Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Van-e még esélye az MSZP-nek megújulni? Az elnökségért induló Ujhelyi Istvánt kérdeztük

Ez a cikk több mint 1 éves.

A sok újítási kísérletet megélt Magyar Szocialista Pártot ezúttal a párt Európai Parlamenti képviselője, Ujhelyi István reformálná meg. Április 24-én, Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy elindul a párt elnöki pozíciójáért és új nevet is adna az MSZP-nek: „Esély”. A részletekről e-mailben kérdeztük a politikust.

„Az én programom nem hozzájuk képest más, hanem az MSZP elmúlt harminchárom éves történetéhez képest más. Egy radikális, tabudöntő újjászületés programja” – ígéri az elnökjelölt, válaszolva arra a kérdésre, hogyan ítéli meg társelnöki elődei, Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan munkásságát.

Mérce azt a kérdést is feltette az EP-képviselőnek, hogyan egyeztetné össze Brüsszelben és Strasbourgban zajló politikai munkáját az MSZP országos hálózatának megújításával, a magyarországi vidékjárással. Ennek kapcsán Ujhelyi azt írta, „nálam a nap nem huszonnégy, hanem jóval több órából áll” és „eddig is az egyik legaktívabb politikus voltam, ez ezután sem fog változni”.

Az elnökjelölt állítja, „még mindig az MSZP-nek van a legszélesebb és leginkább működő hálózata az országban”, ugyanakkor arról is ír, hogy „esélykörök” megalakításával vonzaná be a kampányban aktív civileket az MSZP országos hálózatába.

„Ennek tartalmi és technikai részletei már a
megvalósításra várnak”, tette hozzá.

„Régóta kutatom és elemzem európai szociáldemokrata, baloldali és zöld pártok működését, hogy inspirálódjak. Számtalan jó példa van a flamand szocdemektől a spanyol kormánypártiakon át az alapvetően szintén baloldali politikát folytató skót nemzeti pártig” – mondta el Ujhelyi arra a kérdésre válaszolva, hogy mely szervezeteket tartja követendő példának.

Arról kétértelműen fogalmazott a politikus, hogy mindez egyet jelent-e azzal, hogy az MSZP ezentúl minél nagyobb önállóságra fog törekedni. Elmondása szerint „az ellenzéki pártok az elmúlt időszakban feloldódtak egymásban, ezért nekünk most a saját értékrendünk szerinti önállóságunkat kell építeni, miközben nyilván találkozunk majd a hosszú menetelés későbbi szakaszában kialakuló stratégiai együttműködésekben„.

Ujhelyi egyúttal a 2022-es összefogás programja és a baloldali program fontossága mellett is érvelt. Szerinte „az ellenzéki összefogás programja egy erős, sok vitát megélt és kiérleltprogram, amelyre mindannyian büszkék lehetünk„, valamint „…kifejezett célom, hogy az Esély legyen az a közösség, amely asztalra teszi és érdemben megvitatja a négynapos munkahét megvalósíthatóságát, illetve kiprésel az aktuális kormányból egy hatékony és előremutató rákellenes stratégiát, majd annak végrehajtását. Olyan ügyekről beszélünk, ami a magyar embereket húsbavágóan érinti.”

Bár utóbbi mondatainak némileg ellentmond az az állítása, hogy „unalmas szlogen volt az elmúlt évek elvesztett választásai után, hogy baloldali fordulatra és még balosabb politikára van szükség, jobb kommunikációval.” Pár sorral odébb azonban újfent megvédi a baloldali fordulatot és a még balosabb politikát: „egy jól működő és sikeres szociáldemokrata közösség az embert helyezi a középpontba, nem pedig az ideológiát.”

Címlapkép: MTI/Soós Lajos