Válságos helyzetbe került október közepén a budapesti belgyógyászati ügyeleti ellátás és a betegek elhelyezése – írta meg október 15-én a Medicalonline, majd Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter is megerősítette a hírt. A miniszter közölte, „ennek egyik fontos oka, hogy jelenleg számos olyan beteg fekszik a fővárosi kórházak belgyógyászati osztályain, köztük hajléktalan emberek is, akiknek elsősorban nem egészségügyi, hanem szociális ellátásra lenne szükségük.” A helyzetre Karácsony Gergely főpolgármester is reagált, mindössze annyival, hogy a főváros hajléktalankórháza 20 plusz férőhellyel vesz részt a krízis megoldásában. Miközben ezzel egy újabb ügyben válhatnak a közbeszédben bűnbakká a hajléktalan emberek, az egészségügyet és a szociális ellátórendszert is még jobban egymásnak feszíti a kormányzati reakció.

A miniszter posztja szerint a minisztérium, az OKFŐ, az OMSZ, a budapesti kórházak vezetői, a szociális intézmények és a hajléktalanellátás szereplői összehangoltan dolgoztak a helyzet rendezésén.

Az idilli együttműködés képét ugyanakkor némileg árnyalta Budapest legnagyobb hajléktalanellátó intézménye, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szerdai Facebook-posztja, melyben többek közt az ágazatok egymás ellen fordítását nehezményezték és az ellátórendszer anomáliáit, az idősgondozás hiányának egyre nagyobb problémáját részletezték.

A BMSZKI szerint az egyik probléma, hogy kölcsönös az egészségügy és a szociális ágazat közötti meg nem értés az ellátórendszerek logikája, a szabályozottság, a finanszírozás kérdéseiről. „Mivel nagyon régóta nincs érdemi párbeszéd, nagyon keveset tudunk egymás munkájáról, nehézségeiről, erőfeszítéseiről” – fogalmaznak.

A tavasz óta egyre csak fokozódó „közterületi krízis” – vagy ahogy több önkormányzat pusztán rendészeti szempontból közelíti meg: „közbiztonsági krízis” – és a belgyógyászati ellátás összeomlása folyamatosan jelzi, hogy időszerű volna az egészségügyi és a szociális ellátások együttműködésének kialakítása.

„Társadalmi érdek, hogy a lehető legtöbb ember hozzájusson a szükséges ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz úgy, hogy közben mind a szociális, mind az egészségügyi szektorban dolgozó szakemberek azt érezhessék: ehhez hozzá tudják tenni a maguk eszközeit és nem a másik munkáját végzik.”

Az intézmény arra is igyekszik rávilágítani, miért nem állja meg a helyét az arra való utalás, hogy ápolásra nem szoruló hajléktalan emberek foglalják a kórházi helyeket.

Az október közepi súlyos fővárosi ellátásszervezési válság hátterében számos különböző jelenség áll: orvos és szakdolgozó hiány, calicivírus-járvány miatti kapacitáskiesés, a hosszú ápolási igényű, illetve szociális okokból el nem bocsátható betegek nagy száma stb. – emlékeztet a BMSZKI.

A helyzetről elsőként beszámoló Medicalonline információi szerint mintegy 750 belgyógyászati beteg elhelyezése vált problémássá, köztük hozzávetőleg 200 hajléktalan emberé. Az érintettek pontos számáról, illetve arról, hogy közülük hányan szorulnak még aktív kórházi kezelésre és hányan várnak tartós ápolási vagy szociális elhelyezésre, nem kapott hivatalos adatot a lap.

„Az elhanyagolt állapotú, hozzátartozó nélkül kórházba, SBO-ra kerülő betegek ellátása olyan többletterhet ró az egészségügyre, amivel a jelenlegi forráshiányos rendszer alig-alig tud megküzdeni.

Ez azonban független attól, hogy valaki a saját lakásából kerül be elmagányosodva a rendszerbe, vagy egy szállóról, utcáról.

És ugyanúgy nem biztosított a szociális gondozó jelenléte a hajléktalanszállásokon, mint az egészségügyi intézményekben” – reagált a BMSZKI.

Kiemelik: a hajléktalanellátó intézményekben így is tömegével élnek olyan emberek, akiknek jóval magasabb szintű egészségügyi ellátásra, ápolásra, gondozásra volna szükségük, mint amihez jelenleg hozzáférnek.

A BMSZKI az elmúlt 30 évben számos egészségügyi ellátást alakított ki a saját intézményrendszerén belül a háziorvosi ellátástól kezdve egészen a traumatudatos nőgyógyászatig.

Mint írják, ennek a párhuzamos rendszernek a kiépítése a szociális szakmán belül is folyamatos vita tárgya volt – végül azért győzött ez a koncepció, mert a hajléktalan betegek sok esetben nem jutottak egészségügyi ellátáshoz.

„Ez a párhuzamos ellátórendszer azonban nem lehet indok arra, hogy erre hivatkozva küldjenek el valakit bármelyik egészségügyi intézményből. Ezt sem ezen intézmények kapacitásai nem alapozzák meg, sem az egészségügyi jogszabályok nem teszik lehetővé.”

A hajléktalan lakosság krónikus ellátására 2008-ban országosan két intézmény lett kijelölve: a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), illetve az Oltalom Karitatív Egyesület, 8-10 ezer hajléktalanságban élő ember (és összességében nagyjából 2,5 millió lakhatási szegénységben élő ember) szükségleteit azonban nyilvánvalóan nem képes ellátni két kórház.

„A BMSZKI 50 ágyas krónikus belgyógyászati és 23 ágyas ápolási osztályt működtet a Szabolcs utcában, a köznyelv ezt az intézményt ismeri „hajléktalankórház”-ként.

Ezen a 73 ágyon kicsiben ismétlődik az, ami az egész fővárosban: az itt ellátott állampolgárok is ugyanazokért a férőhelyekért „versengenek”: a tartós bentlakásos intézmények férőhelyeiért (hiszen a hajléktalanellátás csak átmeneti elhelyezést jelent és ahogy fent kifejtettük nem nyújt ápolás-gondozást).”

Az intézmény szemléletes adatokat is hoz: a BMSZKI-ban 2026 szeptemberében 134 fő várakozott idősek, pszichiátriai betegek vagy hajléktalanok otthonába, köztük 27 kerekesszékes ember. Ők azok a magukat ellátni már nem képes emberek, akiknek az elhelyezési kérelme már el lett indítva.

„Tehát míg a sajtóhírek szerint a budapesti kórházakban 200 olyan hajléktalan ember van „beragadva”, akik akut egészségügyi ellátásra már nem, de ápolás-gondozásra nagyon is rászorulnak, addig csak a BMSZKI-ban van 134 olyan hajléktalan ember, akinek a rendszer már elismerte a szükségletét a tartós bentlakásos elhelyezésre, de nem tudja ezt számára biztosítani!”

Emellett nagyon sokan tartós gondozásra, ápolásra szorulnak, de a kérelmüket még nem tudták beadni, mert hónapokba telik például, amíg egy súlyos demenciával élő ember kijelölt gondnokot, gyámot kap, aki a hivatalos ügyeit intézheti. De tipikus az is, hogy a többszörös diagnózissal rendelkezők esetében nincs megfelelő ellátóhely, a szóba jöhető intézmények előre jelzik, hogy be se adják a kérelmet, mert nem tudják felvenni őket. És vannak, akik hospice-ra várakoznak – írják.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem látják el ezeket az embereket élethosszig a hajléktalan-ellátó intézmények, miért kell őket tartós bentlakásos ellátáshoz segíteni?

Mert a hajléktalan embereket fogadó intézmények túlnyomórészt átmeneti ellátást nyújtanak, jogszabályban meghatározott ideig. Az éjjeli menedékhelyeken és a hajléktalan személyek átmeneti szállásain ugyanezen jogszabályok szerint önellátására képes hajléktalan emberek láthatók el.

Az ellátórendszer válságára világít rá az is, hogy ennek ellenére is tömegével látnak el olyan embereket – jogszabályi keretek, finanszírozás és elegendő számú egészségügyi, ápolási, pszichiátriai szakértelemmel rendelkező szakember nélkül –, akik minden más ellátási formából kiszorulnak.

Ahogy a BMSZKI is felhívja a figyelmet, a krízis nem most alakult ki: elöregedő társadalomban élünk, és ez a szakértők jelenlegi becslései alapján legalább 2050-ig így is marad. Vagyis alapvetően az idősellátás megszervezésére lenne szükség, legyen szó akár hajléktalan, akár elmagányosodott, akár családtagjaik – javarészt dolgozó és a háztartási munkák nagy részét is elvégző nők – által önerőből ápolt emberekről.

Az adatok azt mutatják, hogy az állam az elmúlt években fokozatosan csökkentette az egészségügyi ellátórendszerben biztosított tartós ápolásra fordított kiadásait. A NEAK adatai szerint 2020 és 2025 között több mint 500 krónikus ágy szűnt meg a fővárosban, így nem is csoda, hogy mára ennyire súlyos lett a helyzet. „Bár ezek az emberek nem feltétlenül a szükségleteiknek leginkább megfelelő ellátást kapták, a viszonylag sok krónikus ágyon jobban eloszlottak, és így több idő jutott a megfelelő további elhelyezés megszervezésére.”

Miközben az egészségügyben csökkentek a kapacitások, történt ugyan egy olyan intézkedés, ami szakápolási központok létrehozásával kapacitásokat adott át az egészségügyből a szociális ellátórendszer számára, de ezek nem jelentettek valódi ágyszámbővítést, csak egyik rendszerből a másikba való átcsoportosítást.

„Ha az egészségügyi rendszerben csökken a tartós ápolás kapacitása, miközben a szociális ellátás férőhelyei nem bővülnek érdemben, elkerülhetetlenül torlódás alakul ki a két rendszer határán” – szögezik le.

A BMSZKI az egészségügyhöz és a döntéshozókhoz fordulva végezetül azt kéri, tekintsenek végre valódi partnerként a szociális ellátásban dolgozókra, mert a jelenlegi krízisből csak olyan szektorközi együttműködés jelenthet kiutat, amelynek középpontjában a betegek és a segítségre szoruló emberek szükségletei, valamint az ezekhez igazodó ellátás áll.

Bár az intézmény erről nem tesz említést, érdemes azt is megjegyezni, a Tisza-kormány mindeközben a budapesti „közterületi krízist” kisbuszos akciócsoporttal próbálta feltérképzezni, illetve orvosolni, ami számos szociális munkás ellenérzését váltotta ki. A Mércének nyilatkozó szociális munkások egyöntetűen azt mondták: annak, aki a szociális ellátórendszeren akar segíteni, tulajdonképpen mindegyik másik ellátórendszernél kell kezdenie. Jelenleg a hajléktalanellátásnak kell ugyanis befogadnia a pszichiátriai, egészségügyi, idősellátási és gyermekvédelmi rendszer hiányosságai miatt utcára került embereket.