Sikerült elkerülni az elhelyezés nélküli újpesti kilakoltatást, új bérlakásba költözhet az érintett
Az LMP-s alpolgármester nem kívánt részletesen nyilatkozni az ügyben, de elmondta, hogy szerinte a családnak is az érdekében állt az eljárás.
Az LMP-s alpolgármester nem kívánt részletesen nyilatkozni az ügyben, de elmondta, hogy szerinte a családnak is az érdekében állt az eljárás.
Összezárnak a kollégáikért, ha újabb retorzió éri őket. Várják a további csatlakozó pedagógusokat és iskolákat.
Van olyan tankerület, ahol úgy kaptak átlagosan 1,2 millió forintos jutalmat az ott dolgozók, hogy a körzet másfél ezer tanára egyetlen forint extrapénzt sem kapott.
Ma már „az érintettek bevonása” olyan szókapcsolat, amely nélkül nem kerülhet pecsét egy pályázatra sem.
A Magyar Nemzet szerint a „baloldali” önkormányzatok „élen járnak a kilakoltatásokban”. A Fidesz fővárosi szervezete A Város Mindenkiét hiányolja a „baloldali” önkormányzatok által kezdeményezett kilakoltatások elleni fellépésből. Válaszolunk.
Újpest Önkormányzata 2022. október 19. szerda délután utcára tenne egy rászoruló újpesti polgárt. A Demokratikus Koalíció polgármesterei moratóriumot hirdettek az önkormányzati bérlakásokból történő kilakoltatásokra az általuk vezetett kerületekben.
A hírportál szerkesztősége attól tart, a Napi.hu is az Index sorsára jut.
Az újpesti városvezetés vagy a saját működését sem ismeri, vagy szándékosan állít valótlanságokat egy holnapi kilakoltatással kapcsolatban.
A Pest Megyei Kormányhivatal szerint a Ferencvárosi Torna Club kiemelt beruházása ügyében nincs szükség környezeti hatásvizsgálatra.
A TEVA dolgozói megelégelték, hogy a cég a gazdasági visszaesésen nyerészkedik
Bárki győzzön is, egyre kevésbé világos, mit is jelentene a háború megnyerése Ukrajnában.
Holott megtörtént, állítják.
Az ENSZ vizsgálódik. Törökország és Görögország egymást vádolja.
Kedden általános sztrájk lép életbe.
Az újpesti polgármester szeptember 28-án megszavazta azt a fővárosi közgyűlési határozatot, amely az önkormányzati bérlakásokból történő kilakoltatások azonnali leállítását kezdeményezte. Most mégis kilakoltatna egy újpesti lakost.
Akad köztük olyan, aki havonta 300 órát kénytelen dolgozni.
Éles ellentétben a magyarországi helyzettel, az erdélyi oktatáspolitikát nem könnyű kritizálni, hiszen az intézményi építkezés valós és akut közösségi igényekre ad választ.
A tűzifa még sokáig velünk marad. A kérdés az, hogyan érhető el, hogy ebbe ne fulladjon bele az ország.
A kormánymédia nem válogat, amikor emberek lejáratásáról van szó.
Teljes mértékben támogatják a pedagógusok követeléseit, polgári engedetlenségi akcióikat, és az október 14-re tervezett országos tanársztrájkot.
Egyszer megkérdezném Nádas Pétert, hogy nem érezte-e néha árulásnak, hogy ennyire artikulált szöveget teremtett a megjeleníthetetlenből…
A Széchenyi térre vonuló tanárokat és diákokat arról kérdeztük, mit gondolnak Gulyás Gergely ígéreteiről, és arról, hogy a kormány elhanyagolja az oktatást.
Október 5. óta egyre inkább világos, hogy ez az egész tüntetéshullám nem csupán a bérekről szól, hanem a diákok és a tanárok szabadságáról.
A polgármester rászorulóknak adott kedvezményes burgonyát egy héttel azután, hogy az idős, betegeskedő asszonyt utcára rakta.
Az irodalom utáni korban élünk, és Nádas Péter életművében tettenérhető az átmenet.
Gajzágó József felsorolta a diákok négy pontját.
Legkésőbb előző nap kellett volna döntenie a tankerületnek.
A tankerületek keménykedése Zalaegerszegen is átütötte az ingerküszöböt: jó rég nem volt hasonló méretű tüntetés a városban. Interjúnk egy helyi tanárral.
„A fenyegetésekből nagyobb düh lesz, a nagyobb dühből pedig nagyobb tüntetés.” Videóinterjúnk a mozgalom elnökségi tagjával.
Sok más tanár mellett őt is kirúgással fenyegették meg egy lakcímére kiküldött levélben.