Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hogyan tudta egy rakás, koreai popzenéért rajongó fiatal kínos helyzetbe hozni Donald Trumpot?

A 2011-es arab tavasz úgy híresült el, mint a tüntetéshullám, ami a Twitternek köszönhetően futott fel, majd hozott némi reményt a tekintetben is, hogy a közösségi médiumok talán hosszú távon is hasznosak lehetnek arra, hogy alulról szerveződő politikai mozgalmak hatékonyan aktivizálják rajtuk az embereket. Sajnos az idő végül nem ezt igazolta, hiszen ahogy az elmúlt években megtapasztalhattuk, az internet mára főleg monopolhelyzetben lévő techóriások játszótere lett, még ha van is pár pozitív hozadéka annak, hogy milyen sokféleképpen tudunk kapcsolatba lépni egymással a digitális világban.

Ehhez képest nyár elején a koreai popzene (kpop) rajongóinak három olyan grandiózus húzása is volt az interneten, amire az egész világ felfigyelt:

  • a Black Lives Matter tüntetéshullám alatt befagyasztották a dallasi rendőrség arcfelismerő alkalmazását koreai sztárok videóival,
  • elárasztották Twitteren a fehér felsőbbrendűséggel kapcsolatos hashtageket kpop tartalmakkal, hogy a rasszista tweeteket nehéz legyen megtalálni közöttük,
  • Donald Trump tulsai kampánygyűlésére pedig tömegesen vásárolták fel a jegyeket, majd természetesen nem mentek el az eseményre, az elnöknek pedig kínos volt, hogy a nézőtéren rengeteg szék marad üresen.

A K-pop/kpop vagy koreai popzene Dél-Koreából indult, többek között elektronikus, hiphop, pop, rock és R&B alapokon nyugszik, de különálló zenei műfajként tartják számon. Főleg Ázsiában népszerű, de egyre nagyobb rajongói bázisa van Európában, az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában is. Egyedülálló szubkultúra övezi, és bár nehéz megmondani, hányan aktívak a kpop közösségekben, jól mutatja a népszerűségét, hogy az olyan híres bandáknak, mint a BTS vagy a Blackpink milliárdos nézettségeik vannak YouTube-on.

Efféle online politikai akciókról a mainstream sajtóban manapság nem sokszor lehet hallani, ezért nagyon érdekes, hogy vajon miért pont egy olyan szubkultúrának sikerült ekkorát robbantania, akiknek a tagjai még csak nem is politikai alapon formálnak közösséget, hanem az egyébként teljesen apolitkus koreai popzene szeretete miatt?

Ezzel kapcsolatban Hegyi Fanni kpop újságíró és rajongó osztotta meg tapasztalatait a Mércével, ugyanis ő közelebbről is ismeri azokat a közegeket, akik az elmúlt hónapokban ezekben az akciókban részt vettek.

Hegyi szerint a siker kulcsa az lehetett, hogy a szubkultúrájuk eleve a digitális kapcsolattartásra épül: a közösségi oldalakon hashtageken keresztül találják meg egymást az azonos sztárok és témák iránt érdeklő rajongók, valamint rengeteg szavazást, élő közvetítést vagy adománygyűjtést csinálnak, így már kitanulták, hogy milyen összefogással és technikákkal lehet egy üzenetet a közösségi médiában sokakhoz eljuttatni.

Innen már csak egy lépés volt tulajdonképpen, hogy olyan témában is gyorsan megszervezzék magukat és hatékonyan kiosszák a feladatokat, ami nem feltétlenül a kpophoz kötődik, de a rajongói közeg nagy részének szívügye – jelen esetben az egyenlőség mellett való kiállás és a rasszizmus elleni fellépés. Emellett pedig nem elhanyagolható az sem, hogy a sok követővel rendelkező tagok – például egy-egy banda rajongói oldala vagy a koreairól angolra fordító tagok, akiknek egyébként is fontos szerepük van a szubkultúrában – előszeretettel megosztják a nekik tetsző kezdeményezéseket, így hatványozottan sok emberhez juthatnak el a kampányok.

„Én a Black Lives Matterrel kapcsolatos projektet többször is láttam Twitteren, általában úgy, hogy valaki kiírta: „milyen vicces lenne, ha kpop fancameket posztolnánk erre a hashtagre”, de ugyanez volt a helyzet a trumpos akcióval, ami egyébként eljutott a magyarokhoz is. Szerintem ezeknek az akcióknak az a lényege, hogy alulról szerveződnek, felhasználva a kpoposok kollektív tudását arról, hogyan lehet dolgokat gyorsan felkapott témává tenni Twitteren” – tette hozzá Hegyi Fanni.

Fancam: az előadókról készült videós felvételek, montázsok.

Továbbá hangsúlyozta, a különböző rajongói körök – azaz fandomok – a kpop világán belül sokszor ellenségesek és konfliktusban állnak egymással, de ha egy-egy társadalmi kérdésben egyetértenek, akkor félre tudják tenni a nézeteltéréseiket a közös ügy érdekében.

A Blackpink nevű kpop csapat egyik slágere

Fontos azonban látni, hogy a politikai aktivitás közel sem általános a kpop rajongók között, az ilyen szerepvállalás főleg a nemzetközi – jellemzően a nyugat-európai és az amerikai – rajongókra érvényes. És közülük is csak azok vettek részt ezekben, akik Twitteren is aktívak – egy Facebook csoportban vagy Instagramon teljesen más a hangulat, miközben a koreai fanok egyébként is kimaradnak az ilyen akciókból, magyarázta Hegyi Fanni.

Szerinte mindez azért van így, mert a koreai kultúrára jellemző, hogy konzervatívabban áll ezekhez a témákhoz, hozzátéve, hogy egyébként globálisan is csak az antirasszizmus és LMBTQ-szimpátia témáiban van konszenzus a rajongók között, gazdasági kérdésekről például nem szokott szó esni. Arra pedig maguk a koreai popsztárok is nagyon figyelnek, hogy óvatosan fogalmazzanak ilyen kérdésekben, ugyanis ha valaki olyan kényes témákban nyilatkozik, mint mondjuk a kínai-koreai konfliktusok (Kína a kpop egyik legjelentősebb piaca), az súlyos botránynak nézhet elébe.

Emellett pedig hiába tűnhet úgy kívülről ezek alapján, hogy a kpop rajongás némiképp összefügghet a rendszerkritikus szemlélettel és a szociális szerepvállalással,

a kpoppereknek van egy sokkal nagyobb dilemmája az igazságosságot illetően: a saját szubkultúrájukra épülő ipar kizsákmányoló jellege.

Sokminden persze aligha különbözik azoktól a mérgező és kizsigerelő gyakorlatoktól, amit a nyugati világ sztárkultúrájában tapasztalhatunk, de néhány sajátosság így is akad. A kpopban a csapatok a jellemzők, bár előfordulnak szólóénekesek is, az viszont állandó, hogy az előadókat erre specializálódott ügynökségek már 10-13 éves korukban leszerződtetik. Ezután az alig tinédzser fiatalok 5-10 évig csak úgynevezett tréningen vesznek részt, és csak a hosszas felkészülési időszakot követően debütálhatnak nagyközönség előtt. Ahogy arról Lehoczki Noémi a Balra át! társoldalunkon már írt korábban, olyan 7 éves szerződés köti a fiatalokat, amit köznyelvben „rabszolgaszerződésnek” is neveznek – és nem is alaptalanul.

A legtöbb ügynökség ugyanis addig nem ad fizetést, amíg a növendékként felhalmozott „hitelt” – táncórák, énekórák ára stb. – ki nem fizetik az előadók.

Aki pedig nem tudott úgy befutni, hogy ilyen kötöttségek mellett is meg tudjon élni, az a kora 20-as éveire könnyen találhatja magát súlyos adósságban.

Valentina Pegolo Jacobin magazinba írt cikke szerint itt is sokszor megtörténik az, ami a legtöbb helyzetben, amikor gyerekeket készítenek fel exhibicionista és kompetitív szakmákban: a kamaszok súlyos lelki terhelés alá kerülnek, és nem ritkán evészavarosakká válnak, miközben Dél-Koreában az is általánosan bevett, hogy a szépségideáloknak való megfelelésért a leendő sztárok plasztikai műtéteket vállaljanak. Ráadásul a cikk szerint a szexuális erőszak sem ritka: 10 fiatal lányból 6 megtapasztalja, hogy médiaszereplésért cserébe a kiadók és ügynökségek menedzserei szexuális szolgáltatást kérnek tőlük.

Mindeközben a leendő vagy már felépített sztároknak súlyosan kell ügyelniük arra, hogy makulátlan legyen a magaviseletük, ugyanis a kpopban a sztároktól sokkal inkább elvárt, hogy példaképként viselkedjenek, mint a nyugati kultúrában – nem véletlenül hívják a sokak által imádott előadókat idoloknak, ami magyarul egy az egyben példaképet jelent. Hegyi Fanni elmondta, ezek az énekesek – több más szigorítás mellett – például sokszor évekre el vannak tiltva a randizástól, hiszen a rajongók kedvtelését táplálhatja, ha azt az illúziót érzik, hogy a sztár elérhető romantikus kontextusban.

Kpop világfesztivál. Fotó: Wikimedia Commons

A Mércének nyilatkozó újságíró szerint sok olyan kpop rajongó van, akik nem annyira tájékozottak a „háttérrel” kapcsolatban, csupán egy-két dalt vagy csapatot követnek, mert szeretik a zenét. Azokat viszont, akik jobban involválódtak az egész szubkultúrába, általában zavarja a toxikusság, de a legtöbb, amit tenni tudnak, az petíciók vagy emailek írása ügynökségeknek, hogy bánjanak igazságosabban az idolokkal. Hegyi Fanni hozzátette, voltak már olyan enyhítések, amit rajongói nyomásra teljesítettek, de ezek inkább apróságok voltak, például hogy előbb engedik randizni a sztárokat, vagy lehet saját közösségi oldaluk. Emellett pedig a problematikusság lecsorog a rajongói bázisokba is: Hegyi szerint nagyon sokan tényleg úgy gondolnak ezekre az énekesekre, akiknek nem szabad hibázni, így ha valamilyen probléma a felszínre került a közösségben, azt megpróbálták eltussolni.

„Szerintem pont ezek ellen léptek fel sokszor mondjuk a társadalmi kérdésekben aktívabb, érettebb rajongók is, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen nagy hanguk lett Twitteren” – jegyezte meg Hegyi.

Címlapkép: Wikimedia Commons