Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Borkai bejelentette: kilép a Fideszből, de marad Győr polgármestere

Otthagyja a Fideszt, de polgármesterként pozícióban marad Borkai Zsolt, Győr frissen megválasztott városvezetője, aki az önkormányzati választási kampány hajrájában országos vihart kavaró korrupciós botrányba keveredett. A kormánypártból való távozást az exolimpikon politikus maga jelentette kedden délelőtt egy sajtótájékoztatón.

„Nem kell, hogy morális hátrányt hozzanak a vele kapcsolatos történések a Fideszre”, ezzel indokolta kilépését, a győriek vasárnapi döntésére hivatkozva azonban nem mond le polgármesteri székéről, független városvezetőként folytatja tovább.

Hozzátette: a jövőben közösen dolgozik majd a Fidesz-KDNP-frakcióval, erről egyeztetett is a Fidesz vezetésével. Az ötéves önkormányzati ciklust szándékozik kitölteni. Mint mondta, nem is akarta, és nem is teszi meg, hogy egy ilyen felhatalmazás mellett visszalépjen, és a győriek bizalmát ne vegye figyelembe.

Megköszönte a győrieknek, hogy „botlása” ellenére bizalmat szavaztak neki.

A sajtótájékoztató után a jelenlévő újságíróknak nem volt lehetőségük kérdéseket feltenni.

A város régi-új polgármesterét vasárnap 44,33%-kal választották újra a győriek, ellenzéki riválisa, Glázer Tímea szorosan mögötte, 42,86%-kal végzett. Borkai győzelméhez hozzájárult a helyi jobbikosok utolsó pillanatos kilépése az ellenzéki együttműködésből is őt segítette. A győri ellenzék a szavazatok újraszámlálását követeli.

A Fidesz győri polgármesteréről október elején egy névtelenül írt blogon jelentek meg felvételek, amint egy szexpartin vesz részt egy luxusjachton. A kormánypárti városvezetőről aktus közben készült képet és videót posztoltak, és kábítószer-használattal, valamint korrupcióval is megvádolták. Borkai Zsolt péntekre már meghirdetett egy sajtótájékoztatót, amely végül azonban elmaradt.

Borkai távozásáról a kormánypártból már hétfőn írt a Magyar Nemzet: a kormánylap szerint szerint az épp külföldön tartózkodó Orbán Viktor kérésére Kövér László és Kubatov Gábor találkozóra hívta Borkait, aki állítólag ennek következményeként tette meg mai bejelentését. Ugyancsak hétfőn az ATV fideszes források alapján arról írt, hogy a párt vezérkara felajánlotta Borkainak az önkéntes távozást, és ha nem élt volna a lehetőséggel, kizárták volna.

Ezt a forgatókönyvet látszik megerősíteni, hogy Hollik István kormányszóvivő hétfőn este a Hír TV-ben úgy nyilatkozott:„Mégiscsak demokráciában élünk, azt nem lehet mondani, hogy a győriek nem voltak minden ismeret birtokában, így tehát nem tehetünk mást, mint a győri választópolgárok véleményét tiszteletben tartjuk. De nyilvánvalóan azért, hogy a Fidesz-KDNP morális integritása megmaradjon, ezért ahogy azt a pártelnök úr ígérte is, lépni kellett”

Kedden reggel, még a polgármester győri sajtótájékoztatója előtt  a Magyar Nemzet már kész tényként közölte Borkai kilépését, azt is kiemelve, hogy „bár a megyei jogú városok közül tíz helyen ellenzéki polgármesterjelölt győzött, a Fidesz–KDNP aspiránsai szinte minden településen több szavazatot szereztek, mint 2014-ben. Csak Borkai Zsolt (Győr) kapott kevesebb voksot most, mint öt évvel ezelőtt: a politikus támogatottsága 6,27 százalékkal esett vissza, igaz, így is győzött. […] A Borkai Zsolttal kapcsolatos botrány nemcsak Győrben, hanem országosan is éreztethette hatását, több városban is ezen múlhatott a Fidesz–KDNP-s polgármesterjelölt győzelme. Három olyan megyeszékhely is van – Eger, Szombathely és Tatabánya –, ahol a kormánypárti aspiráns kevesebb mint ezer szavazattal kapott ki, így a Borkai-faktor nélkül ezeken a településeken a polgári oldal győzhetett volna”. 

Címlapkép: MTI/Krizsán Csaba
Olvass tovább!