Ezrével privatizálták áron alul a belvárosi lakásokat a Niedermüller-bizottság friss jelentése szerint
Schadl György példáját esettanulmányként mutatták be.
Schadl György példáját esettanulmányként mutatták be.
Egy budapesti fiatalok és makói gumiipari dolgozók részvétele mellett zajló szegedi fórumon jártunk.
Miközben több hajléktalan ember jutott munkához az utóbbi időszakban, egyre több az idős, beteg, munkaképtelen is köztük, akiknek így senki sem biztosít önálló lakhatást.
Az Azovsztál művek védői továbbra is tartják magukat, de már nem sokáig bírják.
Annak ellenére, hogy március elején feloldotta a kormány a koronavírus miatt bevezetett járványügyi korlátozásokat, a börtönökben most is olyan szigorúan korlátozzák a látogatást, mintha még mindig a járvány legsúlyosabb heteit élnénk.
Március vége óta 25 millió ember élt teljes bezártságban. Sokan most is gyárakban éjszakázni lesznek kénytelenek.
A gyanú megalapozott, hogy bűnszervezetet hoztak létre.
A szakszervezetek szerint a munkáltató direkt húzza az időt, akkora a létszámhiány.
A párizsi bíróság nem jogerősen egyenként 30 ezer eurós bírságot is kimért a Deliveroo vezetőire.
Az ukrajnai háború is erősen ront a kilátásokon.
Dermedten figyelem, ahogyan az ellenzéki vezetők az április 3-i vereségre, annak mértékére reagálnak.
Mariupol védői egy acélgyárba szorultak vissza, Klicsko interjúban üzent a magyaroknak.
Olyan munkahelyet kínálunk, ahol egy társadalmilag fontos ügyért – a baloldali nyilvánosság egyik intézményéért – támogató közösségben lehet dolgozni.
Az urnazárás után egészítette ki érvénytelenre a szavazólapot egy idős hölgy. A helyi OEVB helyt adott a képviselő kifogásának.
Az ügyészség emberkereskedelem miatt emelt vádat, szakértők szerint azonban ez csak egy újabb próbálkozás arra, hogy elhallgattassák a női influenszereket.
A parti őrség nem közölte, hogy mi okozta az Ever Forward balszerencséjét.
Ungár Péter úgy reagált: örül, hogy a Párbeszéd a tizedik születésnapján úgy döntött, egyszer elindul önállóan egy választáson.
A brit miniszterelnök értesülései szerint a Downing Streeten található irodát több irányított támadás is érhette a Pegasus kémszoftverrel.
A baloldalnak mindenütt az azonnali béketárgyalásokat kell követelnie, miközben minden erővel a háború ukrán áldozatainak a megmentésén kell fáradoznia.
A pornó, a prostitúció és a szexkameraipar nem szabadít fel senkit. Válasz Rutai Lili 444-en megjelent írására.
Kína vesztésre áll az omikronnal szemben.
Pár hét alatt 3 lezárásellenes és fasiszta csoport aggasztó szerveződésére derült fény Németországban.
Az egyik szélsőjobboldali demonstrációt a rendőrség kénytelen volt áthelyezni egy másik városba.
Ötvenöt éve, 1967. április 18-án hirdettek ítéletet a zuglói nyilascsoport perében. Hogyan menekült meg az ítélethirdetés elől parancsnokuk, Szelepcsényi László?
Egy németes műveltségű minisztériumi könyvtáros útja a gnosztikus filozófiától az ideális anarchizmusig Krisztus tanításait követve.
A zsidó szervezetek Macron mellett állnak ki. A muszlimok ellen uszító szélsőjobboldal javaslatai óhatatlanul érintik a zsidó közösséget is.
Újabb áldozatot szedett egy rendszerszintű probléma.
Veszélyes eszköz egy folyamatosan koncepciós pereket indító állam kezében.
Újra fel kell fedeznünk a demokrácia radikális – a politikai elitek szemében veszélyes – fogalmát.
Pár gondolat az ellenzéki fiatalok kivándorlás-dilemmájáról a választások után.