Három napra elfoglalják a diákok a Kossuth teret, hogy az oktatás leépítése ellen tiltakozzanak
A Szabad Egyetem ma este startol idei programjaival.
A Szabad Egyetem ma este startol idei programjaival.
„Amióta győzött az ellenzék Siófokon, láthatóan elkezdtük csípni egyes kormánypártiak szemét” – mondta el a kirúgott ápolónő.
A kínai nagykövetség előtt azonban ellentüntetők is megjelentek.
Összesen több mint 200 napot nem vettek ki Sára Botondék, több mint 10 millió forintot kéne nekik kifizetni.
Viharosra sikeredett a közmeghallgatás.
„Fontos a tanulás, de miért tanuljunk egy olyan jövőért, ami talán el sem érkezik? Miért üljünk az iskolapadban, amikor a legjobb kutatókra sem hallgatnak a vezetőink?”
Korábban azt nyilatkozta, hogy egy esetleges ellenzéki előválasztásnak is boldogan állna elébe.
Mintha viszont a tények nem igazolnák mindezt…
A vádlott segítségnyújtási kötelezettségének nem tett eleget a vád szerint.
Az online akció mellett a szülők levélben kérik a Miniszterelnökséget, hogy vonják vissza a köznevelési törvény ide vonatkozó rendelkezéseit.