Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Aligai civilek szerint csak a befektető jóindulatán múlik, hogy le lehessen jutni a Balatonhoz

Ez a cikk több mint 1 éves.

A Pro-Mot Hungária Kft. a múlt héten tájékoztatta az aligai polgárokat, hogy – nagyúri kegyként – az idei szezonban nem zárják el a partot a nagyközönség elől. Ám az aligaiak nem ezt várták” – írja közleményében az Aligai Fürdőegyesület (AFE). A civilszervezet szerint ugyanis a Balaton-parti község lakói azt várják, hogy a tulajdonviszonyokat rendező szerződést végre elfogadják,

és ne a befektetők jóindulatán múljon, hogy a magyar állampolgárok lejussanak a Balaton partjára.

„A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő álláspontja szerint a közterületek közterületként történő nyilvántartásba vételéhez már csak a Pro-Mot nyilatkozata hiányzik. Kérjük, nyilatkozzanak végre”

-írja az AFE. Kérik, hogy a Pro-Mot álljon végre szóba az aligai polgárokkal, A civilszervezet úgy véli, hogy amíg a cég közleményeiben azt állítja, a fejlesztéseket a nagyközönség érdekében tervezik, addig egyelőre csak annyit tudni, hogy az ikonikus aligai partfalat le akarják rombolni, valamint, hogy a parti területeket máris parcellázták, a nagy haszonnal kecsegtető eladás érdekében.

„Az aligai polgárok és egyesületünk akár még partnerek is lehetnek a parti területek szebbé és jobbá tételében, feltéve, hogy a befektetők igénylik ezt.

Azt kérjük, hogy – a sajtóban üzengetés helyett – a befektetők és a Pro-Mot tartson legalább egy fórumot, melyen ismertetik a terveiket, és amelyen megismerhetik azt is, hogy mit szeretnének az aligaiak.” 

Amint arról a múlt héten beszámoltunk, a Fidesz-KDNP harmadik kétharmados győzelme után gyorsan megkapta a környezetvédelmi engedélyezést a volt pártüdülő helyére tervezett gigaberuházás.

Ez az engedély volt a helyiek utolsó mentsvára – ugyanis ők továbbra sem kérnek a beruházásból. Korábban, január 24-én épp a tervezett üdülőkomplexum környezetvédelmi hatásvizsgálata ügyében tartott  közmeghallgatást a Somogy megyei kormányhivatal, ott világosan kiderült, miért kifogásolják a helyiek a beruházás környezeti terhelését (is). Az eseményről részletesen beszámoltunk.

A környezetvédelmi engedély megadása utáni elkeseredett civil hangokra reagálva, a Népszava megkeresésére  jelentette ki az átépítést végző Pro-Mot Hungária Kft. tulajdonosa, a Bayer Construct Zrt., hogy a balatonvilágosi lakók és üdülőtulajdonosok „természetesen továbbra is a megszokott kondíciókkal látogathatják a strand területét”. Hozzátették azt is:

„Társaságunk elkötelezett abban, hogy Balatonvilágoson olyan össztársadalmi hasznot jelentő beruházást valósítson meg, amely nem csak a helyi, de a szűkebb régióban élő emberek életében is pozitív változásokat hoz majd”

Erre reagált most az Aligai Fürdőegyesület.

Az egykori Club Aliga területén zajló NER-es beruházásokról, szálloda- és üdülőkomplexum-fejlesztésekről, valamint az ezt övező társadalmi ellenállásról számos korábbi cikkünkben is beszámoltunk, melyek itt érhetők el.

(MTI, Mérce)

Címlapkép: Mérce