„Karácsony Gergely még plakátot készíteni is alkalmatlan – fotó” címmel került ki az Origonak nevezett nem túl éleslátású kormányzati hírportálra egy cikk.
A valós és konstruált szükségleteink közötti különbség felismerése létfontosságú, a fogyasztásunk valódi szükségleteinkhez alakítása politikai tett is egyben.
A Sorsok Háza olyan „kiszervezett” nemzeti múzeumnak ígérkezik, mely reflektálatlanul használ majd kortárs technológiákat konzervatív-vallásos céljai megtámogatására.
Az államnak még a kapitalista rendszerben is az lenne a feladata, hogy társadalmi osztálytól függetlenül minőségi közoktatást biztosítson mindenkinek, nem pedig az, hogy magániskolákat támogasson a gazdagok érdekében, és az egyházra bízza egyre több és több gyerek nevelését.
Belefásult-e már az izraeliek többsége Netanjahu miniszterelnökösködésébe, amely a banánköztársaságok bohózat jellegű botrányait vegyíti véresen komoly autoriter és egyre nyilvánvalóbban rasszista elemekkel?
A húsadó egyszerre illeszkedik a nyugat-európai trendekbe, betalál az állatvédőknél, betalál a környezetvédőknél, és közben még az államkincstárat is gyarapítja. A szegényeket pedig most is semmibe vennék.
Furcsa világ az, ahol az ilyen szavakat is el kell viselnünk, és a végén még csak le sem mond senki.
Rajk Laci – tudtán kívül talán – őrületbe kergette azokat, akik úgy látták, hogy neki nem lenne szabad boldognak, szabadnak és alkotónak lennie, hiszen a sorsa kizárni látszott ezt a lehetőséget.
Az édesapja temetésén láttam először. Hét éves volt, én tizenhét.
Ha van még értelme rögzíteni ilyesmit az Orbán-rezsim tizedik évében: ez újabb szintlépés.
