Az elektronikus zene 1970-es évektől történő térnyerése és népszerűsége arra mutat rá, hogy a zaj is lehet végcélja a művészi önkifejezésnek, és ebben az értelemben az esztéták ítéletei másodlagos jelentőségűek.
Az abúzusügyek további eltussolására történik kísérlet akkor, amikor előkerül az az érv, hogy a klerikusok által elkövetett szexuális visszaélések oka a dekadens liberális nyugati társadalom vagy éppen a ’68-as szexuális forradalom.
A sorozat ítélete a hatalomról, valamint a vele járó elnyomásról és háborúról meglehetősen egyértelmű: a „nép” passzív elszenvedője az uralomnak; a nemesi házak jó része megsemmisül; a királyok hullanak, mint a legyek.
Az izraeli politika az illiberális demokrácia állatorvosi lovává lépett elő: meddig igazolhat a demokratikus választói akarat nyilvánvaló jogsértéseket?
A 2016-os év őrülete ellenére a Wikileaks alapítóját megilletné a szivárogtatók védelme, hiszen nélküle és társai nélkül ma egészen máshogyan gondolkodnánk az USA-ról, a globalizációról és a birodalmi elnyomásról.
2010 óta, vagy ki tudja már, mióta, évről évre, választásról választásra ugyanabban az ördögi körben találjuk magunkat, ha az ellenzéki politikára nézünk. Ugyanazok a szövegek, ugyanazok a konfliktusok (még ha néha változik is a szereposztás), ugyanazok a hibák, ugyanaz a bohózat, és hát ugyanaz a végeredmény is.
A keresztény Európáért való félelem faji politika, ha a keresztény európait úgy fogja fel, mint a puszta biológiai létéért az ellenséges és vad természeti világgal szemben küzdő szubjektumot.
Csendes forradalom zajlik a pénzügyi szolgáltatások terén, ahogy fokozatosan valamennyi banki privilégiumot felszámolják és demokratizálják az új szereplők.
Bernard-Henri Lévy megpróbálta a „barbár” Orbánt jobb belátásra bírni, hiszen tudja ő, hogyan kell beszélni az ilyen „zsebdiktátorokkal”!
Komoly kihívót kapott idén Benjamin Netanjahu, leváltása azonban a választás napján is kétséges.