Tarlós István nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe
A 71 éves volt főpolgármester befejezi.
A 71 éves volt főpolgármester befejezi.
Önként távozik a pártból, a polgármesteri széket viszont nem adja.
Úgy tűnik, hamarosan elkezdődhetnek a sokmilliárdnyi adóforintból támogatott debreceni BMW-gyár építési munkálatai.
Az Akadémiai Dolgozók Fórum magyarázatot vár arra, hogy miért parolázik a „független és autonóm” ELKH új vezetője a kurdok elleni népirtás elkövetésével vádolt Recep Tayyip Erdoğannal.
Sokan attól tartanak, vagy épp abban reménykednek, hogy Katalóniában forró őszt hoz a 9 vezető egyenként 9 és 13 év közötti börtönbüntetése.
A Lewica három párt – a posztkommunista baloldal, a baloldali-liberális Tavasz mozgalom, illetve a Podemos mintájára alapított Razem – koalíciójaként jött létre, és vezetői 8-10 százalék körüli eredményre számítottak. Így a mostani eredmény egyértelmű siker számukra.
Szegény magas részvételi arány is nagyjából már arra a szintre jut, mint az ellenzéki összefogás. Az ellenzéki közvélemény megváltóként kezeli a magas részvételt. Pedig ez nincs így.
A Yeni Safak nevű török kormánypárti lap „sikeres műveletnek” titulálta az arabok, a keresztények és a kurdok egyesítésén dolgozó, fegyvertelen nő meggyilkolását.
Már körülbelül két tucat autóipari cég jelezte, hogy elkezdték rábírni dolgozóikat a tavalyi rabszolgatörvénnyel bevezetett évi 400 órányi önkéntes túlórázásra.