Három szakszervezeti szövetség is mozgósít a pedagógusok világnapjára meghirdetett tüntetésre
Október 5-én tüntetnek a pedagógusok az Alapvető Jogok Biztosának területi hivatalai előtt. A diákok hidat fognak foglalni.
Október 5-én tüntetnek a pedagógusok az Alapvető Jogok Biztosának területi hivatalai előtt. A diákok hidat fognak foglalni.
Masa Amini fejviselete nem volt megfelelő. Nők tömegei vágják le a hajukat és égetik el kendőiket tiltakozásul.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint el kell dönteni, melyik ujjunkat harapjuk, de akárhogy döntünk a végén, valami úgy is fájni fog.
A Szívügyünk Szentiván civil szervezet szervezett demonstrációt a várhatóan akkumulátorgyárat előkészítő intézkedés ellen.
A Kulcs Egyesület demonstrációján Baranyi Krisztina polgármester is jelen volt, aki a cég és a lakók megegyezését sürgette.
Sok iskolából csak utólag jelentik le a sztrájkokat, az iskolai vezetések hatókörükön túllépve korlátozzák a demonstrálókat.
A szakszervezet szerint már megszokták ezt a cégtől, aki eközben éppen a több ezer értesítetélen családért aggódik.
A múlt héten az Európai Parlament elfogadta az európai minimálbérről szóló jogszabályt. Mit jelent ez a magyarországi munkásoknak?
A teljes költségvetés harmadának sorsa került veszélybe.
A rossz időjárás ellenére is legalább több százan álltak ki a szexuális kisebbségek jogaiért a vidéki városban.