Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A sztrájkban résztvevők sorra számolnak be igazságtalan bérmegvonásokról, volt aki 50 ezerrel kapott kevesebbet

Ez a cikk több mint 1 éves.

Miközben a hírhedt február 11-i rendelet miatt eleve csak korlátozott módon zajlott, a szakszervezetek múlt pénteki döntése nyomán pedig az új kormány beiktatásáig felfüggesztésre is került –az oktatási kormányzat úgy tűnik, kemény retorziókban részesíti azokat a pedagógusokat, akik részt vettek a márciusi sztrájkban. Egy neve elhallgatását kérő budapesti tanár arról számolt be az RTL Klub híradójának, hogy bár összesen csak négy napot kívánt sztrájkolni – és a diákjaira való tekintettel akkor is csak néhány kiválasztott tanóra során – mégis,

3 teljes napnyi bérét vonták le tőle, ami körülbelül 36 ezer forintos fizetéscsökkenését jelent.

Az RTL-nek nyilatkozó pedagógus elmondása alapján ez már akkora bevételkiesésnek számít, hogy a következő hónapban a családjával el kell gondolkodnia azon, „mikor mit esznek”, illetve, hogy mennyit költenek ruházkodásra. Az érintett tanár jogi lépéseket is fontolgat, mivel már előre jelezte a munkáltatójának, hogy csupán pár óra erejéig kíván részt venni a sztrájkban, így semmi nem indokolja azt, hogy akkora összegtől essen el, mintha három teljes napon át tagadta volna meg a munka felvételét.

Az oktatásért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma a kereskedelmi csatornának elmondta, hogy a sztrájkban való bérlevonás a tényleges munkabeszüntetés mértékének megfelelően kerül meghatározásra. Ennek ellenére Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökségi tagja szerint

a velük a fizetéscsökkenés ügyében kapcsolatba lépő, több mint 100 pedagógus közül sokan számoltak be igazságtalan levonásokról és volt, aki 50-60 ezer forinttal kevesebbet kapott kézhez a hó végén.

A szakszervezeti vezető szerint ez azért fordulhatott elő, mert egyes munkáltatók annak ellenére jelentették le egész napokra a sztrájkot, hogy az valójában csak néhány óráig tartott. A PDSZ ezért arra kéri az ilyen igazságtalan bérmegvonásban részesülőket, hogy lépjenek velük kapcsolatba annak érdekében, hogy a szakszervezet megkereshesse a kérdés intézmények vezetőségét. Az érdekvédelmi szervezet azt ígérte, akár bíróságra is kész venni a megítélésük szerint jogszerűtlen fizetésmegvonások ügyét.

Egyébként nem ez az egyetlen eszköz,  amellyel a kormányzat revansot kíván venni az oktatási szférát az elmúlt években érintő legnagyobb munkabeszüntetési akció résztvevőin. Ahogyan azt már korábban megírtuk,

a polgári engedetlenségben és pedagógussztrájkban részt vett pedagógusokat arról értesített a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy szüneteltették az egészségbiztosítási jogviszonyukat

– állítják a pedagógus szakszervezetek.

Annak ellenére történt ez, hogy az érintettek nem egész nap, hanem csak néhány órán át sztrájkoltak – írja a 24.hu híroldal a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös levele nyomán. A munkáltatóknak címzett, de több laphoz és online oldalhoz is eljutott levélben az érdekképviseletek azt írták:

„A NAV-tól és a Kormányhivatal Egészségbiztosítási Főosztályától szerzett információ alapján egyértelmű, hogy amennyiben a munkavállalótól egész napra vonnak le bért, illetve ha a NAV a fent említett tájékoztatót küldte a munkavállalónak meg az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megszűnéséről és a járulékfizetési kötelezettségről, egyértelműen a munkáltató intézkedett jogellenesen.”

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a 24.hu kérdésére megerősítette a nyílt levélben foglaltakat. Azt mondta, hogy több szakszervezeti tag is kereste őket a problémával. Ám egyelőre nem tudni, hogy a munkáltatók gyakorlata általános volt-e, vagy csak pár pedagógust érint.

Címlapkép: Juhász Vanessza / Mérce