Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gulyás Gergely szerint lesz atlétikai vébé Budapesten, Visontán pedig minden rendben van

A főváros 21. és 9. kerületével való együttműködésről szóló kormányrendeletre hivatkozva állította azt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón, hogy megépülhet Budapesten a volt Vituki-telep helyére tervezett atlétikai stadion, és megrendezésre kerülhet majd a világbajnokság.

„Eldőlt, hogy Budapest rendezheti meg a 2023-as atlétikai világversenyt. Ehhez kétszer kellett győznünk: egyszer akkor, amikor elnyertük a rendezést, másdoszor pedig akkor, amikor Budapest új városvezetését meggyőztük arról, érdemes együttműködniük a kormánnyal”

– jelentette ki a miniszter. A Karácsony Gergely főpolgármester által megfogalmazott 5 feltétel kapcsán hozzátette, hogy szerinte ezek „szinte mindegyike” szerepelt a kormány terveiben, az új elképzelést, amely a ferencvárosi zöld parkról szólnak, pedig támogathatónak nevezte kormányzati szinten is.

Arra, hogy miután Orbán Viktor azt ígérte, hogy minden budapesti döntésről lesz kormányhatározat, így most az 5 feltételről is kellene, Gulyás úgy válaszolt, elsősorban Csepel és Ferencváros feltételeit vennék figyelembe, de „nem akarnak a kerületi határozatokkal szembemenni.”

Arra kérdésre, hogy hogyan reagálna arra, hogy Karácsony azt mondta, abban az esetben finanszíroznák ők is Budapest egészségügyét, ha a kormány 50 milliárddal ebbe kerületi szintre beszáll, Gulyás úgy reagált: „a szavak és a tettek között ellentét húzódik”, mert leszavazták a közgyűlésben a Fidesz javaslatát, amely szerint 50-50 milliárddal kellene mind a kormánynak, mind a fővárosnak beszállnia.

Gulyás viszont ma azt is állította, itt lehetett volna módosítókat is benyújtani az ellenzéki polgármestereknek, de nem tették.

Ezzel szemben a fideszes Láng Zsolt képviselő, volt 2. kerületi polgármester által már eleve módosítóként benyújtott javaslatot módosítani már nem lehetett volna.

Az ATV főmunkatársa arra a Karácsony Gergely főpolgármesterrel készített, tegnap esti interjújára utalt, amelyben a városvezető elárulta, nem az atlétikai világbajnokságra mondott tegnap igent a fővárosi közgyűlés, hanem csupán 5 feltételükre ennek megvalósulásához.

Ebből Karácsony szerint eddig egy teljesült, amennyiben Baranyi Krisztina 9. kerületi polgármester szabadidőpark kialakítását célzó, módosított terveiről a kormány már határozatilag is támogatóan nyilatkozott.

A főpolgármester ebben az interjúban felhívta arra a figyelmet, hogy a világbajnokság megrendezéséhez Budapest még nem járult hozzá, és hogy hiába rögzíti kormányrendeletben Gulyás a csepeli és ferencvárosi polgármesterek feltételeit, azok csak kis részét képezik a főváros által támasztott feltételeknek.

„Ha én küldök egy levelet az atlétikai szövetségnek, hogy Budapesten nem lesz vb, akkor nem lesz vb.”

– szögezte le Gulyás mai állításaival szemben Karácsony ekkor.

Visontán minden rendben van

Szembesült a miniszter olyan kérdéssel is, hogy miután a visontai, Mészáros Lőrinc által tulajdonolt erőmű környékén komoly élővíz-szennyezést mutattak ki a Greenpeace vizsgálatai, tervez-e a kormány drasztikus intézkedéseket.

Gulyás válasza szerint itt a katasztrófavédelem emberei folyamatosan vizsgálódnak és „eddig mindent rendben találtak.”

Gulyás ugyanakkor ma ugyancsak sajnálkozását fejezte ki az ügyben, hogy a kormány által tervezett dél-pesti kórházcentrumot „megvétózta” tegnapi ülésén a fővárosi közgyűlés. Az RTL Klub riporterének kérdésére viszont most azt állította, maga az állam továbbra is csak apró lépésekben tudja rendezni a már meglévő kórházak adósságát is, szerinte a kormány azon van, hogy a fenntartásában lévő összes kórház megszabaduljon adósságától, de „meg kell vizsgálni a kórházvezetők felelősségét is.”

A zuglói szülők tegnapi, tankerületnek írt nyílt levelével kapcsolatban Gulyás kiemelte, szerinte az OECD adatok is azt igazolják vissza, hogy ma sokkal kevesebb gyerek jut egy tanárra, mint 10 éve, ugyanakkor szaktanár- és speciális igényű tanárképzésben valóban vannak még elmaradások.

Varga Judit miniszternek arról az ügyéről, amelyben kommunista múltjával vádolta Dobrev Klárát, majd róla derült ki, hogy édesapja III/II-es belügyi ügynök volt, úgy reagált: „szülei, nagyszülei bűneiért senki sem tehető felelőssé”, ugyanakkor Gulyás szerint Varga László állambiztonsági elhárító „nem volt tartótiszt” (itt a miniszter bizonyára arra gondolt, hogy nem volt szt. – szigorúan titkos – állományban a testületnél – szerk.), hanem „csupán egy szálloda igazgatója”, és így működött együtt a hírszerzéssel, amely a nyolcvanas években „megszokottnak számított”, viszont Dobrev Klára nagyapja Gulyás szerint ezzel szemben „kommunista tömeggyilkos volt”.

Ezért szerinte az ő és Dobrev Klára ügyét – akit Varga Judit Twitteren a „kommunista rezsim örökösének” nevezett, szerinte nem lehet összehasonlítani.

A kormányinfón ezen kívül még sok minden elhangzott, az ATV élő, Facebookos közvetítésében a teljes tájékoztató visszanézhető:

Címlapkép: MTI/Soós Lajos
Olvass tovább!