Csoportos leépítésről mutatott be információkat Komjáthi Imre, a MÁV cáfolja, hogy így lenne
Komjáthi Imre MSZP-alelnök és a vasutas szakszervezetek is beszámoltak egy erről szóló, hétfői furcsa levélről.
Komjáthi Imre MSZP-alelnök és a vasutas szakszervezetek is beszámoltak egy erről szóló, hétfői furcsa levélről.
Év eleje óta nem sikerült megállapodni a béremelésekről, fogy a dolgozók türelme.
Úgy tűnik, teljesen elengedi a kormánypárt a békési kiskirály, Simonka György kezét.
Az alaptalan démonizálás és az egyoldalú tájékoztatás ezúttal nem maradt büntetlenül.
Bár lehetősége lett volna az Országos Mentőszolgálatnak, hogy engedélyezze az ellenzék közös budafoki jelöltjének, hogy a kampány idejére fizetés nélküli szabadságra menjen, ezt nem tette meg.
A román miniszterelnök minden tiltakozása ellenére a román korrupcióellenes főügyész elnyerte a szavazatok többségét.
Erős mondatok hangoztak el a házelnök szájából az augusztus végén megrendezett Reformátusok Szárszói Konferenciáján.
A jelenlegi törvény 1938 óta van érvényben.
Nem túl sok az az évi nyolc százalékos béremelkedés.
Egy éjszaka alatt több száz tűnt el.