Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Oktatási Minisztériumot nem, de munkáért cserébe is csak CBA-s utalványt kapnak a tanárok

Ez a cikk több mint 1 éves.

Nyílt levélben fordult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Magyarország következő miniszterelnökéhez tegnap este, amiben a béremelés és a munkateher-csökkentés mellett egy önálló Oktatási Minisztérium felállításának fontosságára hívják fel a figyelmet. Szerkesztőségünkhöz is eljutatott levelükben úgy fogalmaznak, tudomásuk szerint a győztes pártszövetség (Fidesz-KDNP) több tagja is nyilvánosan hangot adott annak a véleményének, hogy hogy valóban szükséges és nem tűr halasztást a pedagógusok helyzetének, életkörülményeinek javítása, beleértve az anyagi megbecsülést, a munkaterhek csökkentését, a független értelmiségi lét feltételeinek megteremtését.

Kitérnek arra is, hogy az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták, az eddigi kormánystruktúrában nem igazán volt gazdája az oktatásnak, nem vált be az a megoldás, hogy különböző minisztériumok alá kerültek annak különböző területei. És nem volt olyan kompetens vezető, aki szakértelmével és elhivatottságával kellőképpen tudta volna a jövő szempontjából talán a legfontosabb ágazat érdekeit érvényesíteni.

„Mindezekért szükségesnek tartjuk önálló Oktatási Minisztérium létrehozását, mely az oktatás minden területét – az óvodától a felsőoktatásig – összehangoltan tudja képviselni”

– fogalmaz a szakszervezet.

A témában Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter a múltheti Kormányinfón újságírói kérdésre elmondta,

oktatási tárca teljesen önállóan nem lesz.

A pontos szervezeti struktúrát még kialakítja a kormány. Gulyás szerint még az is elképzelhető, hogy az oktatás és a pedagógusok kikerülnek az EMMI alól, aminek éléről távozik Kásler Miklós. Azonban a Népszava információi szerint Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője ragaszkodik a felsőoktatáshoz.

Ma jelent meg a PDSZ honlapján, a nedolgozzingyen.hu-n, hogy kiküldésre került pedagógusok tízezrei számára az Erzsébet-táborok megszervezésére és megtartására a felhívás. A szakszervezet szerint semmi baj nincs azzal, ha egy nevelőtestület úgy dönt, nyarából pár napot feláldoz a rábízott gyerekek érdekében, táboroztat, tábort szervez.

„Ugyanakkor erre kötelezni bárkit is, törvényellenes. A táboroztatásért ellentételezés jár, és ez érvényes az Erzsébet-táborokat szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványra is”

-fogalmaznak. És, bár azt tudják, hogy táborokra kétségtelenül szükség van, hiszen sok helyen a szülők nem tudják megoldani a gyeremekek felügyeletét a szünidő alatt, ez nem alap törvénytelen munkavégzésre kényszerítéshez.

Azt pedig, hogy a tanároknak az Erzsébet-táborokban végzett, egy hetes munkájáért hetente 30 ezer forint értékű CBA hidegétkeztetési utalványt adnának, felháborítónak találják:

„A felajánlott fizetség mind formájában, mind összegében megalázó – ennél egy diákmunkás több pénzt keres egy gyorsétteremben a nyáron, nem is beszélve arról, hogy őt nem utalványokkal próbálnák kifizetni.”

A PDSZ a honlapján összegyűjtötte a nyári táboroztatásról a pedagógusok számára legfontosabb tudnivalókat. Így figyelmeztetnek, hogy törvény szerint a közoktatásban dolgozókat nem lehet kötelezni arra, de az egyházi és magánintézményben van lehetőség az ilyen jellegű munkavégzésre való átirányításra. Ezért azonban munkabér jár.

„Nem hidegétkezési utalvány, nem meleg kézfogás, hanem a törvény által megszabott munkabér vagy plusz szabadidő.”

Megjegyzik azt is, hogyha berendelik a pedagógust, az természetesen nem számít szabadságnak, így fizetés jár érte. A szabadság fölött a munkáltató nem rendelkezhet, és a kiadásával kapcsolatos jogszabályokat be kell tartania.

(A 30 ezer forint egy heti folyamatos jelenlétet követelő munkáért cserébe alig 200 forintos órabérre jönne ki.)

A pedagógusok még tavaly októberben kezdtek sztrájktárgyalásokba a kormánnyal, aminek kudarcba fulladása után először január végén tartottak kétórás figyelmeztető sztrájkot. Februárban és márciusban polgári engedetlenségi megmozdulásokat tartottak, azután, hogy a kormány február 11-én az éj leple alatt egy rendelettel ellehetetlenítette a sztrájkjukat.

Március 15-e után pedig többnapos, határozatlan idejű sztrájkot tartottak, aminek a választások vetettek csak véget.

Azóta kiderült az is, hogy a polgári engedetlenségi megmozdulásokban és a sztrájkban résztvevő tanárokat sorra érik az igazságtalan bérmegvonások.

Lapunk információi szerint a pedagógus szakszervezetek közös sztrájkbizottsága az új kormány megalakulását követően azonnal kezdeményezi a sztrájktárgyalások ismételt megkezdését. Ehhez azonban elengedhetetlennek tartják, hogy a korábbival szemben „döntésképes és kompetens” oktatási vezetővel tudjanak egy asztalhoz ülni.

Frissítés 13:00:

Cikkünk megjelenése után a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) eljutatta szerkesztőségünkhöz az új kormánnyal szembeni követeléseiket. Ebben kifejtik, hogy ők is fontosnak tartják, hogy önálló oktatási minisztérium jöjjön létre, amely a bölcsődétől a felsőoktatásig képviseli a nemzet jövőjét meghatározó stratégiai ágazatot a kormányon belül.

„Már régóta egyértelmű, hogy a sok területet magába olvasztó Emmi nem képes ellátni feladatát, az oktatásnak külön tárca kell, hozzáértő miniszterrel. A PSZ szükségesnek látja azt is, hogy a köznevelés és a szakképzés ismét egy tárcához kerüljön.”

A szakszervezet továbbra is követeli, hogy a pedagógusok illetményének számításánál a mindenkori minimálbért vegyék figyelembe, ez vonatkozzon a szakképzésben dolgozókra is. Követelik ezen kívül, hogy emelkedjen a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak bére is és csökkentsék a munka- és adminisztrációs terheket.

A hátrányos helyzetű településeken a pedagógusok nehéz körülmények között végzett munkájáért járó pótlékot 100 százalékos emelését és a megbukott életpályamodell újragondolást, valamint a diákok érdemi óraszámcsökkenést jelentő új alaptantervet kidolgozását is elengedhetetlennek tartják.

Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás