A szélsőjobboldali – és a délibábos türk-hun-szittya-sumér-kurultájos-barantázó, fajbiológiai, oltásellenes, antiökologikus áltudománnyal és a bolond Kásler miniszterrel szövetségben történő – rombolás egyaránt pusztít régit és újat, jót és rosszat, úgyszólván mindent, ami a civilizációhoz tartozik.
Az elmúlt években az Orbán-rezsim nagyon sok energiát fektetett abba, hogy miközben egyenlőtlenné formálta a játékteret, a demokrácia látszatát fenntartsa. Az utóbbi egyre kevésbé megy.
A rabszolgatörvény-ellenes magyarországi mozgalom továbbra is törékeny, erre utal legalábbis, ha azt a lengyel és francia helyzettel vetjük össze. Ugyanakkor van remény a megszilárdulásra is.
Abban a nagyon fontos kérdésben, hogy egy tanuló csúnyán beszél, nyilvánosan állást kell foglalni, de a közoktatást valóban érintő témákban nem?
Az „itt írd alá” kezdetű mondatok országában, az „aki nem írja alá a szerződésmódosítást, az holnap repül” világában erősen kérdéses, hogy az önkéntesség mennyire reális.
Ma igenis szükség van rombolásra, szükség van a túlzásokra, a destruktív szenvedélyeinkre, mert ma nem lokális anomáliák jelentik a kihívást egy magamfajta liberális számára, hanem a zsarnokság egész rendszere.
Több szakszervezet számolt már be arról, hogy a vállalatok igenis alkalmazni fogják a rabszolgatörvényt.
A jogászgyerek úgy képzeli, hogy majd a dolgozó odamegy, és érvényesíti a jogait, a valóságban meg az van, hogy jól seggbe rúgják… a törvénnyel kitörölheted a segged, mert az nem a munkavállalót, hanem a munkáltatót védi.
Akármi lesz is, mozgalmas, küzdelmes idők előtt állunk, melyben a baloldaliak végre kiléphetnek a hosszan tartó depresszió állapotából…
Beauvoir a nő helyzetének enciklopédikus rajzával a társadalmi nemek tudománya alapjául szolgált, „A második nem” ma is a legjobb átfogó mű e területen, maga a biológiai nem (sex) és társdalmi nem (gender) megkülönböztetése is visszavezethető rá.
