Százéves a “zsidó hazát” ígérő brit nyilatkozat

Lord Arthur Balfour brit külügyminiszter 1917. november 2-án küldte el Lord Rotschildnak, a brit zsidók képviselőjének és a Cionista Szövetségnek 67 szavas angol nyelvű levelét, amely “egy zsidó nemzeti otthon” felállításához ajánlja fel Őfelsége “legjobb erőfeszítéseit.” Az 1948-ban megalakult Izrael Állam a nyilatkozatot történetének fontos állomásaként tiszteli, a palesztinok pedig saját Trianonjukként, gyászos napként emlékeznek most rá, és a baloldallal együtt hivatalos bocsánatkérést várnak Londontól.

Nem így látja azonban a kérdést a hivatalban lévő jobboldali brit kormány. Az évforduló egyfajta konzervatív-párti “fénypontjaként” ma este Theresa May brit miniszterelnök ünnepélyes vacsorán fogadta Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnököt, aki a Balfour-nyilatkozatért fejezte ki háláját. May a találkozón kiemelte, hogy a brit kormány “büszkén tekint” az 1917-es nyilatkozatra.

Theresa May miniszterelnök ma délután, londoni, Downing Street 10. szám alatti rezidenciáján fogadta Izrael miniszterelnökét az évforduló alkalmából. / Fotó: Benjamin Netanyahu, Twitter

May tervei természetesen felháborították a brit közvélemény palesztin-párti részét. A baloldali Guardian napilap több vitairatot is közölt az évfordulóra, ezeket Mahmúd Abbasz, a Palesztin Hatóság vezetője, Mark Regev Izrael londoni nagykövete, és Hanan Asravi palesztin politikus jegyezte. A lap egyébként szerkesztőségi cikkben is kritizálta a kormány erősen Izrael-barát politikai lépését.

A brit közvélemény már az év kezdete óta nagy erőkkel készül a Balfour-nyilatkozat centenáriumára, a Lordok Háza júliusban tartott vitanapot a kétes emlékezetű eseményről, amelyet a hatvanas években egy brit történész a “brit birodalmi politika egyik legsúlyosabb hibájának” minősített. A Külügyminisztérium által működtetett Chatham House nagy vitát is szervez az évfordulóra, a Nemzeti Képtár pedig “Túllépni a Balfour-nyilatkozaton” címmel rendez tárlatot a palesztinai arab népművészet remekeiből.

Az 1917-es nyilatkozat nem mentes a magyar vonatkozásoktól sem. A szöveg leginkább vitatott mondata a “zsidó hazáról a Szentföldön”, nem más, mint a magyar születésű író, Arthur Koestler tollából származik. Koestler, aki akkoriban ifjú cionista volt, később vált kommunistává, úgy emlékezett az irományra, mint amelyben:

“egy nemzet egyértelműen odaígérte egy másik nemzet teljes földjét egy harmadik nemzetnek”.

A deklaráció idején, 1917-ben az Ottomán Birodalomtól hamarosan hivatalosan is elszakított és 1947-ig Palesztin Brit Mandátumként ismert terület (Ma Izrael Állam és a Palesztin Hatóság) lakosságának mindössze 11%-a volt európai zsidó telepes. 1948-ig pedig az ország területének csupán 7%-a volt a tulajdonukban. A nyilatkozat után nagymértékű zsidó bevándorlás vette kezdetét Oroszország, az Osztrák-Magyar Monarchia és későbbi utódállamai, valamint a harmincas években, Hitler hatalomra jutása után Németország felől. Ennek az 1939-es brit Peel-féle “Fehér Könyv” és a hatóságok teljes palesztinai bevándorlási embargója vetett véget.

A rövidke szöveg homályos kifejezéseivel a korabeli brit diplomácia igazi gordiuszi csomót igyekezett átvágni: egyrészről az 1910-es években a britek és az antanthatalmak oldalán az akkortájt a brit hadsereg kebelében formálódó Zsidó Légió és a benne szolgáló jobboldali cionista vezetők hűségét kívánták megnyerni. Másrészről azonban ezt az törökök ellen ugyancsak a britekkel harcoló arab törzsi vezetők felé ellenígéretekkel egyensúlyozták ki, így végül mindkét fél azt hitte, London neki kedvez majd. Történészek kiemelik, hogy a “zsidó haza” odaígérése mellett a nyilatkozat leszögezi a nem-zsidó palesztinok polgári jogainak tiszteletben tartását is, valamint hogy a “haza” (Jewish national homeland) kifejezés nem utal egyértelműen arra, hogy a britek támogatnának egy önálló zsidó államot is a területen.

(Guardian)

Olvass tovább!