Itt a végső bizonyíték: Hillary Clinton tényleg csalással lett a demokraták elnökjelöltje
Mindenben igazat mondtak a Demokrata Pártról tavaly kiteregető orosz hekkerek. Most a párt vezető szervének korábbi elnöke tálalt ki.
Mindenben igazat mondtak a Demokrata Pártról tavaly kiteregető orosz hekkerek. Most a párt vezető szervének korábbi elnöke tálalt ki.
A Magyar Nemzet fideszes belső forrásokból úgy értesült, a kormánypárt kerülni fogja, hogy Orbán Viktor kiálljon lehetséges kihívóival egy vitára.
A magyar kormányt zavarták a német kritikák, és az is, hogy a szervezők között ott található Balázs Péter, a Bajnai-kormány egykori külügyminisztere.
Balfour brit külügyminiszter 1917-ben jelentette ki, támogatná egy „zsidó nemzeti otthon” létrehozását. Azt, hogy ez pontosan mit jelentett, máig is vitatják.
A Fidesz lassan három éve próbálja kinyírni a független magyar bírósági rendszert. Handó Tünde most adott egyik válaszából kiderül, a menekültügyekkel kapcsolatban ez most sikerülhet nekik.
Az elnök a napokban nagyon erős szavakat használ, Charlottesvilleből nem erre emlékszünk.
A szocialisták szerint a magyaroknak ma nem jogfosztásra van szükségük. A kivándorlók magyaroknak is lehetővé tennék a levélszavazást.
A bulinegyedben is rengeteg a Fideszhez köthető biznisz. Vajon ezért nem áll a kormánypárt a helyi lakók mellé?
Négy volt miniszter és Puigdemont elnök továbbra is Belgiumban, míg 13 társuk Madridban állt a törvényszékek elé. Barcelonában több tüntetést szerveznek ma a „politikai perek” ellen.
Másfél héten belül ez a második leépítési hullám.