Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem maradtunk következmény nélküli ország, ne is legyünk többé az

Ez a cikk több mint 4 éves.

Bár volt olyan elemző ismerősöm, aki már a délután folyamán ellenzéki győzelmet jósolt, de ilyen elsöprő sikerre senki sem számított. Megyékben, nagyvárosokban, egyéni körzetekben is óriási sikert ért el az ellenzék. Kivéve a megyei listákat, a kistelepüléseken a Fidesz tarolt.

Nyilván már közhely ma reggelre, hogy a Borkai-ügy hatása eredményezte azt, ami történt. De ez ennél többet jelent.

2010 óta talán először egy korrupciós ügy nem következmények nélkül ment le. A magyar nép, legalábbis  a városokban élő része tett arról, hogy ne maradjunk következmények nélküli ország.

De van, amikor a siker nehézség is. Brutálisan túlnyerte magát az ellenzék. Ma elképzelhetetlen, honnan lesz ennyi főosztályvezető, adott esetben jegyző, városvezetésre alkalmas ember a semmiből elővéve.

Az ellenzék brutálisat nyert tehát. De a kedves politikusoknak ma alázatot kell tanúsítaniuk, mert bár kellett az elvégzett munka és a kampány a sikerhez (jól látszik, melyik budapesti kerületben bukott az ellenzék, és elég sok helyen ez összefüggésben van az elvégzett munkával) – de azt is érdemes belátni, hogy ez a siker valójában azért nem teljesen az ellenzéki kampányok és stratégák óriási győzelme.

Persze nem tudjuk, mi lett volna a Borkai-ügy nélkül a vége, de most óriási, talán sok esetben nem is megérdemelt bizalmat kaptak ezek az ellenzéki politikusok, és ezzel a bizalommal nem kéne visszaélni.

Lehetne kezdeni például a kispesti ügyek kivizsgálásával.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton