államtitkár szerint aki nem fizet, ne is kapjon ellátást.
Pedig a tavalyi év költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásáról nagyrészt még az előző, fideszes városvezetés döntött.
Ahhoz képest, hogy mennyit foglalkozott a sajtó a középosztály karanténproblémáival, a home office kihívásaival, az otthoni munkavégzéshez legkényelmesebb ruhadarabok tesztelésével, és az unaloműzéshez legideálisabb Netflix-sorozatokkal, kevesebb figyelem jutott a legkiszolgáltatottabb helyzetben élő hajléktalanok történeteire.
Amelyekre jellemzően NER-közeli médiacégek gyártanak reklámokat.
Az Unióban ezen a téren is hatalmasak az egyenlőtlenségek, bár a járvány miatt eleve kevesebben mennek külföldre.
A MÁV és a Volánbusz közös joggyakorlásának egyik következménye a vasúti közlekedés priorizálása, amely úgy tűnik, egyes területeken már el is kezdődött.
Ezt csak részben tudják kompenzálni a szegényebb országoknak juttatott uniós források.
Járványhelyzettel vagy anélkül, de egyre elterjedtebb foglalkoztatási forma a home office, amelynek körülményeit a kormány jogilag szabályozná
Kaczyński hamarosan korlátozná is a nem lengyel tulajdonú sajtót.
Az atlétikai stadion és a hozzá tartozó rendezvény- és szabadidőközpont kiviteli terveit még mindig dugdossa a kormány a lakosok elől.
Azonosítatlan egyenruhások rángatják be a tüntetőket jelzés nélküli járművekbe és alkalmaznak erőszakot, pedig senki se hívta őket.
Kína londoni nagykövete szerint csak országa ellenségei terjesztenek mást.
Nem könnyű a különböző statisztikák, mérések és adatbázisok között eligazodni, ebben próbálunk segítséget nyújtani.
Mert munkahelyeket teremtenek… Amikor épp nem csoportosan létszámleépítést hajtanak végre.