Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Ezeket a folyamatokat már nem tudjuk megállítani” – a lemondott polgármester szerint bizonyos befektetőkkel szemben védtelen Szigliget

Bár érthető módon sokan kíváncsiak a szigligeti polgármester, Balassa Balázs és a teljes képviselő-testület lemondásának okára, a településvezető másfél héttel a történtek után még egy kis türelmet kér a lakosságtól.

Ahogy arról nemrég írtunk, Szigliget a Balaton-törvénynél is komolyabb feltételeket szabva a térség talán legszigorúbb rendezési tervét alkotta meg már évekkel ezelőtt, gátat szabva újabb zöldterületek beépítésének, és korlátozva a külterületi építkezéseket is. A szigorúbb szabályozás többek közt azt jelentette, hogy a strand és a kikötő lehetett az egyetlen beépített vízparti rész: sem nyaralók, sem kempingek, üdülők nem épülhettek a vízparton. A világörökség várományos helyszínnek számító település 8 kilométeres partszakaszából ma is csak 180 méternyi fürdőző terület, a többi nádas.

Szigliget működése azért volt példaértékű az elmúlt években, mert balatoni településként ellen tudott állni a befektetői nyomásoknak és a beépítési láznak, így meg tudta őrizni tájjellegű szerkezetét. Valószínűleg éppen ez állhat a polgármester és a képviselők lemondásának hátterében is.

Balassa a település honlapján tett közzé egy egyértelműen erre utaló rövid tájékoztatót, amiben arról ír: szeretné megköszönni a képviselő-testületi tagok áldozatkészségét, hisz nem önös, hanem a település érdekében hozták meg döntésüket. A helyiektől még egy kis türelmet kér, lemondása konkrét okát egyelőre még nem szeretné nyilvánosságra hozni, azt viszont elárulta:

„Bizonyos vállalkozókkal, befektetőkkel szemben úgy érezzük védtelenek vagyunk. Úgy látjuk ezeket a folyamatokat településvezetőként már nem tudjuk megállítani, így a testület a lemondásával szeretné felhívni a közvélemény figyelmét a veszélyekre. Mi nem a pozícióért lettünk településvezetők, nekünk küldetésünk a falu értékeinek megőrzése”

– írja.

Az Euronews arról ír, a településen élénk szóbeszéd zajlik arról, mi lehet az eddig el nem árult legfőbb ok. A portál által megkérdezett helyiek közül többen úgy tudják, hogy oligarchák érdekeltségébe kerülhet a kikötő, így veszélybe kerülhet a nádas. Ezzel kapcsolatban Balassa azt mondta, „mindenre van esély”, de még nem tapasztalt bővítésre irányuló törekvéseket.

A majdnem 800 éves szigligeti vár is kiemelt téma a helyiek közt, az önkormányzatnak ugyanis rengeteg energiájába telt a felújítás megkezdése. A hírek szerint a projektre „külső tényezők” telepedtek, amelyek miatt sem a tervezett határidőt, sem a keretet nem sikerült tartani. Bár a helyiek is csak találgatnak a polgármester lemondásával kapcsolatban, azt egybehangzóan állítják: az ő érdeme, hogy a falu mindeddig élhető maradt.

Címlapkép: MTI/Varga György